Hirdetés


2018-as „Szakmák éjszakája” az Oladi Szakgimnázium és Szakközépiskolában

2018.04.16

Senki nem távozott  üres kézzel.

Hirdetés

A képre kattintva galéria nyílik

Harmadik alkalommal népesült be a Szombathelyi Szolgáltatási és Szakképzési Centrum Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szokatlan, éjszakába nyúló időpontban. Délután 6.00 és este 10 óra között nyílt alkalom –rendhagyó módon-az intézményben elsajátítható szakmák megismerésére, megismertetésére.

A rendezvény egy olyan tárlatmegnyitóval vette kezdetét, amely a művészi értékmentés szép példája. A válogatás a Savaria Múzeumban korábban kiállított, majd lebontott „Fényérzék/ Személyes” anyagból került az iskolába. Az Oladi Középiskola méltó helyet és funkciót talált az igényes képanyag számára, melyre Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója is kitért avató beszédében.

Az ünnepélyes megnyitó után az érdeklődő, leendő szakgimnazisták és szakközépiskolások nyolc érdekes állomás meglátogatása során tehették próbára ügyességüket és meglévő ismereteiket, illetve bővíthették tudásukat. Készítettek kreatív textilkönyvjelzőt és vámpírfogból kulcstartót. Főztek egészséges bébiételt, játszottak papást-mamást, kipróbálták a gólyalábazást, vagy azt, hogy mennyire nem egyszerű a hangunkat kiiktatva, némán-kézzel, lábbal- megértetni magunkat. Ötleteket kaptak arra, hogyan érdemes újrahasznosítani egy megunt, kidobásra ítélt ruhadarabot. Részt vettek mentési szimulációban, megtanulták a szabályos végtagrögzítés-, gipszelés módját. Kipróbálták az aktuális trendhez igazodó smink és frizura elkészítésének fortélyait.

A színes forgatagot kitartóan végigkövetők - jól megérdemelt jutalomként-, a bőségkosárból választhattak maguknak az iskola szakmakínálatához kötődő ajándékokat.

Galéria