Hirdetés

„Egyedül nem megy…” Tehetségbankett a szombathelyi Bolyaiban

2017.12.24

A diákok fotóiból rendezett fotókiállítással és egy fergeteges Ocho Macho koncerttel zárták a 2017-es esztendőt az iskola diákjai és tanárai.

Hirdetés

Ahol a tanárnő hibátlanul konferál, a technikus és a tagozatvezető együtt gitározik a diákzenekarral, tanári kórus bátorítja az énekkart, s az igazgató slágert énekel – ott valóban hitelesnek érezzük a mondást: „A tehetségről csak részben mondhatjuk azt, hogy istenadta. A másik része csakis attól függ, hogy mennyire tudunk tanulni egymástól.”

A Képre kattintva galéria nyílik

Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium december 20-án rendezte meg hagyományos tehetségbankettjét, amelyen azokat a diákokat nevezik meg és ünneplik, akik az előző tanévben tanulmányi vagy sportversenyen jelentős országos eredményt értek el. Idén mintegy másfélszáz tanuló részesült oklevélben, valamint szülei, társai és tanárai nyíltszíni tapsában.

A bankett logója, az ötszirmú kék virág a tehetség többféle megnyilvánulását jelképezte: a díjazottak között természetesen matematikus-, nyelvész-, biológus-, informatikus- és történészpalánták, népdalénekesek, újságíró, tájfutók, „robotolimpikonok” is voltak – s talán a következő évtized nagy hírű kosarasai, atlétái, úszói, tornászai, síelői.

 A „segítés városában” különösen hangsúlyos a tény, hogy mind az országos elsősegélynyújtó, mind az elsősegély-ismereti versenyt bolyais diákok nyerték 2017-ben.  A díjakat az iskola korábbi igazgatói – dr. Lenner Tibor és Károly Frigyes –, jelenlegi első embere, Papp Tibor és dr. Varga Roland, az iskolaszék elnöke adták át a gyerekeknek.

A tehetségbankett alkalmat teremtett arra is, hogy az iskola közössége megemlékezzen a nyolcosztályos gimnázium megalapításának 25. évfordulójáról. Ennek kapcsán egy fotókiállítás is nyílt az iskola galériájában. A nagyközönség előtt felsorakozott és jutalmazott diáksereg minden ünnepi beszédnél ékesebb bizonyítékát adta a gimnázium létjogosultságának.

A fiatal tehetségek, szüleik és tanáraik közös munkáját az est zárásaképp a rendezvény díszvendége méltatta. Paulisz Boldizsár a cselekvő szeretet jegyében válaszolt Reményik Sándor egykori felszólítására: ”Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”  Hisz az építész saját hitéből és erejéből emelt iskolát és templomot a Nyitra melletti Alsóbodokon – megvetve ezzel egy immár 13 esztendeje gyümölcsöző testvériskolai kapcsolat alapjait is a Bolyai és az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola tagjai között.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének méltó birtokosa szeretetet, a diákkórus pedig záródalával égi szent békét kívánt a jelenlévő kitüntetetteknek és vendégeknek.

Galéria

Hirdetés