Háromnapos pályaválasztási és képzési kiállítás Szombathelyen

2011.10.18. 19:18

Harmincnyolc kiállító vonultatja fel idén szakképzési kínálatát a kedden Szombathelyen az Oladi Művelődési Központban megnyílt pályaválasztási kiállításon, amelyre a szervezők a következő három napban több mint négyezer érdeklődőt várnak

- mondta el a kiállítás helyszínén az MTI-nek Németh Zsolt, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatóhelyettese.

Elsősorban az általános iskolák 7-8 osztályos tanulóit, illetve a középiskolák végzőseit, illetve szüleiket, valamint a pályakorrekciót fontolgatókat várják a kiállításra, ahol az érdeklődők a város képzőintézményeinek munkatársaitól, vagy éppen a munkát kínáló cégek képviselőitől kaphatnak a sikeres pályaválasztást, vagy pályamódosítást segítő információkat - mondta.

Németh Zsolt szólt arról is, idén először van mód a képzési kiállítás idején arra, hogy az érdeklődők előre bejelentett igény szerint üzemlátogatást tegyenek az általuk kiszemelt munkaadóknál, erre tizenhárom cég adott lehetőséget.

A képzési kiállításhoz szakmai fórumok is kapcsolódnak, kedden a Területi Integrált Szakképző Központok (TISZK-ek) tanácskoznak, szerdára a pályaválasztás előtt álló fiatalok szüleit és a munkaadók képviselőit hívták össze egy fórumra, csütörtökön pedig a Nemzeti Szakképzési és Foglalkoztatási Intézet vezetői adnak tájékoztatást a szakképzés rendszerében tervezett változtatásokról.

A szakképzési kiállítás megnyitóján Rodler Tamás a megyei munkaügyi központ igazgatója arra emlékeztetett, hogy tizennégy évvel ezelőtt Szombathelyen rendezték meg országosan az első pályaválasztási képzési kiállítást, melynek példáját azóta minden megyében követik. Elmondta azt is, idén először kapott a rendezvény uniós forrásból támogatást, a társrendezővé előlépett Változó Világért Alapítványnak is köszönhetően, köztük a olyanok is mint az Opel, az EPCOS, és a BPW Rába.

A helyszínen Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere köszöntötte a megjelenteket, a kiállítást Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója nyitotta meg.

.