Most Celldömölkön csapott le a TEK (videóval)

2013.09.12. 20:13

Az egyenruhások Vas megyei kábítószer-hálózatot számoltak fel.

TEK akció Celldömölkön

A Vas megyei nyomozók és a Terrorelhárítási Központ munkatársai közös akció keretében négy férfi csuklójára is bilincset kattintottak.
 
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Celldömölki Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen, összehangolt rendőri akciót hajtottak végre 2013. szeptember 11-én és 12-re virradó éjjel – közölte a Police.hu.
 
 A TEK munkatársai az akció során Budapesten és Celldömölkön két-két helyi lakost fogtak el, akik megalapozottan gyanúsíthatóak kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével.

Sem a rendőrségi közleményből, sem a  TEK videójából nem derül ki egyértelműen, hogy azok Budapesten, Celldömölkön, esetleg mindkét helyszínen készültek. Az viszont biztos, hogy mostanában Vas megyében meglehetősen aktív a TEK. Februárban és márciusban Szombathelyen, Májusban Acsádnál és Horvátlövőn akcióztak.


„Az egyenruhásoknak egy kiterjedt, főként Vas megyei kábítószer-fogyasztókat kiszolgáló hálózatot sikerült felderíteniük és felszámolniuk. A rendelkezésre álló adatok alapján a celldömölki személyek 2013-ban rendszeresen, különböző fajtájú kábítószereket vásároltak a budapesti kapcsolataiktól azzal a céllal, hogy azokat fogyasztóiknak továbbértékesítsék” – olvasható a rendőrségi közleményben.
 
A nyomozók a több helyszínen végrehajtott házkutatások alkalmával nagy mennyiségű, értékesítésre szánt, kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak. Tekintettel arra, hogy az elkövetők elfogása kapcsán felmerült a gyanú, hogy a kábítószert is fogyasztó terjesztők ön-és közveszélyes állapotuknál fogva meghiúsíthatják az eredményes rendőri tevékenységet, a „rajtuk ütés” a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak bevonásával történt.
 
A rendőrök a 23 éves S. Mihályt, a 37 éves K. Gábort, a 38 éves G. Balázst és a 24 éves K. Bálintot elfogásukat követően gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.
 
Az ügyben a Celldömölki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
.