Mennyire formaság az egész szombathelyi hőségriadó?
Az Alon első Hőségtúráján pénteken délután körbetekertük a betondzsungelt, hogy megtudjuk, a hűsölésre kijelölt légkondicionált helyek, valamint a közkifolyók és ivókutak valóban a forróságtól meggyötört polgárok rendelkezésére állnak-e, vagy csak formaság az egész szombathelyi hőségriadó.
Kezdjük rögtön egy vallomással: a túra ötlete már bő egy hónapja, a legutóbbi hőségriadó alkalmával felmerült bennünk, de éppen annak utolsó napján, ezért akkor lecsúsztunk róla. Úgyhogy öt hétig tűkön ülve vártuk, hogy a hőmérő higanyszála megint olyan tartományokba kússzon, ami fehér embernek már-már elviselhetetlen.
Most végre megkaptuk, amit akartunk, sőt, úgy tűnik, sikerült kifognunk az idei nyár melegrekord esélyes időszakát. Túránk idején a másodfokú hőségriasztás ugyan éppen az utolsókat rúgta, hiszen péntek éjfélig volt érvényben, ám a meleg tetőzését 40 fokos csúcshőmérsékletekkel hétfőre várják a meteorológusok, ezért a legmagasabb szint, a harmadfok már kopogtatott. Eljött hát a cselekvés ideje.
Külső Rumi út, aratóidő
Célunk nem volt kevesebb, mint hogy a saját bőrünkön akartuk megtapasztalni, például azt, hogy a hőguta és a szomjan halás küszöbén tényleg be lehet-e menni a Városházára hűsölni, él-e valaki ezzel a lehetőséggel, vagy tényleg nyerhetünk-e a ivóvizet mondjuk Szentkirályon, a Győzelem u. és az Izsó Miklós u. sarkán található közkifolyóból, ahogy az a polgármesteri hivatal által ilyenkor rendre kiadott közleményekben áll? És ha már ez volt a terv, összekötöttük a kellemest a hasznossal: az aktív pihenést a bringázás jelentette, mert akkor sem szabad ellustulni, ha történetesen csaknem 40 fok van. Természetesen kitaláltuk a "gyermek" nevét is, megszületett a Hőségtúra elnevezés, ami egészen fantasztikus kalandokat sejtetett.
Így hát vállunkra csaptuk a táskánkat, jegyzetfüzetet, tollat, hőmérőt és fényképezőgépet pakoltunk bele - no meg egy fél literes üres műanyag palackot, hogy majd abból igyuk az utcai kutakból szerzett vizet. Pénteken fél 2-kor, a nap legmelegebb időszakát megcélozva pedig nyeregbe pattantunk és elindultunk.
Nem néztük meg, hogy éppen hány fok volt, de amikor kiléptünk az épületből, azt mondtuk, hogy "Ez nem is vészes." Persze, mert éppen árnyékos részen voltunk, de amint elkezdtünk tekerni, és a nap felülről égetett, az átforrósodott beton pedig alulról döntötte a hőt, megváltozott a véleményünk. Úgyhogy a tízperces út, meg a Városháza előtt egy, a szinte üres Fő teret megörökítő fénykép elkészítése után hűvös után vágyakozva indultunk el az épület bejárata felé.
A Városházán pénteken nincs ügyfélfogadás, ezért kíváncsiak voltunk, bemehetünk-e. Megtehettük. Sőt, ügyfélfogadási időtől függetlenül este 9-ig, az épület nyitva tartásáig lehetőségünk lett volna rá. A földszinten, a hűsölésre kijelölt aulában rajtunk kívül senki sem volt. A hőmérséklet üdítőnek bizonyult; a viszonyítás kedvéért megmértük, 25,5 fokot mutatott a hőmérőnk, ami a szakemberek szerint pont ideális, hiszen körülbelül 8 fokkal alacsonyabb, mint a kinti hőmérséklet.
A következő állomás a Fő tér volt, ahol meggyőződtünk róla, hogy az ivókút működik. A Gyöngyösparti sétányon, valamint a Gayer parkban találhatóról is elmondhatjuk ugyanezt.
Gayer-park
A Gayer park után irány a Savaria Plaza, ahol legalább két fokkal hűvösebb levegő fogadott minket, mint a Városházán. Jól esett. A hangszórókból éppen a Nyugat Rádió hírei szóltak, egyebek mellett az, hogy a városban milyen hűsölésre alkalmas helyek és ivókutak, közkifolyók állnak rendelkezésre. Majd a Rapülők és Somló Tamás Nem adom fel című dalával folytatódott a műsor, amit célzásnak vettünk és újra kiléptünk a forróságba. Persze enélkül is megtettük volna, szó sem volt feladásról.
Eddig nem voltunk szomjasak, de a következő célunk Szentkirály volt, ahol a városháza tájékoztatása szerint a legnagyobb az egy városrészre jutó közkifolyók száma; mi azt a hármat néztük ki magunknak, amelyek majdnem egy kupacon vannak: a Győzelem u. és az Izsó Miklós u. sarkán lévőt, a Győzelem u. és a Paál László u. sarkán találhatót, valamint a Sport térit. Mire odaérünk, biztosan megszomjazunk – gondoltuk.
Szentkirály, Győzelem utca
Ha már közkutak: feltűnt, hogy a hőségriadóról szóló, két–három évvel ezelőtt kiadott közleményekben a jelenlegi 8 helyett több, mint kétszer annyi, majdnem 20 kút szerepelt. Próbáltuk elérni a Vasivíz szóvivőjét, de nem jártunk sikerrel, így maradt az internet. A Szombathelyi Televízió 2007-es riportja szerint a közkutak elsősorban a városnak azokon a területein maradtak meg, ahol nem mindenki számára elérhető a vezetékes ivóvíz. Az anyagból megtudtuk, 2003-ban még 39 közkút volt a megyeszékhelyen.
Vissza a túrához: mire a város szélére értünk, tényleg megszomjaztunk. Szerencsére az első kút ott volt, ahol lennie kellett. Egy férfi éppen két műanyag vödröt töltött meg vízzel, amikkel a néhány méterre lévő házba sétált be. Mi pedig fél liter vizet egy húzásra megittunk.
A másik kutat is megtaláltuk, bár pár méterre volt az előzőtől, itt is elfogyott fél liter víz. Bitang jól esett, annak ellenére, hogy ugyanazt a vezetékes vizet kaptuk, mint ami otthon folyik a csapból.
Jól tettük, hogy újra ittunk, mert a Sport téren nyomát sem láttuk a kútnak. Persze lehet, hogy bennünk volt a hiba, s nem voltunk elég figyelmesek, de ha mégis van ott közkút, azt nagyon eldugták.
Tekerés visszafelé, de nem a belváros, hanem a Rumi útról a Csaba utcai felüljáró irányába fordultunk, onnan pedig a Family Center, vagyis egy újabb hűsölésre kijelölt hely felé. A meleg, a munkanap és a kora délutáni időpont ellenére a parkoló félig volt autókkal, a kebabosnál vagy tízen ettek. Éles volt a kontraszt a szinte üres belváros után, az ottani kereskedők valószínűleg örülnének ekkora forgalomnak.
A Family Centerbe lépésünkkor egy középkorú hölgy éppen azt mondta valakinek, hogy „Jó ez a levegő”, míg pár másodperccel később egy hat év körüli gyermek véleménye szerint „De hideg van itt”. Nem vagyunk egyformák; mi az előbbi véleményt osztottuk. A hőmérséklet hasonló volt a Savaria Plazáéhoz, el is töltöttünk itt negyed órát.
Nem működő kút a Damjanich utcában
Következő célunk az északi városrész volt, konkrétan Kámon, ahol a lista szerint a 11-es Huszár útról lefordulva a Május 1. és a Verseny u. sarkán található közkút. Ott is volt, mi pedig újabb fél liter vizet döntöttünk magunkba. Nem volt elég, viszont nem messze onnan, a Damjanich utcában kellett lennie egy újabbnak, úgyhogy elindultunk arra. Ahogy közeledtünk felé, rosszat sejtettünk, mert a kút ugyan a helyén volt, de az eddigiek közül ez tűnt a legkevésbé karbantartottnak. Még közelebb érve azt is láttuk, hogy pókhálók vannak rajta, körülötte a fű csont száraz volt, az elmaradhatatlan darazsak sem dongtak körülötte. Nem csoda, ebből bizony egy csepp víz nem jött. Úgyhogy visszaléptünk egy „mezőt”, újra az előbbi kútnál találtuk magunkat, ittunk, aztán indultunk a belvárosba, onnan pedig haza.
A Savaria mozi digitális kijelzője 38 fokot mutatott, a néhány méterrel arrébb található 32-t. Valószínűleg valahol a kettő között lehetett az igazság. Pár perc híján fél hat volt, ekkor fejeztük be a Hőségtúrát. Két liter vizet fogyasztottunk, néhány árnyalattal barnábbak lettünk, jól esően elfáradtunk, megéheztünk, de bírtuk a strapát.