Szelektív hulladékgyűjtési rendszert építenek ki Sopron térségben

2013.08.21. 15:02

A Győr- Moson-Sopron megyei Csér község határában 20 hektáron megkezdték a hulladéklerakó építését. A létesítmény fontos eleme a 6,2 milliárd forintból megvalósuló szelektív hulladékgyűjtési rendszernek, amelyet Sopronban és 38 környező településen 2014 őszéig építenek ki.

A Győr- Moson-Sopron megyei Csér község határában 20 hektáron megkezdték a hulladéklerakó építését. A létesítmény fontos eleme a 6,2 milliárd forintból megvalósuló szelektív hulladékgyűjtési rendszernek, amelyet Sopronban és 38 környező településen 2014 őszéig építenek ki - mondta a Sopron és Környéke Társulási Tanács elnöke az MTI-nek szerdán.

    Mágel Ágost közölte: a beruházás mintegy 90 százalékos támogatásban részesül, a pénzt pályázat útján nyerték az Környezet és Energia Operatív Programból magyar állami hozzájárulással. A fejlesztés 110 ezer ember hulladékának elhelyezését biztosítja majd.

    A cséri zöldmezős beruházás mellett Sopronban válogatómű és komposztáló létesül. Válogatás után ott csökkentik a hulladék térfogatát, amely préselt állapotban kerül Csérre. A különféle hulladékkezelési eljárások nyomán a hulladék 30 százaléka kerül a lerakóba, a nagyobb hányadot újrahasznosítják. A Fertő-parti települések hulladékának előkezelését pedig a fertőendrédi átrakó és komposztáló oldja meg.

    Az építésre 3,5 milliárd forintot költenek, 2,7 milliárdot pedig nagy értékű gépek, berendezések és az edényzetek beszerzésére fordítják.

    A szelektív gyűjtést hulladékgyűjtő szigetek és hulladékudvarok is segítik a térségben. A falvak családi házas környezetében a háztartások két gyűjtőedényt kapnak, egyik a lebomló, másik a le nem bomló szemét elhelyezésére szolgál. A műanyag palackokat zsákokban gyűjthetik szelektíven az családi házak lakói.
    A teljes beruházást - a tervek szerint - 2014 augusztus végéig befejezik.
.