A Natúrpark Ízei - gasztronómiai fesztivál, Orsolya napi vásár (Kőszeg, 2014. október 24-25.)

2014.10.17. 13:16

Az idén 13. alkalommal kerül megrendezésre Kőszegen a „Natúrpark ízei”- Gasztronómiai fesztivál és Orsolya napi vásár. A rendezvényen az Írottkő Natúrpark 16 településének kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, tojásfestők, szalmafonók mutatkoznak be.

E mellett évről-évre az ország egyéb részéből sok olyan kézműves érkezik, akiknek portékái térségünkben nem találhatók. Így az idén találkozhatunk takáccsal, nemezkészítővel, fazekasokkal, tökmagolaj ütővel, vagy egyedi édességkészítővel.

Az érdeklődők sokféle lekvárt, ízes és hagyományos mézeket, különböző borokat, réteseket, gesztenyés különlegességeket és egyéb finomságokat kóstolhatnak.

A rendezvényen évek óta képviseltetik magukat a natúrpark települések, bemutatkoznak a helyi civil szervezetek, akik részére a szervezők a helyi ízek bemutatása céljából mindkét nap főzőversenyt rendeznek. Délutánonként a térségben élő magyar és nemzetiségi kulturális együttesek mellett meghívott vendég együttesek szórakoztatják a közönséget.

2005 óta külön színfoltot jelentenek a helyi német és horvát kisebbségek étel– és süteménykülönlegességei. A szervezők nem feledkeznek meg az ínyencekről sem, október 24-én háziasszonyok és civil szervezetek részére lekvár, sütemény, aszalék és befőtt versenyt hirdetnek.

A kőszegi történelmi belváros terei, egyedi hangulatú utcái gyöngyőrű színteret biztosítanak a kézműves kirakodóvásárnak, ahova sok-sok szeretettel várjuk az érdeklődőket. Egyél-igyál sajátból!

A szervezők a hagyományápolás, a kóstolt termékek megbecsülése, és környezetvédelmi szempontok alapján akciót hirdetnek a vendégek részére, hogy hozzanak magukkal saját, nem eldobható poharat, tányért, evőeszközt! A megszokott, minőségi eszközök használata révén valószínűleg gusztusosabb formában tudnak kóstolni, a kiváló termékek fogyasztása kulturáltabb módon történhet, ráadásul nem terhelik környezetüket eldobható műanyag eszközökkel.

Részletes program:

Október 24. péntek 

Jurisics vár 13.30 óra – Répcementi Citerabarátok Köre

14.00 óra - BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes

14.30 óra – Concordia – Barátság Énekegyesület

15.30 óra – General Harmony Singers

17.00 óra – Zsidányi Betyárok

Fő tér 13.30 óra – Boglya, Ungaresca Táncegyüttes, Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes

16.30 óra – Szabó Balázs Bandája

18.00 óra – BE-JÓ Tűztáncosok

Október 25. szombat

Jurisics vár 13.30 óra – Gulyás László vándormuzsikus gyermekműsora – avagy a régi világ hangszereinek meséi

14.30 óra – Vadrózsa Népdalkör

15.00 óra – Főzőverseny és Süteményverseny Díjátadás

15.30 óra – Cirákulum Együttes

Fő tér 13.30 óra – Čakavci tánccsoport és a Židanci zenekar

14.15 óra - Hajnalcsillag Néptáncegyüttes

15.00 óra – Langaléta Garabonciások – Horgus Mester cirkusza

16.00 óra – Vujicsics Együttes

17.30 óra – Kőszeg Város Fúvószenekara

További információ: Írottkő Natúrparkért Egyesület, www.naturpark.hu Jurisics vár Művelődési Központ és Várszínház, www.koszeg.hu

.