Az LMP a szombathelyi biomassza beruházásokról

2013.03.08. 08:47

Az LMP Szombathelyi Csoportja pénteken az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünnek:

Rövid időn belül a második biomassza beruházás vált ki nagy indulatokat a szombathelyi polgárok körében. A szentkirályi városrész után most a Derkovits–Oladi lakótelep–Kámon–Herény városrészekben élők emelték fel szavukat a közelükbe tervezett biomassza alapú technológia miatt. Az LMP szerint a lakosság tájékoztatása semmilyen őket érintő kérdésben nem megkerülhető.

Az LMP Szombathelyi Csoportjának több tagja is részvett azon a lakossági tájékoztatón, melyet a Szombathelyi Távhő Kft. tartott a Vízöntő utcai telephelyén. Korábban az ökopárt helyi tagjai a szentkirályi városrészen tartott fórumokon is jelen voltak. A tájékoztatón elszabaduló indulatok az LMP szerint elsősorban annak köszönhetők, hogy a lakosság bevonása a projektekbe a tervezés időszakában rendre elmarad. A lakossági fórum szervezetlenségére utal, hogy a Távhő hivatalos honlapján semmilyen információ nem volt a tájékoztatóval kapcsolatban.

2013 az Polgárok Európai Éve, ennek ellenére a helyi állampolgárok döntésekbe való bevonására alig akad példa. Jelen esetben a Távhő is a kész tényeket kívánta bemutatni, ahelyett, hogy már az elejétől fogva kikérte volna a környéken élők véleményét. A lakossági fórumon a Szombathely–Herény Kőrösi Csoma Sándor Természetjáró Környezet és Természetvédő Egyesület elnökeként, valamint az LMP külsős bizottsági tagjaként felszólalt György István Péter is az elmaradt állampolgárai egyeztetéseket emelte ki.  Szólt a biomassza technológia veszélyeiről, hangsúlyozva, hogy minden olyan kezdeményezést támogatnak, ami az állampolgárok egészségét, a természeti értékeket, a környezetet nem veszélyezteti. 

Az LMP, mint ökopárt támogatja a fosszilis energiáról a megújuló energiára történő átállást.   Azonban a szél, nap, víz, geotermikus energiákkal szemben a biomassza a legkevésbé zöld energia, hiszen a mezőgazdasági területeken termő növények elégetésével, rengeteg élőlény táplálékforrását és élőhelyét semmisítjük meg. Mindezek mellett kérdés az is, hogy a művelhető területeken erdő, élelmiszer, vagy energia teremjen. Az sem mindegy, hogy mit (növényi, vagy állati eredetű anyagokat, ipari, vagy települési hulladék biológiailag lebontható részét) kívánunk elégetni, és hogyan oldható meg az égetésre szánt anyagok szállítása.

Az LMP szerint egy új erőmű, vagy fűtőmű megépítése előtt át kell gondolni a hálózati veszteség csökkentésének lehetőségeit. Az elavult vezetékeket mielőbb ki kell cserélni korszerű hőszigetelt vezetékekre. A használati  meleg víz (HMV) előállítására napkollektorok üzembe helyezését szorgalmazzuk, ezekkel az újításokkal jelentősen csökkenne az energia előállításának költsége, és a városra nehezedő károsanyag kibocsájtás mértéke. Az LMP Szombathelyi Csoportja szerint hosszútávon ez megtérülő beruházás, míg a biomassza alapú technológiával folyamatosan emelkedő díjakra lehet számítani többek között az alapanyag előállítás és szállítási költségek miatt.


Szombathely, 2013. március 8.

LMP Szombathelyi Csoportja nevében

.