Egy romkocsma és két kávézó nem pénzt kér a kávéért és a süteményért április 11-én Szombathelyen

2017.04.05. 13:19

Szombathelyen a Weöres Sándor-szobornál helyi fiatalok megzenésített verseket adnak elő a április 11-én délelőtt a költészet napja tiszteletére, az érdeklődőket pedig arra kérik, hogy helyezzék el kedvenc verseiket kézzel írott vagy kinyomtatott formában az ugyanott felállított versfalon - közölte az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója a vasi megyeszékhely programjait ismertető sajtótájékoztatón szerdán.

Parais István elmondta: a költészet napján Szombathelyen is lesz egy olyan romkocsma és két kávézó, ahol a vendégek napközben kedvenc versükkel fizethetnek majd a kávéért és süteményért.

Illusztráció. Fotó: Pixabay

Szólt arról is, hogy délután és este az AGORA Savaria Filmszínházban minden mozielőadás előtt a Nagy Lajos Gimnázium drámatagozatos diákjai lepik meg versekkel a közönséget, a mozi futófényén pedig napkeltétől napnyugtáig magyar költők haikui és négysorosai jelennek meg.

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban Pálfy Margit színművész Szimfónia című előadóestjével köszöntik a költészet napját, a műsorban Kondor Béla, Szécsi Margit, Magy László és Szilágyi Domokos műveiből hallhatnak részleteket az érdeklődők - tájékoztatta az MTI-t Nagy Éva könyvtárigazgató.

Április 7-én, a Szombathelyi Képtárban ugyancsak a költészet napjához kötődően három cigány festőművész, Ferkovics József, Kunhegyesi Ferenc és Balogh Tibor képeiből nyílik kiállítás. A tárlatot május 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Kőszegen nyolcszáz általános iskolás és középiskolás diák szavalja együtt Arany János Szondi két apródja című versét a kőszegi diáksétányon a költészet napján - mondta el Németh Szilárd, a rendezvényt szervező Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) kommunikációs vezetője, aki szerint a versválasztással Arany János születésének 200. évfordulóját is ünneplik.

Hozzátette: ugyancsak az iASK szervezésében láthatják az érdeklődők a költészet napján a Jurisics-vár lovagtermében Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a Weöres Sándor igazgatójának Széllel szembe - poénok és poémák című előadói estjét.

.