Búcsúzik a főszerkesztő

2015.08.24. 20:38

További jó utat!

Hogy mikor kell valamit abbahagyni, arra nincsenek szabályok. Azt leginkább érezni kell. 

12 év úgy szelelt el, mintha egyetlen végtelenül hosszú pillanat lett volna. Egyáltalán nem bánom,  hogy így történt, mert nem is történhetett másként. 

És most illik mondanom valamit. 

Soha életemben nem akartam buszvezető lenni, de ebben a kivételes pillanatban játsszunk el azzal a suta hasonlattal, hogy 12 évig nyitottam és csuktam az ajtót, miközben önök meg felszálltak és leszálltak. Volt, aki csak egyetlen megállót utazott velünk az egész időszak alatt, és akadt, aki végig a társaságunkkal tartott.  

Volt, hogy magabiztosan, a belső sávban előzgetve száguldottunk az autópályán, volt, hogy defektet kaptunk.  

Volt, hogy ismeretlen útra kanyarodtunk, voltak izgalmas, vadregényes szakaszok, romantikus tájak, prózai nappali szakaszok és girbegurba éjszakai kanyarok.  

Búcsúzik a főszerkesztő

Úgy alakult, hogy nagyon sokat kellett hegynek fel vagy széllel szemben mennünk. Lehet, én kerestem ezeket az utakat, mindenesetre igyekeztem úgy kormányozni, hogy ne menjünk sem a baloldali, sem a jobboldali, egyre mélyülő árkokba, és ha belenéztem a visszapillantóba, azt hiszem, soha nem kaptam el a tekintetemet attól, amit abban láttam. 

Talán nem hangzik túl szentimentálisan, ha megsúgom: mindig meghatott az utasok szemében tükröződő bizalom; vagy csak az a laza mozdulat, ahogy lehuppantak az ülésünkre. 

Most leszállok én is a buszról.  

Szippantok egyet a kinti levegőből, kinyújtóztatom kissé elgémberedett tagjaimat, talán üldögélek is kicsit a padkán. 

További jó utat!

.