A 86-os, a róka és a tyúkól - Átadták Szombathelyen a gyorsforgalmi új szakaszát

2014.06.28. 10:29

A gyorsforgalmi út Szombathely és Vát között 2x2 sávon, 6,2 kilométeren új nyomvonalon, 3 kilométeren pedig Szombathely-Zanat térségében melléépítéssel épült.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, Puskás Tivadar Szombathely polgármestere és Kovács Ferenc kormánybiztos jelent meg szombaton Szombathely határában a Szombathely-Vát közötti 9,2 km hosszú szakasz átadásán. 

Az útszakasz gyorsforgalmi paraméterekkel épül a Győr és Szombathely között épülő új, 2x2 sávos gyorsforgalmi közlekedési csatorna részeként.

 Átadták Szombathelyen a gyorsforgalmi új szakaszát

A miniszter beszédében kitért az előző, szocialista kormányzat értékelésére is, Ipkovich György nyolc éves városvezetésére és a közelgő választásokra utalva elmondta: "A róka egyszer már ellopta az összes tyúkot és most is ott ólálkodik a tyúkól körül." 

Hende Csaba hozzátette, hogy az előző vezetésnek egy mindössze 3 km-es szakaszra futotta nyolc év alatt, az Orbán-kormány pedig egy hatéves időszak végére bekapcsolja Szombathelyt ismét az ország és Európa vérkeringésébe. 

 Átadták Szombathelyen a gyorsforgalmi új szakaszát

A gyorsforgalmi út Szombathely és Vát között 2x2 sávon, 6,2 kilométeren új nyomvonalon, 3 kilométeren pedig Szombathely-Zanat térségében melléépítéssel épül. Az új szakasz a már korábban elkészült Vát elkerülőhöz csatlakozik. A beruházás megvalósításnak fontos lépése volt a 2013. december 20-án forgalomba helyezett 8445. jelű vépi bekötő útjának külön szintű keresztezése. Ezt követően elkezdődhetett a külön szintű csomópont és a 2x2 sávos főpálya végleges állapotának kialakítása, azaz a csomóponti ágak kiépítése. 

Az enyhe téli időjárásnak köszönhetően már február elején újra megindult a kivitelezés: elbontották a régi vépi utat és elvégezték a területek rekultivációját. Márciustól már a teljes szakaszon intenzív munkavégzés folyik: humuszolás a középső elválasztó sávon és a rézsűn, valamint tereprendezés. A növénytelepítés folyamatos, a végzik a vízelvezetési, valamint a mederburkolási munkálatokat. 

A 86. és a 85.sz. főutak 2x2 sávos gyorsforgalmi úttá történő fejlesztése minden szakaszon folyamatban van. A több mint 90 km hosszú M85-M86 Győr–Csorna–Szombathely gyorsforgalmi úton, 2016 nyarán már végig 110 km/h sebességgel haladhatnak a közlekedők. A térség számára kiemelt jelentőségű fejlesztés hatására biztonságosabb, gyorsabb lesz a közlekedés, növekszik a térség versenyképessége, javul a megközelíthetőség, a települések mentesülnek a tranzitforgalom alól. A gyorsforgalmi út megépítése az Európai Unió regionális hálózatának részeként kapcsolatot teremt Ausztria (Nyugat-Európa), valamint Budapest (és tovább Kelet-Európa) irányába. Megvalósítása elősegíti a nemzetközi tranzit hatékonyabb elvezetését, a megközelíthetőség javítását, a menetidők csökkentését, a környezeti hatások mérséklését, a közúti közlekedés szolgáltatási színvonalának és biztonságának növelését, valamint a régió versenyképességének növelését. 

A kivitelezést a Szombathely MK 86 Konzorcium végzi, nettó 7.037.138.861 forint értékben. A projekt az Új Széchenyi Terv részeként a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében valósul meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával. 

A szocialisták más az átadás kezdete előtt elküldték szerkesztőségünknek az alábbi közleményt a témában: 

"A Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Szervezete köszöni a szombathelyi és Vas megyei adófizetőknek, hogy munkájuk eredményeként a Szombathely és Győr közötti kétszer kétsávos autóút Szombathely-Vát szakasza elkészülhetett. Bár még az útszakasz nincsen teljesen befejezve, és annak ellenére is munka fog folyni rajta az elkövetkező időszakban, hogy már most kormánypárti politikusok nagy sietve átadják, mindenképpen siker, hogy a nyugat-dunántúli adófizetők például út formájában visszakapnak valamit befizetett adójukból.  
Dr. Czeglédy Csaba  
MSZP Szombathely, elnök" 

.