A visszajelzések alapján népszerűnek bizonyultak a tragikomikus szombathelyi kerékpárutakról szóló tudósításaink. Először , majd a város különböző egyéb pontjain . Most viszont nagy lelkierővel elnyomjunk a bennünk lakozó gonoszt, és beismerjük azt, ami jó.

Sok a határeset

Nincs könnyű helyzetben az ALON, amikor a politikai korrektség/a tényekhez való ragaszkodás/nyári híruborkaszezon (nem kívánt törlendő) jegyében bemutatja az érem másik oldalát is, hogy tudniillik nemcsak muris, lepusztult és életveszélyes bringautak léteznek Szombathelyen. Hanem.

Egyrészt le kellett győznünk a velünk született gonoszságot, mely azt súgja a fülbe, hogy a sajtólelkendezést hagyjuk másokra, erre a munkára vannak úgyis elegen, másrészt meg tényleg nem könnyű az egyértelműen pozitív példákat felmutatni: azért, mert kevés van belőlük, és mert nagyon sokszor ugyanaz az útszakasz innen nézve bosszantó csődtömeg, onnan nézve meg mégiscsak jó, ha van.

A Kőszegi utca: szembeszél

Erre legjobb példa a Kőszegi utca. Amelyen ugyan minden esélyünk megvan arra, hogy az Erste Banknál elcsapjanak, de legalább itt elönthet bennünket az a nagyszerű érzés, hogy törvényesen szembe tudunk haladni a forgalommal az egyirányú utcában. Nagyjából ugyanez kellene a Deák Ferenc utcában, meg még vagy félszáz helyen. Tessenek erre az értelmes célra valami bizottságot felállítani, vagy még inkább: venni pár kiló sárga festéket.

A kerékpáros aluljáró a Thököly utca alatt

Kulisszatitkokat árulunk el a kedves olvasónak: egy darabig úgy volt, hogy ez a létesítmény a negatív listában kap helyet, mert sikerült akkora keresztárkokat beépíteni, hogy minden lepotyog a csomagtartóról és a kormányról, de aztán győzött a pozitív gondolkodás. Merthogy értékelni kell azt a gyerekkorból ismerős érzést, ami akkor tölt el, amikor a lendülettől és a sebességtől (14-16 km/óra) csillogó szemekkel ledübörgünk a négysávos alá, majd a másik oldalon könnyedén felkapaszkodunk, kihasználva a korábbi lejtő lendületét. Így végiggondolva nagyon úgy tűnik, hogy a városban ezt a legkomolyabb kerékpárosok számára épített műtárgy, amely ráadásul egy valós problémát – a tiltott úton való áthaladást - oldja meg. Hallelúja.

A Fő téri piros csík

Amikor a két évvel ezelőtti választási kampányban megújult a szombathelyi Fő tér, nemcsak annak örültünk, hogy a belváros végre nem a fekete Afrika polgárháború sújtotta településeit idézi, hanem annak is, hogy végre nem kell hülyemód tologatni a bringát a téren, esetleg súlyos vitába keveredni a rendőrnővel, aki egyszer azért akart megbüntetni ötezer forinttal, mert rollerozni bátorkodtam a Szentháromság-szobornál. Szóval jó lett ez a keresztút, és az élvezeteket tovább fokozza, hogy remekül lehet riogatni a piros csíkon andalgó turistákat, akik meg vannak győződve, hogy a tér színétől eltérő burkolat pusztán esztétikai célokat szolgál, és tévedésükre csak akkor jönnek rá riadt szemekkel, amikor két centire tőlük elsuhan egy bicikli. Miért nincs minden évben választási kampány?

Titkos surranópályák

Abban mindig van abban valami szívet melengető, amikor az ember oda fordul be a kétkerekűvel, ahova autó nem követheti, és ha az még praktikusabb és rövidebb is, mint a közút, akkor meg főleg nagy kedvvel int be a négykerekűeknek. Példának okáért itt van ez a Gazda Áruház és a Barátság út közé épített kis surranópálya, ahol a fák alatt kanyarogva vagy fél kilométeres kerülőutat tudunk megspórolni. Igaz, megtalálni nem könnyű, de az életben a jó dolgokat nem adják ingyen.

A Gayer-parki kiscsinos

Rövid is, keskeny is, de mégiscsak magában hordozza a jó kerékpárutak karaktereit. Folyóparton kanyarog, a közúttól olyan távol van, hogy alig hallatszik be a forgalom zaja, amit bónuszként a nagy fákról érkező madárfütty is segít elnyomni. Mindennek a tetejébe pofásan néz ki, még a várost reklámozó fotókon is el tudnám képzelni.

Bagolyvári sétány: king of the game

Jó, nem kertelek tovább, terítem a kártyákat: akárhogy csűrjük-csavarjuk, a szombathelyi kerékpárutak királya a Bagolyvári sétánynál kialakított közvilágításos bringasztráda, van szélessége, esztétikuma, és ha megnőnek a fák, még árnyékos is lesz. Egyetlen hátránya, hogy viszonyítási pontként is szolgál, tudniillik megmutatja, hogy nem is lehetetlen vállalkozás egy tökéletes-közeli kerékpárút megépítése, egyszerűen csak oda kell figyelni, és betenni azt a pénzt, amit hülyeségekre szoktak elkölteni.

Bocskai István körút és társai

A odamondogatós első és második részben némi malíciával szóltunk a sárga festékkel létrehozott, amúgy viccnek is rossz kerékpárutakról, de azért pontosítanunk kell a képet. Mert vannak olyan, az úttesttől sárga csíkkal leválasztott szakaszok, melyek egész használhatóak. Ennek feltétele, hogy elég széles legyen az úttest, lehetőleg egy perc alatt kevesebb mint 10 kamion és csuklós busz húzzon el mellettünk egyméteres oldaltávolságban, és az sem hátrány, ha nincsenek a padka mellett a süllyesztett lefolyók, melyek az esővíz mellett benyelik a kerekeket is. Ilyen szakasz például a Bocskai István körút, amelyre érdemes volt rákenni a sárga festéket.

Elkerülő út mentén, Ausztria vonzásában

Lehet, hogy tudat alatt működik a dolog, mindenesetre az útépítők mintha jobban összekapnák magukat, ha Ausztria irányába indulnak el az aszfaltgépekkel. Mert kimondottan jól sikerült a 89-es út (Szombathely-Búcsú) szakasza, és hasonlóan európai hangulatú lett a Vadász Vendéglő és az oladi körforgalom közötti elkerülő út. Ez utóbbi már csak azért is említésre méltó, mert a város felőli oldalán egy nagyon pöpec kerékpárutat alakítottak ki, leválasztva az országúttól, de mégis odatartozóan. A későbbi elkerülőknél erre persze már nem fordítottak ekkora hangsúlyt. Hogy finomak legyünk.

Körmend felé indulóban

Olyan kelet-európaian csúnyácska, girbegurba, itt-ott növi be a gaz, de a maga praktikumával egy egyszerű válasz a nagy kozmikus kérdésekre. Ha a települések mindenhol olyan– a főúttól leválasztott, békességben és biztonságban kanyargó – kerékpárutakkal lennének összekötve, mint ez a Szombathelyről déli irányban elinduló, akkor egy füst alatt lehetne egészséget és belföldi turizmust fejleszteni, tisztább levegőt dokumentálni, kicsit beinteni az orosz olajbiznisznek, sőt – használjunk nagy szavakat - egy emberközelibb világot építeni, ahol pedálozva lehetne szomszédolni, a Balatonra vagy a tengerpartra menni. Ráadásul mindezt fillérekből meg lehetne oldani, gyakorlatilag elhatározás kérdése az egész.

Mintha az utóbbi hiányozna a legjobban.

Korábban:

Tragikomikus bicikliutak Szombathelyen - képes élmények (1)

Tragikomikus bicikliutak Szombathelyen - képes élmények (2)