Vidám gyerekek, lelki feltöltődés, tábortűz és palacsinta

2015.07.08. 16:36

A borsfai hittantáborban jártunk.

Tanakajd, Táplánszentkereszt, Vasszécseny, Sorkifalud, Sorkikápolna és Nemeskolta. Ezekről a településekről érkezett az a 30 gyerek, akik 6 felnőttel (köztük az Alon.hu egyik munkatársával) töltöttek el pár napot Borsfán, a vasszécsenyi plébánia által szervezett hittantáborban. A részletekről, programokról és a hangulatról Merkli Ferencet, Vasszécseny plébánosát kérdeztük.

Hittanfoglalkozás

Évek óta szervezünk hittantáborokat a Vas megyei gyerekeknek, s legtöbbször Zala megyében nézünk szállást, mert ott sok jó ismerősöm és kapcsolatom van, így mindig olcsó, de minőségi táborokat tudunk szervezni – kezdte a beszámolót Ferenc atya (akit a táborlakók inkább Feri atyának hívtak).

Vidám gyerekek, lelki feltöltődés, tábortűz és palacsinta

Szép szállás nyugodt környezetben

Idén Borsfa ajánlotta fel szállásként a volt plébániájukat és annak hatalmas kertjét, ami ideális helyszínnek bizonyult az 5-8. osztályos, rendszeresen hitoktatásra és vasárnapi misére járó gyerekeknek, akiket kiválasztottunk az útra. Egyébként ugyanezen a helyszínen egy héttel korábban az alsó tagozatosok is részt vehettek egy hasonlóan élménydús kiránduláson – mesélte a plébános hozzátéve, hogy az időpontot is úgy alakították, hogy már ne legyen tanítás, de ne is lógjanak bele túlzottan a nyárba. – Ilyenkor könnyebb összefogni a gyerekeket az esetleges családi nyaralások előtt – fogalmazott. 

Vidám gyerekek, lelki feltöltődés, tábortűz és palacsinta

A június 29-től július 3-ig tartó táborban két fő elfoglaltság tette ki a gyerekek programját: minden nap lelki tevékenységgel és feltöltődéssel kezdődött, tehát misével, közös imádsággal és csoportos beszélgetésekkel (idén az egyház öt parancsa volt a téma), ugyanakkor bőven jutott idő a játékra és a mulatságra, egyszóval a szabadidőre is. „Kétszer voltunk strandon, számháborúztunk, bátorságpróbát tartottunk, esténként pedig volt foci és tábortűz is” – emelte ki Ferenc atya.

Vidám gyerekek, lelki feltöltődés, tábortűz és palacsinta

Ismerkedős beszélgetés

A gyerekek csapatokat alkottak és beosztották egymás között, hogy például ki mikor mosogat, vagy ki miben tud segíteni, így mindenki kivette a részét a munkából. Ráadásul a helyeik nagylelkűségének hála, a tábort igen kis költségvetésből sikerült megvalósítani, hiszen kaptunk kisbuszt, több alkalommal felajánlottak nekünk ebédet és a szálláshelyt is biztosították – mondta.

Vidám gyerekek, lelki feltöltődés, tábortűz és palacsinta

A bázakerettyei strandon. Sok jó ember kis helyen is elfér.

A plébános elmesélte, hogy sokszor a kísérő felnőttek (köztük kolléganőnk) gyakran besegített a sütésbe, főzésbe, a gyerekek pedig nagyon élvezték, hogy az otthoni ízek mellett (gulyás, pörkölt) kedvenc ételeik is „szerepeltek az étlapon”, hiszen volt lángos, hamburger és palacsinta (ez utóbbit otthonról hozott lekvárral töltötték meg, s rendkívül nagy sikert aratott).

Vidám gyerekek, lelki feltöltődés, tábortűz és palacsinta

„Természetesen a következő évben is szeretnénk hittantábort szervezni, már ki is néztük a szintén Zala megyében található Novát, mint helyszínt, de hogy pontosan mi lesz, az még  – ahogy mondani szokás – a jövő zenéje. Ezúton szeretném megköszönni a szervezők, segítők, gyerekek és szülők munkáját, hiszen az idei kirándulás sérülésmentes, jó hangulatú volt, s örök élményt szerzett azoknak, akik részt vettek benne” – hangsúlyozta Ferenc atya.

Galéria

.