Hirdetés

Ilyen az élet Badacsonyban a szezonnyitást követő héten

2015.05.09

Találkoztunk a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola diákjaival is.

Hirdetés

Badacsony kedvelt úti céja a szombathelyieknek is. Körülnéztünk a szezonnyitást követően a Balatonnál, hogy megtudjuk, felpezsdült-e már az élet arrafelé.

Utunk először Badacsony főteréhez vezetett, ahol az éttermek többségét nyitva találtuk. Nyáron, főszezonban hatalmas nyüzsgés van itt, ám most csak egy-egy kisebb társaság üldögélt és beszélgetett a teraszokon.  

Az egyik vendéglátóhely pultosa elmondta, hogy ők már – egyébként a legtöbb étterem is a soron – március közepe felé kinyitottak, ám akkor még csak hétvégenként várták a vendégeket. Május 1-je óta azonban, minden nap nyitva vannak és lesznek egészen a szezon legvégéig.   

Ha már itt jártunk, megnéztük az árakat is:
 
Halászlé: 1090 Ft
Harcsapaprikás túróscsuszával: 1680 Ft
Gulyásleves: 890 Ft
Pacal főtt burgonyával: 1150 Ft
Marhapörkölt nokedlivel: 1350 Ft
Cigánypecsenye: 1350 Ft
Hortobágyi palacsinta (3db): 1050 Ft

A főtér és a bazársor környékén található park ott jártunkkor – hétköznap – mondhatni, eléggé kihalt volt. A badacsonyiak elmondása szerint, azonban a szezonnyitó ünnepség minden évben a legerősebb nap és idén sem volt ez másképp. 

Utunk során betértünk az egyik helyi borászatba is. A tulajdonos beszélt arról, hogy idén március első heteiben sokkal több turista érkezett Badacsonyba, mint áprilisban.

– A badacsonyiak sokat tesznek azért, hogy az ide látogatók kellemes érzéssel térjenek haza és jöjjenek vissza ismét. Márciusban például náluk aludt egy pár, bár mi panziót, illetve szállodát nem üzemeltetünk. Sehol sem találtak – spontán – kiadó szobát. Befogadtuk őket, igaz, csak zsíros kenyérrel tudtunk szolgálni, de azért mindenki jól érezte magát – mondta el a borász.

Megtudtuk azt is, hogy a szezon elején és a végén, látogatottság szempontjából a külföldiek aránya nagyobb. A magyarok inkább nyáron kapcsolódnak ki Badacsonyban. Tavaly németek, osztrákok és viszonylag sok finn és belga turista járt itt.

 

Ott jártunkkor a véletlen folytán találkoztunk a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 6. A és 6. B osztályos tanulóival, akik épp egy három napos kiránduláson vettek részt. Ez alatt ellátogattak Badacsonyba, Tapolcára, a Keszthelyi- hegységbe, Balatonfüredre és a Balaton-felvidékre is. 

A megkérdezett helyiek véleménye szerint, a magyarok számára a Balatonra való utazás egyet jelent a nyárral, a jó idővel és a strandolással, holott bármely hónapban kikapcsolódhatnának itt, hiszen számos látni való van Badacsony környékén is és minden évszakban különlegesen szép látványt nyújt a táj.