Az Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
Józing Antal, 2012. február 08. - 16:15Felejtsük el a szív hangjait, csitítsuk el a szeretet vagy az utálkozás zsigeri suttogásait. Tegyük nagyító alá az elmúlt közel két évet, és nevezzük meg a káka legnagyobb csomóit.
Az Orbán-kormány eddigi hat legnagyobb bakija:
1. Visszamenőleges jog alkalmazása
A Fidesz első ciklusához kötődik annak a gyakorlatnak a bevezetése, mely szerint minden település egyenlő, de a kormányközeli települések – ha központi pénzek elosztásáról van szó - még egyenlőbbek. A rá következező baloldali kormány aztán átvette ezt a banánköztársaságra jellemző gyakorlatot. Hogy a visszamenőleges jog gyakorlatát is átveszi-e a következő csapat, ha egyszer úgy alakul, azt nem tudjuk, mindenesetre Fidesz No. 1. hibájáról van szó. Ahol utólagosan is lehet törvényeket kreálni, ott mindent lehet. A 98 %-os különadó az iskolapélda, de a nyugdíjrendszer körüli matatások sem voltak a legelegánsabbak, hogy finomak legyünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell átalakítani a nyugdíjrendszert, vagy hogy tapsikoltunk volna a szocialisták pofátlanságának, csak azt, hogy a Fidesz – szándékosan vagy tudattalanul - úgy mozog a jog területén, mint elefánt a porcelánboltban. Ráadásul az önkényesség határát súroló jogalkotásnak és jogértelmezésnek láthatóan semmi gyakorlati haszna nincs. Hányan fizették például be a 98 százalékot?
2. Az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer bevezetése, majd az ahhoz való beteg ragaszkodás
A Fidesz, illetve Matolcsy György pénzügyminiszter úgy képzelte, hogyha egységesen 16 százalék lesz az szja, akkor majd a magasabb jövedelműek a zsebükben maradó pénzzel megpörgetik a gazdaságot. Nos, nem pörgették meg. Talán a párnahuzatba tették, talán külföldre vitték vagy a hiteleket törlesztették belőle, mindenesetre a költségvetésben egy hatalmas, 400-500 milliárdos lyuk keletkezett, melyet aztán lázas ötleteléssel igyekeztek, igyekeznek kifoltozni. Csak összehasonlításként: az év közben bevezetett chipsadóval például tavaly 3,3 milliárd forint jött be. A kormány tovább tetézi a bajt, hogy foggal-körömmel védi a kiskeresetűeket sújtó, a nagykeresetűeket előnyben részesítő, szociálisan nem védhető és gazdaságilag értelmetlen egykulcsos adót. Ha bevallaná, hogy nem jött be, egy hétig lenne téma, aztán megkönnyebbülne a költségvetés és sokan mások. Ehelyett valami zavaros ideológiai megfontolásból inkább kétharmados törvénybe öntötték ezt az ezüstérmes bakit.
3. A nemzetközi erőviszonyok hibás felmérése miatt IMF-gyámság alá kerülhet az ország
Amíg itthon a kétharmaddal szinte mindent meg lehet csinálni, addig a határon túl ez édeskevés az üdvösséghez. Ennek az egyszerű igazságnak a felismeréséhez Az Orbán-kormánynak neki kellett futnia a falnak, ráadásul úgy, hogy a mi fejünk fájjon. Teljesen mindegy, hogy kinek van igaza, mennyire gonoszak a bankok, a pénzintézetek, mennyire töketlenek az EU-s intézmények, nagy hiba indulatból külpolitikát és gazdaságpolitikát csinálni, főleg úgy, hogy sem barátunk, sem sajtónk nincs a határon túl. Mellesleg ezen is el lehetne gondolkodni, ha már előjött. A kormány addig-addig játszotta a szabadságharcost, amíg sikerült az országot az IMF ölelő karjaiba taszítani. Ez a legénykedés sokba fog kerülni mindannyiunknak.
4. Frontok sokaságát nyitották, miközben nincsenek képzett tisztek és közkatonák
Nagyobb a szeme, mint a szája – mondja a népnyelv azokra, akik túl nagy falatokat raknak a tányérjukra, majd képtelenek megbírózni velük. Az Orbán-kormány szeme rákívánt szinte mindenre: az alkotmányra, a közigazgatásra, a nyugdíjrendszerre, a médiára, az oktatásra. Megrágta őket, de a nyeléssel már gondok akadtak, így végeredmény nem túl gusztusos. Az elképzelések zöme – beleértve a központosítást, azaz a demokratikusnak mondott, valójában a zavarosban való halászáshoz való ideális állapotok korlátok közé szorítását - egyébként nem volt rossz, csak éppen a kivitelezés csapnivaló. Ennek legfőbb oka megfelelően képzett tisztek hiánya. Az ellenzékben töltött 8 év alatt a Fidesz nem a szakmaiságra, hanem a politikai megbízhatóságra helyezte a káderpolitikáját, ami talán érthető, csak éppen vannak olyan területek, ahol a politikával nem lehet eredményeket elérni. A sokfrontos harc során a rombolásra még elég volt az elszántság, az építkezéshez már ennél több kellene. Tessék megnézni milyen állapotok vannak jelenleg a közigazgatásban és a felsőoktatásban. Nem mellesleg nemcsak a tisztekből, de a megfelelően kiképzett közkatonákból is hiánya van a pártnak. Ehhez elég, ha mindenki egy pillantást vet a helyi politikai szereplőkre.
5. A 27 százalékos áfa bevezetése
Míg a személyi jövedelemadó egykulcsossága miatt évi 400-500 milliárd forintos adóbevételtől esik el a költségvetés, addig a 27 százalékos áfa bevezetése mindössze 150 milliárd forintos többletbevételt jelent. Papíron. Az ugyanis majd később derül ki, hogy a világ legmagasabb áfa-kulcsa mennyire váltja be a hozzáfűzött reményeket. Az viszont sejtjük, hogy bevezetéséről mit gondol a vállalkozói szféra, akinek korábban adócsökkentést és az adminisztrációs terhek csökkentését ígérték nagy hangon. Aki kitalálta a 27 százalékot, méltó büntetése lenne, ha egész életében ilyen számlákat kellene oda- és visszafelé kalkulálnia. A 27 százalékos áfa nemcsak a magyar vállalkozók cserbenhagyásának egyik szimbóluma, de a gazdaságpolitikai ötlettelenség bevallása is.
6. A megfelelő szellemi holdudvar hiánya
A nyugat-európai és az amerikai konzervatív politikai pártokkal ellentétben a magyar jobboldalnak még nem sikerült felépítenie azt a szellemi hátországot, ami segítségére lenne a stratégiai döntések előkészítésében és a napi politikai küzdelmekben. Bár a jobboldali sajtó kétségkívül sokat fejlődött az utóbbi évtizedben, még mindig erősen hasonlít az egykori kézi vezérelt pártsajtóra. A jobboldali értelmiség többségét még mindig vezetik, és nincs igény arra, hogy ő maga is beleszóljon a vezetésbe. A kormány közelében felbukkanó szellemi emberek közül nem egy az erősen kínos kategóriába tartozik. Így nem csoda, hogy nemzetközi porondon – támogató külföldi sajtó hiányában - az Orbán-kormánnyal macska-egér játékot játszanak, és hazai pályán is egyre lazulnak az eresztékek.
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!








Ez jó ! Végre egy jó és pártatlan értékelés !
Felhívnám a tisztelt szerkesztő úr figyelmét a családi adókedvezmény 2 vagy 3 gyekeseket érintő axiómájára !
Az Egyesült Arab Emírségekben 0% az Áfa!
Költözz oda!
Na azért a magánnyugdíjpénztári lerablás többet megért volna egy félmondatnál. De különben korrekt.
Lopnak ezek is. Hallani sokszor a magánbeszélgetésekben.
Talán ez éppen a hatalom koncentrációja miatt sokkalta jobban van titkolva, mint a korábbi kormányoknál.
Engem például a legjobban éppen a kolontári katasztrófa döbbentett le a legjobban. 458 ezer forintba jött egy négyzetméter átlagos lakás. Ezt senki nem tudja nekem bemagyarázni! Akkoriban utána jártam a dolognak. Ennyi pénzért Bécsben lehet kapni hasonló minőséget.
Kíváncsi lennék milyen konkrétumokat tudnának még az emberek felsorolni?
Szerintem ezen a portálon eddig is voltak ilyen jellegű írások, úgyhogy ez sem meglepő. kiegyensúlyozott, kulturált vélemény. Csak így tovább alon!
antaltól meglepően valósághű értékelő. kár hogy tájékozottabb kollégái ezeket már 1,5 éve látták. a jobboldali értelimség tényleg szereti ha vezetik. de jobb később rádöbbenni mint soha.
jajajajajajjj!!!!!!!!!! Ezek előítéletek!! :)))
Inkább írkáljatok a SOTE Szülészeti Klinikán történt balhéról!!!! ...ha mertek....
Ha valaki bemegy a boltba és kevesebb értékben vásárol az kevesebb ÁFÁ-t is fizet be a költségvetésbe, ha valaki többet vásárol ugyanott, akkor annak a vásárlása után több ÁFA jut a közösbe (természetesen ez akkor igaz csak, ha a boltos ad számlát mindkettőjüknek és ugyanazt vásárolják csak nagyobb tételben.)
Ha a kiadási oldalon így működik a rendszer régóta, akkor miért kellene az egyén bevételi oldalán nagyobb adóval büntetni azokat a fizetésből élő embereket, akik az átlag felett keresnek ?
Aki igazságosnak gondolja az előző rendszert, attól azt kérdezem: Ha ma ő kapna 215 eFt feletti havi keresetet, akkor ő szívesebben fizetne ma a 2010-es szabályok szerint adót (azaz 30-44% közötti adóelvonása lenne) vagy inkább a mostani 20 % (a 16% szuperbruttósítása utáni tényleges teher) adótételt választaná ?
Biztos vagyok abba, hogy a megkérdezettek 99%-a a mostani rendszert választaná !
Magyarországon nagyon sokan el tudták/tudják "költeni" a másik magasabb fizetését, örülnek a másikat büntető adónak, amely gondolkodás motivációja az az irigység (a 7 fő bűn egyike).
Ha a mostani bírálók igyekeznének többet tenni saját sorsuk alakulásáért tanulással, munkával akkor ők is boldogabbak lehetnének.
Csak a másiktól (a másik többlet adójától) várni a saját életem jobbra fordulását nem elég, azért mindenkinek tenni, tenni és tenni kell !
Kívánok ehhez minden kedves Olvasónak jó egészséget és sok sikert !
Józing Antal értékelője ezerszer közelebb van a valósághoz, mint Orbán évértékelője.
Te is név nélkül okoskodsz....
Szerintem a kisember pedig az, aki név nélkül írogat cikkekhez...
A legnagyobb hibája hogy hatalmat kapott! A zelmultkétév posztkommunista, diktatórikus "kormányzása" mára elhozta neki a véget! Kisember, hát itt a vége...
Azért azt ne felejtsük el, hogy a szoclibek 8 éves ámokfutásuk alatt rendesen telerakták az utódoknak az utat aknával.Azon lehet vitatkozni, hogy a megörökölt terheket jól avagy rosszul kezelik Orbánék.Az biztos Gyurcsánynak már hűsölni kéne nem észt osztania.
Orbánnak nincs sem hibája sem kormányának bakija - tévedhetetlen!!!!!!!!!!