Fiatal Vas megyei tehetségek - Zergi Borbála, fotográfus

Ő nyerte el az idén az egyik szombathelyi sajtófotó díjat. Még előtte beszélgettünk vele.

Mindig fotós akartál lenni?

Kisebb koromban inkább színésznő vagy énekesnő szerettem volna lenni, mint minden kislány. A művészetek viszont mindig is érdekeltek, például a rajz vagy a festés. De lekötött a zenélés is, néhány évig zongoráztam. Tizenhárom-tizennégy éves koromban megalapozták a szüleim a jövőmet azzal, hogy vettek nekem egy kompakt fényképezőgépet. Ekkor aztán elszabadult a „pokol”, és szinte minden szabadidőmet a fotózással töltöttem. A képalkotást ma már munkának és hobbinak tartom. Ha csak munkaként tekintenék rá, valószínűleg nem élvezném ennyire.

Milyen témákat szeretsz leginkább fotózni?

Elsősorban a divat az, ami mindig is érdekelt, de az enteriőrfotózás is közel áll a szívemhez. Egyébként alig van olyan téma, amiben ne találnám meg az örömöm.

Miből nyered az inspirációt?

A kreativitáshoz számomra az kell, hogy ki legyek virulva, nyitott szemmel járjak az utcán és magamba szívjam az engem körülvevő közeget. Mint minden alkotóművésznek, nekem is vannak bizonyos időszakaim, amikor kevésbé vagyok kreatív. Általában ez tél végén van. Ilyenkor elég deprimált vagyok, ám a szomorúság is tud ösztönözni arra, hogy alkossak valamit. De inspirálhat akár egy film, könyv vagy zene is.

Mi kell az egyediséghez?

Ma már elég nehéz újat mutatni és folyamatosan megújulni. Főleg egy kisvárosban, ahol hamar azt mondhatják rólad, hogy minden képed, minden munkád, minden témád ugyanolyan. Folyamatosan kutatni kell az új lehetőségeket, inspirálódni, kreatív közegben lenni, és úgymond kialakítani magadnak egy stílust. Nekem vannak bizonyos visszatérő elemeim, főleg színekben, kompozíciókban, az utómunkák jellegében, amik már lényegében a stílusjegyeimnek is tekinthetők.

A képeid között több olyan is található, amely tulajdonképpen a magánéletedbe enged bepillantást. Nem tartod ezt veszélyesnek?

Szerintem nagyrészt minden alkotó a saját életéből merít ihletet, így egyáltalán nem tartom azt veszélyesnek, ha valakit tudatosan beengedek a magánszférámba. Nekem is vannak határaim, és csak azt mutatom meg, amit akarom, hogy mások is lássanak.

Mit gondolsz, mi különbözteti meg a „mezei fotóst” a profi fotográfustól?

A profiknak a fotózás hivatás, nem csak hobbi, olyan tevékenység számukra, ami az egész életüket kitölti. A fotózás mellett nem lehet mással foglalkozni.  Nincs az, hogy bemegyek reggel az irodába, dolgozom nyolc órát és hazamegyek, közben meg fotós is vagyok. Ez a szakma a száz százalékot igényli az embertől, vagy még annál is többet. A profi figyel a részletekre. Gondosan választ színeket és akár olyan apróságokra is figyel, mint például egy model ujjainak beállítása vagy a rossz helyen lévő kenyérmorzsák elrendezése.

Miben szeretnél fejlődni?

A fotográfia egy olyan ág, amiben folyamatosan fejlődni kell, hiszen a technika, az eszközök, a gépek, a programok is folyamatosan fejlődnek.Tehát én is minden területen szeretnék fejlődni, felfedezni új látásmódokat, elsajátítani a lehető legjobb technikai tudást, és természetesen mindig szeretnék tartalékba még egy kis kreativitást.

Vannak példaképeid a szakmában?

Felsorolhatatlanul sok. Ha az elején akarnám kezdeni, akkor mondhatnám példának Lartigue-t vagy a fényképezés történetének egyik legfontosabb alakját, Daguerret. Imádom Man Rayt és Helmut Newtont, akik a divatfotózásban jártak élen. Vagy itt van például Lara Jade, Brendon Burton vagy Borsi Flóra, csak hogy pár aktuális, menő arcot is említsek! Emellett a párom is bizonyos módon a példaképem, hiszen rengeteget ösztönzött és segített a fotózás területén.

Mit érzel, amikor fotózol?

Szeretek átszellemülni, csak a fotózásra koncentrálni. Talán egy kis izgalom is van bennem néha, sokat ötletelek, megpróbálom kitalálni, hogy az adott témát hogyan örökítsem meg, milyen beállításokat használjak, hogyan komponáljak.

Csapatban vagy inkább egyedül szeretsz fotózni?

Imádom a csapatmunkát, amikor a sminkes, a fodrász, a tervező, a fotós és a modellek együtt alkotnak egy jó nagy egészet. Már nagyjából kialakult egy kör, akikkel együtt „dolgozom”, főleg helyi arcok. Nagyon szeretem a közös munkát velük!

Melyik volt a legizgalmasabb, legemlékezetesebb fotózásod?

Talán az, amikor egy kis Cessna repcsiből fotóztam Toronto felett. Soha nem ültem még kisrepülőn, és a pilótával sem beszéltünk közös nyelvet, szóval nagyon félelmetes, ugyanakkor izgalmas volt. Utána még vagy négy-öt óráig rendesen fel volt kavarodva a gyomrom, de valószínűleg sohasem felejtem el azt a negyven percet.

Az elmúlt években többször is megtekinthette a közönség a képeidet egy-egy tárlat alkalmával. Mikor köszönthetünk ismét kiállítóként?

A következő kiállításomig még szeretnék várni egy kicsit, mert több év munkájából csinálok majd egy nagyobb volumenű kiállítást, bevonva olyanokat is, akik kreativitásukkal és munkájukkal hozzájárultak az alkotásaim teljességéhez. A nyár közepén lesz egy kisebb anyagom kiállítva Ausztriában, de még nem körvonalazódott bennem, hogy mi lesz a tárlat pontos tematikája.

Zergi Borbála 1992-ben született Budapesten. Élete első fotóját 2004-ben készítette. Középiskolai tanulmányait Szombathelyen fejezte be, majd fotográfia szakon tanult tovább a Budapesti Szolgáltató és Kézművesipari Szakképző Iskolában, ismertebb nevén a Práterben. Nagyjából négy éve hivatásszerűen is a fotózással foglalkozik; több sajtóorgánumnál is dolgozott, de leginkább a divat-, reklám- és enteriőrfotózás köti le. Jelenleg szabadúszó. Több kiállítását is láthatta már a nagyközönség, többek között a Lebegés, mint művészet címűt. Rendszeres kiállítója volt a Zalavölgyi Kultúrtivornyának, de több kisebb, vagy másokkal közös kiállításon is láthattuk már munkáit. A fotózás mellett blogot is vezet.

Még több képért kattintson ide!