Hirdetés

Bosszút sejtenek a kormány javaslatcsomagja mögött, és még "szakmaiatlan" is

2017.03.17

A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) bosszút sejt a kormány multiellenes javaslatcsomagja mögött - erről Dávid Ferenc főtitkár beszélt azt ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön.

Hirdetés

A beszélgetést az atv.hu foglalta össze. Eszerint a javaslatcsomag szakmaiatlan, rossz megközelítésű koncepció, amit azonnal vissza kellene vonni. Összességében elmondható róla, hogy diszkriminatív, nem versenysemleges, és nem piacbarát. Dávid Ferenc azt is mondta, hogy bosszút sejt mögötte: úgy érzi ugyanis, hogy a KDNP még mindig nem jutott túl a vasárnapi boltzáron, ezért próbálnak most ismét hozzányúlni az ágazathoz.

Mint ismeretes, az élelmiszerbotrányra hivatkozva újabb, a külföldi tulajdonú élelmiszerláncok szívatására kitalált javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak Lázár János és Varga Mihály - írta meg március 8-án az Index. A portál megszerezte az előterjesztés, amely szerint ttöbbek között évi 20 milliárd forintot szednének be az áruházaktól a parkolásért, kötelezően felvetetnének embereket a boltokba, durván szabályoznák, hogy a cégek mennyi pénzt költhetnek reklámra, és megsarcolnák az áruházak ingyenes buszjáratait is.            

Illusztráció

Konkrétan:

  • A reklámköltések szabályozásába a szakember szerint nem szólhat bele a kormány.
  • A bérpótlék emelésről azt mondta: ha a javaslat életbe lép, arra a kiskereskedők fognak ráfizetni, mert a minimálbér emelés után a pótlékok emelése tönkreteheti őket.
  • A szakember a parkolóhelyek után fizetett díjat is aggályosnak tartja. Az áruházakat ugyanis szerinte törvényben kötelezték arra, hogy hány parkolóhelyet építsenek, éppen ezért problémás ennek az adóztatása.
  • Azt is kifogásolta, hogy csak az élelmiszeráruházakra vonatkoznának a plusz terhek.
  • A csomag legaggályosabb elemének a kötelező létszámbővítést tartja a VOSZ főtitkára. Szerinte a kormánynak nem a kereskedelemben kellene szabályoznia a létszámot, hanem ott, ahol ő a munkáltató. Példaként a nővéreket és a bírákat említette.

Hozzátette még, hogy a kormány nem veszi észre, hogy amikor a multikat próbálja ütni-vágni, gyalázni, akkor mindig a gyengét, a törékenyt, a vidékit, a magyart üti, mert ők lesznek a javaslat igazi kárvallottjai, ők fognak tönkremenni, és az ő dolgozóik fognak utcára kerülni. 

A VOSZ álláspontját osztja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) is, szerintük is a fogyasztók, a kereskedelemben dolgozók és a kisboltok járnának igazán rosszul akkor, ha a fenti elkpzeléseket be is vezetnék. Erről tegnap (csütörtökön) közleményt is kiadtak.

Hirdetés