Gyurcsány Ferenc csillagszemű juhász lehetett szombathelyi lakossági fórumán

2013.05.23. 10:59

Az eseményen megjelentek Ipkovich György és Czeglédy Csaba szocialista politikusok is.

Gyurcsány Ferenc

Celldömölkön, Sárváron és Szombathelyen töltötte a szerdai napját Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. A nap végén pedig lakossági fórumot tartott a szombathelyi Tóvendéglőben, amelyen részt vett és rövid ideig szót kapott ugyan Vadai Ágnes is, de egyértelmű volt, hogy a show Gyurcsányról szól, az emberek pedig miatta vannak ott. 

A vendéglő felé tartva az Alon tudósítója néhány tüntetőre lesz figyelmes, akik a fotósok kedvéért A3-es méretű papírlapjaikat a magasba emelve készségesen megmutatják, mit gondolnak az egykori miniszterelnökről. A lapokon a jobboldali politikusok által gyakorta hangoztatott tőmondatok szerepelnek. Mint kiderül, Gyurcsánnyal nem találkoztak, ő már az épületben van, így egy kolléganő társaságában tovább indulok. Közben hallom, ahogy Czeglédy Csaba az MSZP városi frakciójának vezetője közli valakivel: a tüntetők helyiek, a rezsicsökkentést támogató aláírásokat gyűjtők csapatát erősítik, nem teljesen önzetlenül.
Nem tudjuk, mindez így igaz-e.

Gyurcsány, tüntetők
Kattinson a képre a nagyításhoz!


A lakossági fórum helyszínéül szolgáló emeleti terembe lépve bal oldalon egy asztal fogad. Itt Debreczeni József Gyurcsányról, a 2006 őszén történtekről szóló könyveit lehet megvásárolni (a fórum vége felé az előbbi kötetet ajánlva Gyurcsány felhívja a résztvevők figyelmét: a vásárlás révén ezer forinttal támogatják a Demokratikus Koalíciót; fogynak is a könyvek, s íródnak a nyugták), de helyet kapott rajta a pártot népszerűsítő füzetecske, valamint egy adománygyűjtő doboz is, amelybe csak a rendezvény kezdéséig maradt néhány perc alatt öten–hatan is beledobnak egy-egy ötszáz forintost.

Gyurcsány Ferenc Szombathelyen


Háromnegyed háznyian vagyunk, a jelenlévők többsége nyugdíjas korú, s többségben vannak a nők, akik közül jó néhányan valósággal körülrajongják Gyurcsányt, jóízűen nevetnek a poénjain, sűrűn tapsolnak, a fórum utáni dedikáláson lelkesen várják, hogy sorra kerüljenek, de sorba állnak akkor is, ha csak egy puszit vagy egy ölelést szeretnének a volt miniszterelnöktől. Aki láthatóan élvezi a rajongást: felszabadult, laza, szenvedélyes, erős és esendő, lelkesít, bátorít – legalább annyit ad, mint amennyit kap, a kétórás fórum hangulata egy percre sem ül le.

„Gyurcsány Ferenc vagyok, 42 éves pápai gyerek” – így kezd, majd gyorsan hozzáteszi, hogy ezt a mondatot először akkor mondta, amikor 2004-ben, Medgyessy Péter lemondása után miniszterelnöknek jelölték. E sorok írójának ekkor kíméletlenül eszébe jut Puzsér Róbert, aki a Kodolányi főiskolán megtartott rendhagyó szemináriumán a játékelmélet pszichológiáját boncolgatva kitért Gyurcsányra is.

Gyurcsány Ferenc


Ha valaki egy kaszinóban 100 euróból 60-at veszít, akkor ellenállhatatlan késztetést érez a játék folytatására annak érdekében, hogy legalább visszanyerje a pénzt, de csak azt éri el, hogy még üresebb lesz a zsebe – magyarázta a kritikus. „Az emberek ilyenkor sosem arra gondolnak, hogy mit veszíthetnek, hanem arra, hogy mit veszítettek, s azt hogyan nyerhetnék vissza” – folytatta, majd a fentieket az egykori miniszterelnök példáján szemléltetve azt mondta, ha Gyurcsány az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után kevéssel benyújtotta volna a lemondását, ma, de legkésőbb 2014-ben ő lehetne a csillagszemű juhász, újra a miniszterelnöki székbe ülhetne, mint az egyetlen politikus, aki elmondta igazat. Így viszont csak azt éri el, hogy folyamatosan tetézi a bajt.

Az est „nagy kérdése”: ha csillagszemű juhász nem is, mi lehet Gyurcsány 2014-ben?

Gyurcsány Ferenc


A politikus amilyen erősen nyit, olyan erősen folytatja: szenvedélyesen elkötelezett hazafinak tartja magát, aki hisz abban, hogy Magyarországból jobb ország válhat. Ezért küzd ő maga és a szövetségesei.

A terembe Czeglédy Csaba társaságában ekkor lép be Ipkovich György, amire az egykori kormányfő azonnal reagál. Úgy fogalmaz, a két politikus ugyan a szocialista pártot erősíti, de „tisztességes, normális emberi és politikai kapcsolat” van közöttük, jól megférnek egymás mellett, s ha kell, a másik segítségére sietnek. Véleménye szerint ez például szolgálhat a baloldal egésze számára.

Gyorsan, a tízedik percben szóba kerül a trafikpályázatok ügye, a Gyurcsány ekkor beszél először a felháborodás hangján: Szombathelyen 44 nemzeti dohányboltot lehet majd üzemeltetni, amiből körülbelül 20-at a jobboldalhoz kötődő emberek kaptak meg, tucatnyit pedig olyanok, akik nem helybeliek. Mindössze két nyertes üzemeltetett a városban korábban is trafikot. Akik közel vannak a hatalom tüzéhez, azok megmelegedhetnek, de másokat megéget ez a tűz, mert Orbán Viktor országában csak az juthat egyről a kettőre, aki hozzá hasonló, benne hisz, őt szolgálja – hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc és közönsége


Újabb helyi vonatkozású tapasztalat: Gyurcsány délelőtt a Média Marktba látogatott, ahol az ügyvezetőtől megtudta, hogy az áruház forgalma az utóbbi időben a felére csökkent, ezért Európában elsőként Szombathelyen Média Depot-tá alakul, ahol a korábbinál olcsóbb árukkal várja a vásárlókat. De nem csak a város szén található vidéki üzletek küzdenek hasonló problémákkal, sorra zárnak be a Budapest szívében lévők is – mondja a politikus. Majd hozzáteszi: Szombathelyen sokkal jobban élnek az emberek, mint az ország nehezebb sorsú térségeiben, ezért jár erre ritkábban. „Maguk jól öltözöttek, jóarcúak, a város rendben van. Igaz, a legtöbb dolog akkor épült, amikor kormányoztunk – sőt: akkor épült valami, amikor hatalmon voltunk.”

Sorra következnek az Orbán-kormány munkáját bíráló mondatok. A szegénység mindig létezett, de mára a remény is elfogyott, hogy egyszer jobb lesz. A jelenlegi kormány a nemzethez tartozónak gondolja a határon túli magyarokat, de a nyomorban élőknek elengedi a kezét. Orbán Viktor megfeledkezett arról, hogy honnan jött: a hipermarketben dolgozó pénztáros gyereke csak pénztáros lehet, mert a felsőoktatás nem befogadó, nem szociálisan érzékeny, nem nyitott. Gyurcsány szerint a tendenciákat figyelve kijelenthető, a szombathelyi egyetem napjai meg vannak számlálva, mert havi 30–40 ezres – a hallgatókra és szüleikre egyébként hatalmas terhet rovó – tandíjakból nem lehet fenntartani az intézményeket.


Önkényre épülő országok nem lehetnek sikeresek, hacsak nem rendelkeznek olyan adottságokkal, melyekkel megvásárolható az emberek jóindulata, vagy nincsenek jelentős külföldi támogatói. Ezért Orbán Viktor rendszere bukásra van ítélve, a kérdés csak az, hogy ez mikor következik be.

Gyurcsány a 2014-es országgyűlési választások jelentőségét újra és újra hangsúlyozza. Egyebek mellett Bajnai Gordon szavait idézve azt mondja, a külföld 2010-et kisiklásnak tekinti, de ha jövőre annak ellenére alakíthat újra kormányt a Fidesz–KDNP, hogy az ország megtapasztalta, mihez kezdett a hatalommal, akkor egyértelmű lesz számára, hogy Magyarország feladta évszázados álmát, a nyugati világhoz tartozás igényét.

Majd azt fejtegeti: hazánk a kádárizmus relatív jólétének számláját a mai napig fizeti. A Kádár-rendszerben két dolgot nem lehetett firtatni: az egyik az volt, hogy miért vannak itt az oroszok, a másik pedig az, hogy mi történt 1956-ban. „Lemondtunk a rendszer kritizálásáról azért, hogy valamivel több vajat kenhessünk a kenyerünkre. Elég későn nőtt be az én fejem lágya is, csak a ’80-as évek végén. A többi kelet-európai szocialista ország tudta, mit akar a rendszerváltástól: a hatalom volt az elnyomó, a nép az elnyomott fél, ezért szabadságra vágytak. Mi viszonylag szabadok voltunk, és mivel a várakozás eldönti az elégedettség mértékét, természetesen elégedetlenek vagyunk a rendszerváltással, mert azt szerettük volna, hogy itthon is legyen Mariahilfer Strasse. Ezt értette meg Orbán Viktor. Ha egyszer meg lehetett vásárolni a népet, másodszor is meg lehet. Az alku pedig úgy tűnik, újra megköthető, hiszen a 10 százalékos rezsicsökkentés eredményeképp a kormányban csalódott emberek százezrei válnak újra Fidesz-szavazóvá.”

E gondolatoktól egyenes út vezet az ellenzéki összefogás témájára.

„Ha ma a baloldali választók találkoznak egy baloldali politikussal, nem köszönnek, hanem megkérdezik, létrejön-e az összefogás?” A mérhető támogatottságú erők, tehát az MSZP, az Együtt 2014 és a DK trióbójából az utóbbi évek óta ezt szorgalmazza.

Majd burkolt, vagy nem is annyira burkolt üzenetek következnek.

Bajnai Gordon válogatna a demokratikus szereplők között. Gyurcsány szerint utóda nem tud mit kezdeni azzal, hogy az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért nem fogadja el partnerként a DK-t. Ő viszont biztos benne, hogy a pártját támogató néhány százezer szavazóra szükség lesz az Orbán-kormány leváltásához.

Gyurcsány Ferenc dedikál


Emlékeztetett 2006-ra és 2010-re, e két választás eredménye is néhány tízezer szavazaton múlt. Gyurcsány szerint az együttműködésnek egyrészt a 2006-os események megítélésében (a PM-mel ellentétben neki meggyőződése, hogy a rendőrség ugyan szakmai hibákat vétve, de törvényesen lépett fel), másrészt a határon túli magyarok szavazati jogának kérdésében tapasztalható különbség (a DK szerint csak a Magyarországon élő állampolgárok rendelkezzenek szavazati joggal) sem lehet akadálya. Ezek a kisebb problémák, a nagyobb konfliktust Gyurcsány abban látja, hogy Bajnai Gordon és Mesterházi Attila is meg van győződve arról, hogy neki kell vezetnie az együttműködést. „Legkésőbb ősszel meg kell állapodnunk, mert az összefogás katartikus élményére szüksége van a baloldalnak. A választóknak látniuk kell, hogy egységes, nagy baloldali erő jött létre, ami képes arra, hogy leváltsa Orbán Viktor kormányát” – hangoztatja az egykori miniszterelnök.

A lakossági fórumon egyetlen kritikai hozzászólás fogalmazódott meg: egy férfi a baloldali kormányok szemére vetette, hogy „a nemzeti vagyon elherdálásában” jelentős szerepük volt, majd Gyurcsány indonéziai befektetéseit firtatta. „A Sukoró-per is bizonyítja, hogy ha egyetlen forint tapadna a kezemhez, már börtönben lennék” – reagál az előbbire a volt kormányfő. Utóbbival kapcsolatban azt mondja, családja egyrészt magyarországi viszonylatban jelentős méretű, 670 főt alkalmazó vállalatcsoporttal rendelkezik. Ez évente 2,5 milliárd forint bért fizet az alkalmazottaknak, s olyan termékeket is gyárt, amelyek világviszonylatban is jegyzettek. A család másik, Tab melletti, 70 főnek munkát adó (gumiipari) vállalata a térség legnagyobb foglalkoztatója. Ezeken kívül zöldmezős beruházás keretében saját anyagi forrásból Újvidéken és Székelyudvarhelyen hoztak létre termelő üzemeket. „Szerintem ez a tisztességes nemzeti magatartás. Ha jobboldali lennék, körbehordoznának az országban, mint az egyik legjobb vállalkozót.”

Végül utalva a tudósító korábban feltett kérdésére: hogy mi lehet Gyurcsány Ferenc 2014-ben, az még a jövő zenéje, de az biztos, hogy aki szerda este ott volt a Tóvendéglőben, az nagyon szerette.

Úgy, ahogy az emberek a csillagszemű juhászt szeretik.                                                                               

.