Zenés Mikulás az Esterházy Quintett közreműködésével (Weöres Sándor Színház, dec. 6)
alon, 2009. november 16. - 9:25Időpont: 11.00 óra
Helyszín: Klub
A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar és a Weöres Sándor Színház közös rendezvénye.
Az együttműködés első lépéseként a színészek és a zenészek közösen, a Budapesti Fesztiválzenekar által szervezett, és a Merlin Színházban nagy sikerrel bemutatott kakaókoncertek mintájára, játékos formában ismertetik meg a gyerekekkel a komolyzenét és a hangszereket.
„Az együttes névadója és támogatója Esterházy Antal herceg. Quintettünk 2004 tavaszán alakult a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar művészeiből. A fúvósötös – mint hangszeres együttes – hangzásvilága rendkívül széles skálával bír. Kamarazenei jellegéből adódóan intim, bensőséges atmoszféra teremthető, megidézhetők letűnt korok hangulatai (akár Farkas Ferenc Régi magyar táncaival), de éppúgy lehetséges bepillantást nyernünk a XVIII-XIX. Századi műkedvelő szalonok világába is. Ez az öt hangszer képes nagyobb volumenű, „robosztusabb” művek megszólaltatására is a romantikus zenén keresztül a sokszor – de nem minden esetben! – szakértő füleknek szánt modern kompozíciókig. Repertoárunkat folyamatosan bővítjük, a barokk kor muzsikájától kezdve Haydnon és Mozarton keresztül napjaink zenéjéig.
Nagy lelkesedéssel, rendszeres és aprólékos munkával készülünk fellépéseinkre. Szeretnénk a magyar és külföldi fúvós kamarazenét minél szélesebb körben megismertetni, ezért önálló estjeink mellett szívesen fellépünk kisebb-nagyobb összejöveteleken, rendezvényeken, fesztiválokon. Sikeres fellépéseink közül kiemelkedik a Rajter Lajos kamarazenei verseny díja, a Magyar Rádióban elhangzott hangversenyünk és fellépésünk a Nemzeti Hangversenyteremben a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar közreműködésével.
A zenélés számunkra öröm, elsősorban ez ösztönöz minket a közös muzsikálásra. Ezt az örömöt szeretnénk megosztani másokkal is.”
Az együttes tagjai:
Szalai Mária – fuvola
Lakatos Mihály – oboa
Kerti Áron – klarinét
Janzsó Péter – fagott
Kovács Róbert – kürt
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!





.jpg)

