Hét nagyszínpadi előadás lesz a zalaegerszegi színházban a jövő évadban

2016.04.08. 14:11

Valamennyi korosztály megtalálja a neki tetsző darabot.

Hét nagyszínpadi előadást mutat be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a 2016/2017-es évadban: a műsortervben népszerű családi musical, könnyed, francia vígjáték, operett-bohózat, klasszikus magyar regény színpadi adaptációja, valamint ifjúsági előadás egyaránt szerepel.

Illusztráció. A szecsuáni jólélek című előadás egy képe. Fotó: a Hevesi Sándor Színház honlapja


Az elmúlt évekhez hasonlóan a következő évad műsortervét is úgy állították össze, hogy a színes kínálatban valamennyi korosztály megtalálja neki tetsző darabot - mondta el Besenczi Árpád színházigazgató csütörtökön, az új évad műsortervét ismertető sajtótájékoztatón. 

Az első bemutató próbái már májusban elkezdődnek: Francis Veber kortárs francia szerző Balfácánt vacsorára című vígjátékát október elején mutatják be. Az ősz második hónapjában tűzik műsorra A Dzsungel könyve című musicalt. A produkció koreográfusa Ladányi Andrea lesz. 

Decemberben az Ötödik pecsét című színművet mutatják be Csiszár Imre rendezésében. Sánta Ferenc 1944-ben, a nyilasterror idején Budapesten játszódó regényét Hamvai Kornél alkalmazta színpadra. A 2017-es esztendő első bemutatója az Én és a kisöcsém című magyar operett lesz, Eisemann Mihály és Szilágyi László bohózatában ismét felcsendülnek a fülbemászó, népszerű, örökzöld dallamok. Molnár Ferenc Liliom című külvárosi legendáját februárban mutatják be Mihály Péter rendezésében - közölte Besenczi Árpád. 

Hozzáfűzte: az évad utolsó bemutatja Agatha Christie egyik legolvasottabb regénye, a Tíz kicsi néger lesz. A krimit az írónő adaptálta színpadra, a művet Galambos Attila, a Hevesi Sándor Színház egykori tagja fordította le magyar nyelvre. A színpadi változat újdonságot jelent azok számára is, akik ismerik a regényt, a zalaegerszegi előadáson pedig további meglepetésekre számíthatnak a nézők. 

A műsortervben szerepel egy ifjúsági előadás is, Edward Bond Széttört tál című történetét Bethlenfalvy Ádám rendezi. A világ több pontján sikerrel játszott darab egy család történetén keresztül vizsgálja a képzelet működését - ismertette a színházigazgató.

A Tantermi deszka című népszerű középiskolás színházi beavató színházi program a Verona 1301 című előadással egészül ki. 

Besenczi Árpád beszámolt arról is, hogy a 2015/2106-os évadban a Hevesi Sándor Színház jelentős eredményeket ért el: a közönségsikert jelzi, hogy az előadásaikra mintegy 10 ezer bérletet váltottak, Vidéki Színházak Fesztiválján pedig a Közellenség nyerte el a legjobb előadás díját.

.