Több visszajelzés szerint lapunknak sikerült összehoznia az ország egyik leghasználhatóbb autópályadíj-kalauzát néhány évvel ezelőtt, ami szép és jó, de időközben már olvasói telefonokat is kaptunk, mely szerint örömmel vennék, ha ismét körülnéznénk az ügyben. Így újra felgyűrtük az ingujjat, és nekiállunk rendet tenni az európai autópálya-díjak dzsungelében. Az első körben magyar turisták által leginkább érintett négy országnak néztünk utána.
Autópályadíjak Horvátországban
A horvát autópályáknak a legfőbb jellemzője, hogy épülnek. Így mielőtt elindulunk, mindenekelőtt a legfrissebb térképet tanulmányozzuk, mivel könnyen elképzelhető, hogy már ott is van autópálya, ahol egy-két évvel ezelőtt még csak fehér sziklákon megcsillanó napsütésben gyönyörködtünk. Az autópályák mellett rohamléptekkel épülnek a korábban – éppen a rohamléptek miatt - elmaradt hidak, alagutak.
Jelenleg (2010. június) így néz ki a horvát autópályák rendszere:
A horvát autópályák mindenhol fizetősek, kivéve a Zágráb körüli gyűrű. A fizetés kapuknál történik, vagy a belépésnél, előre (ez a ritkább, hidaknál, alagutaknál, rövidebb szakaszoknál találkozunk vele), vagy amikor elhagyjuk az autópályát (ez az általános).
A fizetendő díj kalkulációjára több weboldal is működik. Először nagyon megörültünk a magyarul is tudó
Hellotourist.info-nak, mivel egyszerű, kezes, okos interaktív térképe pillanatok alatt kiszámolja, hogy mi mennyibe kerül. Később azonban rájöttünk, hogy Dalmácia felé 2-3 kunával kevesebbet számolt, mint a hivatalos, és az útépítésben is le van maradva.
Így aztán a legcélszerűbb választás a horvát autópályákat üzemeltető cég, a HAC által üzemeltett, igencsak
okos portál, ahol minden információt megtalálunk, naprakészen, az aktuális közlekedési helyzettől kezdve a webkamerákton át az
autópályadíj kalkulátorig. Hátránya, hogy csak angolul és horvátul beszél.

Egy horvát autópályakapunál csúcsidőben
Néhány jellemző ár a HAC alapján.
Az Isztria felé:
- Magyar határ (Gorican) – Rijeka: 92 kúna
- Magyar határ (Gorican) – Umag: 123 kúna
Dalmácia felé:
- Magyar határ (Gorican) – Zuta Lokva (Rab, Pag felé): 92 kuna
- Magyar határ (Gorican) – Zadar: 144
- Magyar határ (Gorican) – Vucevica (Split) – 190 kuna
- Magyar határ (Gorican) – Ravca (Dubrovnik) – 226 kuna
Autópályadíjak Olaszországban
Olaszországban – különösen az ország északi részén - elképesztően kiépült a gyorsforgalmi utak rendszere. Szinte nincs olyan valamirevaló olasz város, amit ne lehetne megközelíteni autópályán.
A rendszer nagyon hasonlít a horváthoz: a megtett út függvényében kell fizetni, itt is vannak zárt (ahol előre kell fizetni) és nyitott (fizetés utólag) szakaszok. A városok körüli gyűrű itt is jellemzően ingyenes.
Tapasztalataink alapján az utóbbi időben szaporodnak az olyan kilépőkapuk, ahol nem személy szedi be a pénzt, hanem automata. Kissé meglepődtünk, amikor a masina olaszul kezdett beszélni hozzánk, de aztán rájöttünk, valószínűleg az árat mondta, amit aztán ki is írt.
Az olasz autópálya-rendszer kellemes meglepetése a délre igyekvők számára, hogy Nápolytól, pontosabban Salernótól délre ingyenes a pálya a csizma orráig.
Szicíliában az autópályák nagy része ingyenes, de vannak fizetős szakaszok is. A dolog azért bonyolult, mert a szicíliai autópályákat – miért is ne – más társaság üzemelteti. Itt van
részletesebb információ a fizetős és az ingyenes szicíliai szakaszolról.
Egy megbízható
olasz díjkalkulátort és térképet
itt találunk, igaz, - lévén olasz struktúra -, némi időnk elmegy vele, amíg használható adatokat ki tudunk belőle csiholni.
Nekünk azért sikerült:
Néhány jellemző jelenlegi ár:
- Osztrák-olasz határ (Tarvisio) – Velence: 13.50 euró
- Osztrák-olasz határ (Tarvisio) – Ancona: 38.80 euró
- Osztrák-olasz határ (Tarvisio) – Genove: 34.60 euró
- Osztrák-olasz határ (Tarvisio) – Roma: 43.50 euró
De mivel tényleg bonyolult rendszerről van szó, biztosabb, ha mi magunk nekiállunk játszani a
kalkulátorral.
Még egy fontos tapasztalat: Olaszországban számos négysávos gyorsforgalmi út található, melyek első pillantásra autópályának tűnnek, de valójában ingyenes autóutak. Így ha nem csak a gyorsaság, de a takarékoskodás is számít alaposan tanulmányozzuk át az aktuális olasz autótérképeket. Ilyent találtunk például Firenze és Livorno, illetve Firenze is Siena kötött, melyek gyakorlatilag párhuzamosan futnak a fizetős autópályákkal.
Az egyéb kalkulációk miatt is mindenképp érdemes felkeresni mondjuk a
ViaMichelin-t.
Autópályadíjak Ausztriában
Ausztriában a magyarhoz hasonló matricás rendszer (vignette) van használatban, annyi különbséggel, hogy ott még fizikailag ki kell ragasztani őket az ablakba. Jelenleg 10 napos (személyautóra 7.90 euró), kéthavi (22.90 euró) és egyévi matricákat (76,20 euró) matricák vannak forgalomban.
Osztrák autópálya-matricákat tudunk venni a nyugat-magyarországi benzinkutak jelentős részénél is.
Autópályadíjak Szlovéniában
Szlovéniában a személyautók számára a matricás rendszer van érvényben. Ezeknek az ára egy hétre 15 euró, egy hónapra 30 euró, egy hónapra 95 euró.
Ezeken a helyeken szerezhetők be.
A szlovén autópálya-rendszer az utóbbi években szépen kiépült, a korábban meglehetősen darabos rendszer mára így néz ki:
Folytatás: