Bemutatta választási programját Szombathelyen a baloldali összefogás

2014.09.15. 13:55

Céljuk, hogy Szombathely a minőségi élet városa legyen.

Az Éljen Szombathely! Egyesület, az MSZP, a DK, az Együtt és a Szolidaritás Mozgalom hétfőn délelőtt mutatta be választási programját a sajtó munkatársainak.

Czeglédy Csaba kampányfőnök azt mondta, az anyag összeállításakor alapul vették, hogy a vasi megyeszékhely következő évei az európai uniós - főképp gazdaságfejlesztésre szánt - források hatékony felhasználásáról szólnak majd. (A következő, immár öt éves önkormányzati, valamint a hétéves EU-s költségvetési ciklus majdnem egybe esik.)

A politikus hozzátette, a jelenlegi városvezetés megkésett a választási program megalkotásával, hiszen a legutóbbi közgyűlésen kiderült, legkorábban szeptember végére áll majd rendelkezésre írásos anyag az elképzeléseikről. De elküldik számukra a baloldal programját, hogy „beledolgozhassák azt a programjukba”.

baloldal

Ipkovich György polgármesterjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy a program „a szokásos kívánságlistán túl” választ ad arra a kérdésre is, hogy milyen anyagi forrásból valósítanák meg az egyes pontokat. És mint ilyen, a ciklusprogram alapjául is szolgál.

Ugyanakkor az anyag „csak” alapvetés, a baloldal reméli, hogy az a következő hetekben témát szolgáltat sokaknak, legyenek azok szakemberek, cégvezetők, vagy éppen választópolgárok. A választási szövetség a vitaalkalmak visszahozásával új szakaszt kíván indítani nem csupán az önkormányzati választási kampányban, hanem a következő ciklusban is.

Ipkovich szerint sokakban felmerül, hogy legyen bármilyen jó is a programjuk, azt meg lehet-e valósítani úgy, hogy az ellenzék vezeti Szombathelyt? Ezzel kapcsolatban Szeged példáját említette, amely hasonló körülmények között tudományos, gazdasági és kulturális fellendülést ért el, míg „állítólag kiváló kormányzati kapcsolatai ellenére” Szombathely olyan fontos fejlesztéseket vesztett el, mint a Vát-Porpáci reptér.

Nemény András alpolgármester-jelölt szerint Szombathely sokrétű, színes város, ahol a gépipar, a mechatronika, a könnyűipar, a kereskedelem és a kultúra jól megférnek egymás mellett. De ezekhez „értően kell hozzányúlni”.

Nemény úgy véli, Szombathelynek nem a környező településekkel kell versenyeznie, hanem magyarországi és külföldi (például ausztriai) együttműködő partnerekre van szüksége.

Fontos az ipari park jobb kihasználása és bővítése – előbbivel kapcsolatban Ipkovich György már tárgyal arról a 600 négyzetméteres területről, amelyet az elmúlt négy évben nem hasznosított a városvezetés.

Az alpolgármester-jelölt hozzátette: az a céljuk, hogy Szombathelyen mindenki képzettségének és tehetségének megfelelő munkát találjon. Ezen az alapon támogatnák a kis- és középvállalkozásokat is.

Czeglédy Csaba mindehhez még annyit fűzött hozzá, hogy az üresen álló önkormányzati ingatlanokban pályáztatás után mikro- és kisvállalkozások kaphatnának helyet, amelyeknek nem kellene bérleti díjat fizetniük. Az óvódától kezdődően újra visszahoznák a két tannyelvű oktatást – és amennyiben igazak azok a hírek, amelyek szerint ezt anyagi megfontolásokból a kormányzat megszünteti a középiskolákban, Szombathelyen az önkormányzat fedezi majd a költségeket.

Szó esett a parkolás ingyenessé tételének tervéről is. Újságírói kérdésre Ipkovich György azt mondta, az egykori Szombathelyi szombat beváltotta a hozzá fűzött reményeket, élénkült belváros forgalma. Effélét terveznek most is, csak a hét minden napján; a Balatonnál vagy éppen Ausztriában már bevált ingyenes parkolás mintájára helyi tömegközlekedésben utazási kedvezményekkel kiegészítve.

A baloldali pártszövetség programja már elérhető, letölthető innen.

.