Budapest Pride 2013

Nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat az idei LMBTQ programsorozatba, hogy aztán újra találkozzunk a saját farkába harapó kígyóval. Jó pár kordon van, ami lebontásra vár.
 
[töredékek]
 
Fragments, ez a címe annak a fotókiállításnak, amit szerdán nyitott meg Oltai Kata a Gozsdu udvar egyik elit kocsmájának pincéjében. Az alkalmi kiállítótérben külföldi LMBTQ művészek képei láthatók, magáról az életükről. Nem véletlen, hogy nincs köztük magyar. A szervező Zsuzsa azt mondja, nincs olyan magyar alkotó, aki mindezt felvállalná. A fragmentumok, mint koncepció, jó ötletnek tűnnek a cikkhez is, fotózni meg majd' elfelejtek, és ezt később még megbánom.
 
[némi magyarázat]
 
L, mint leszbikus. M, mint meleg. B, mint biszexuális. T, mint transzszexuális. Q, mint queer. A hét programjain többször is elhangzik, az egész probléma az LMBTQ emberek elfogadásával valahol ott kezdődik, hogy a többség azt se tudja, melyik mit jelent. Melegek, és kész. Vagy simán buziznak.
 
[Kócos megjegyzése]
 
Nem tartozik a Pride rendezvényei közé az a könyvbemutató, ahol a szerző, a Kócos néven ismert blogger megjegyzi, a tolerancia önmagában is kirekesztő. Én toleráns vagyok veled, azt jelenti, hogy elfogadom a hülyeségedet. Vagyis hülye vagy, de én fényezem magam. Az lenne jó, ha minderről beszélni se kellene.
 
[gettófelvonulás]
 
A szombati felvonulásról szerettem volna képeket készíteni. A történet ott bukott meg, hogy a menethez csatlakozni, vagyis kordonon belülre jutni csak fél 4 előtt lehetett, a Hősök terén, indulás előtt (indulás 4-kor). Arra álmomban sem gondoltam volna, hogy háromnegyed 3-kor az V. kerületből már esélyem se lesz eljutni oda, trolira gondoltam, de az nem jár, aztán metróra, de a megálló körbekordonozva, a kisföldalatti amúgy se jár, gyalog meg akkorát kellene kerülni, hogy időben nem férne bele. Valaki azt mondja, már órák óta le van zárva az egész felvonulási terület, csodásan kettévágva Budapest belső részeit, az Andrássy út egyik oldaláról a másikra is csak a helyi lakcímkártyával rendelkezőket engedik, etc., etc. A kordonozást pediglen oly precízen oldják meg, hogy nem is az Andrássyn emeltek végig kerítést, de egy-egy utcával kijjebb. Pride, büszkeség. Nagyon büszkén lehet majd vonulni a kihalt utcákon, gondosan elválasztva a többitől. Mint egy gettóban.
 
[mások se érnek célba, és morcosak]
 
Néhány turistának tolmácsolok, akik órák óta hasztalan próbálnak visszajutni a szállodába, és elcsípek néhány olyan megjegyzést, mint „a rohadt köcsögök miatt nem bírok hazamenni”, „a hülye buzik miatt nem lehet közlekedni”, és hasonlók. Átsuhan a fejemen egy összeesküvés-elmélet gondolata, hogy esetleg azért zártak le mindent már órákkal korábban, mert valaki, valamiféle hatalom így akarja az embereket a felvonulók ellen hangolni. De ez csak egy futó gondolat, ilyesmi ebben az országban természetesen elképzelhetetlen.
 
[mintha a székely himnusz hangjait...]
 
Mintha a székely himnusz hangjait hozná a szél az Erzsébet tér felől. Nem tudom pontosan eldönteni, nagy a háttérzaj, de 10 az egyhez, hogy így van. Közelebb érve néhány árpádsávos lobogó, kicsit több médiamunkás és még több alakzatba állt gárdista tűnik fel. A gárdisták (valamilyen gárda, de hogy milyen, azt megint nem érteni, pocsék a hangosításuk) esküsznek valamire. Nem, ők biztosan nem lettek betiltva. Nem, a mostani formációnak biztos semmi köze ahhoz, amelyik igen. Nem, biztosan nem provokáció, hogy pont ma délután.
 
[bezzeg]
 
Ők nincsenek körbekordonozva.
 
[kávéval szabad]
 
Egy mellékutcán elsodródom a Liszt Ferenc térig, ahol előbb még van némi átjárás a rendőrsorfal között a szemközti Jókaira, aztán ezt is elzárják, és kezdik kiszorítani a kíváncsiskodókat a külső kordon mögé, ami a tér közepe felé van, jó 30 méterrel hátrébb. Sajtóval se tesznek itt kivételt. Mellettem egy fotós hosszas telefonbeszélgetést folytat az ügyben, mindhiába. Vicces módon, akik a belső és a külső kordon közötti vendéglátóhelyek teraszán ülnek, maradhatnak. Nyilván van erre valami szabály, hogy az állva fagyizó lányok nagyobb veszélyt jelentenek, mint akik ülve csinálják.
 
[taps és integetés]
 
Háromnegyed 5 körül ideér a menet. Amennyit látunk belőle, több ezren lehetnek. Szivárványszínű zászlók, luficsokrok, és egyéb dekor, szóval ami nagy és magasan van, nagyjából ennyi vizuális ingerből részesülünk. A Liszt Ferenc téren állók mindenesetre hangosan tapsolnak és lelkesen integetnek a távoli menetnek.
 
[mi lenne, ha]
 
Válogatom a fotókat, amiken szépen látszik a semmi, és azon agyalok, mennyire szednének szét a kommentelők, ha szerepelne itt egy olyan mondat, hogy „Biszexuális vagyok”.
 
[szakadék]
 
Egyfelől ott volt a igazi, önfeledt jó hangulat a múlt hétvégi nyitón, szivárványkoktéllal, Péterfy Bori felolvasásaival, Fischer Iván beszédével (meg az első sorban feszítő Bajnaival, és a jóval hátrébb, mezei résztvevőként meghúzódó Schifferrel). Aztán a felszabadult és nyílt közeg a Pride hét közbeni programjain. Másfelől ott a részben érdeklődő, részben közömbös tömeg, meg a főleg online húdebátor buzizó népség. Ami közös bennük, hogy szinte semmit sem értenek. A leggyakoribb, amit a hét során hallottam, talán ez volt: „de miért kell a szexuális szokásokat a nyilvánosság elé vinni?” Vagyis a homoszexualitást (és a többit, amit az LMBTQ lefed) nem tekintik másnak, mint szexuális szokásnak. Ne bonyolítsuk, csak egy kérdés: ha egy férfi házasságot köt (nem itthon, egy nálunk nyitottabb államban) egy másik férfival, az talán a szexről szól?
 
[a megoldás]
 
Őszinte leszek, fogalmam sincs róla. A Pride ebben a formájában tökéletesen alkalmatlan arra, hogy  bármiféle párbeszédbe kerüljenek elfogadók és ellenzők, esély legyen meggyőzni bárkit is bármiről, vagy egyáltalán, megmutatni azt, hogy a melegek, leszbikusok, queerek, stb. nem elfajzott, istentelen szörnyetegek. Amikor nem is választanak el kordonok, jó a buli, de ezeken a programokon meg csak azok vesznek részt, akik így vagy úgy érintettek. Azt mondják, a lakosság 5 százaléka biztosan, ehhez jönnek még a családtagok, barátok, munkatársak, tanárok, szomszédok... Bán Zsófi író a Toldi moziban tartott nyitón elindított egy mozgalmat, Add a neved, add az arcod címmel, arra buzdítva ismert személyiségeket, hogy vállalják fel önmagukat, adjanak ezzel bátorítást rajongóiknak, nézőiknek, olvasóiknak, mindazoknak, akiknek példaképeik. Ki tudja, talán. Zsófi egyébként boldogan mesélte a közönségnek: húsz éve van Pride Magyarországon, és ő is húsz éve van együtt a barátnőjével.
 
[kis Viku megjegyzése]
 
A tékasztoris Viku posztolt egyet a témában a fészen. Arról szólt, hogy egy gyereknek magyarázná, miért puszilt szájon egy bácsi egy másikat. Az ember annak ad puszit, akit szeret, nem számít, fiú vagy lány. Tovább is volt, aki nem hiszi, járjon utána.