Iszapömlés Ajka mellett: Már négy halott (videóval)

2010.10.04. 17:42

Több tonna gipsszel védik a Marcal folyót.

Több tonna gipsszel védik a Marcal folyót a Veszprém megyei gátszakadás és iszapömlés miatt, így próbálják megakadályozni a nagyobb természeti katasztrófa kialakulását.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) keddi tájékoztatása szerint a nagy mennyiségű gipsz leköti a veszélyes vörös iszapot és a víz lúgtartalmát csökkenti, így kerülhető el a súlyos környezetszennyezés.
A Magyar Honvédség és a Veszélyhelyzeti Felderítő Csoport sugárzási méréseket végez a helyszínen. Bakondi György, az OKF vezetője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában ezzel kapcsolatban azt mondta, továbbra sincs sugárzásveszély, ez csak akkor következne be, ha gyorsan száradna ki az iszap, mert a por már radioaktív.

Időközben négyre emelkedett a kolontári iszapömlés következtében elhunytak száma, egy három hónapos csecsemő holttestét találták meg a katasztrófavédelem szakemberei, az ár sodorta el - tájékoztatta Tily Károly, Kolontár polgármestere kedd reggel az MTI-t.

A polgármester elmondta, hogy a speciális mentők és a katasztrófavédelem emberei folyamatosan kutatnak az eltűnt személyek után, a most megtalált csecsemőt a településre zúduló vörösiszap sodorta el.

Jelenleg még négy eltűnt embert keresnek - mondta a Tily Károly. Hozzátette: az eddigi áldozatok mindegyike kolontári lakos, a részletekről későbbre ígért tájékoztatást.

 

Eddig összesen 23 sérültet szállítottak kórházba a honvédség helikopterei az iszapömlés által érintett településekről - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfő este az MTI-vel. Hat embert már budapesti kórházakba szállítottak, további 17 sérülttel pedig hamarosan elindul a katonai helikopter. Pintér Sándor elmondta, hogy a timföldgyár 9-es és 10-es zagytározója sérült meg, s az iszap három települést öntött el: Devecsert, Kolontárt, Somlóvásárhelyt. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást rendelt el a rendőrség.

A vészhelyzet helyszínére egy MI8-as és egy MI17-es katonai helikoptert küldtek, amelyek a mentésben segédkeznek. A gépek előzőleg a felderítésben vettek részt, légi felvételeket is készítettek - közölte korábban a tárca.

Hétre emelkedett az eltűntek száma az iszapömlés által érintett Veszprém megyei településeken, a mentés során nyolc tűzoltó és egy rendőr is megsérült - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfő este az MTI-vel.

A közlemény szerint a mentők az esti órákig százhúsz sérültet láttak el, negyvennégyet a helyszínen, míg a többieket kórházba szállítottak. Devecseren és Kolontáron összesen hat mentőegység maradt.

Az érintett terület ivóvíz ellátása biztonságos, mivel a környéket nem ásott kutak, hanem vezetékek látják el ivóvízzel, a víz fogyasztása megengedett - áll az OKF közleményében.
Az érintett területen a haszonállatok nagy többségében elpusztultak. A katasztrófavédelem azt kéri a lakosságtól, hogy az elhullott állatokhoz ne érjenek hozzá, illetve értesítsék az önkormányzatok közterület-felügyeletét, mezőőri szolgálatát, vagy a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalt.
 

A helyszínen több száz szakember dolgozik. Orbán Viktor arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a helyszínen személyesen felügyelje a katasztrófavédelmi és mentési munkálatokat. A katasztrófavédelem első híradásai szerint mintegy 700 ezer köbméter iszap árasztotta el az Ajka és Devecser között lévő Kolontár települést, mert átszakadt a közeli timföldgyár vörösiszap-tározója.

A vörösiszap a timföldgyártás mellékterméke, nagyon veszélyes, maró hatású anyag. Az iszap nehézfémet tartalmaz, amely a légutakba, emésztőrendszerbe jutva mérgező. Az Országos Mentőszolgálat hétfő délutáni tájékoztatása szerint mintegy hatvan égési sérültet láttak el, közülük nyolc-tíz ember állapota súlyos. Őket Győrbe és Budapestre, a könnyebben sebesülteket Ajkára és Veszprémbe vitték.

A lúgos iszap elsősorban a bőrön okozott égési sérüléseket, de többeknek a szemük is sérült, súlyos szemgyulladást kaptak. Az érintetteknek azt tanácsolják, hogy a szennyezett ruhákat vegyék le, a testfelületre jutó anyagokat bő vízzel mossák le, ha szembe vagy a szájba kerülne, öblítsék ki, és forduljanak orvoshoz.

Tily Károly, Kolontár polgármestere újságíróknak elmondta, hogy a zagytározó gátja 12.25 perckor szakadt át, s a vörösiszappal szennyezett víz azonnal elöntötte a települést. A faluban ötven ház vált lakhatatlanná - tette hozzá.

Az iszap a Torna patakot is elöntötte, megduzzasztotta a vizét, így a patak menti települések veszélybe kerültek. A katasztrófavédelem délutáni közlése szerint az iszapáradás Kolontáron kívül hat települést - Tüskevár, Kisberzseny, Somlóvásárhely, Apácatorma, Devecser, Somlójenő - érint.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének kora esti közlése szerint Somlójenő már nincs közvetlen veszélyben. Az üzemeltető tájékoztatása szerint a kolontári zagytározóból további szennyező anyag kijutására nem kell számítani - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Töttős Györgyi polgári védelmi főhadnagy.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a szakemberek: hetven tűzoltó dolgozik 18 eszközzel, 11 mentőautó, egy helikopter, két tömeges baleseti egység, több száz rendőr, autókkal és helikopterrel. A helyszínen van még száz katona tíz eszközzel, három vegyi felderítő csoport, műszaki mentő egységek, valamint húsz civil is segíti a mentést.

A mentőszolgálat regionális igazgatója elmondta, hogy harminc mentőegységük van a helyszínen öt rohamkocsival és négy helikopterrel, besegít a mentésbe két honvédségi helikopter is.

A Veszprémi Napló naplo-online.hu tudósítása szerint a tározóból kicsapó iszap egyik pillanatról a másikra öntötte el a házakat, menekülni nem mindenki tudott. Az iszap két és fél méter magasan állt a településen. A művelődési házban átmeneti szállást rendeztek be a rászorulóknak.

Bakos György, a katasztrófavédelem ügyeletese azt mondta: emberek ülnek a háztetőn, melléképületek dőltek össze, mentik az emberéletet. Elmondása szerint ekkora környezeti katasztrófát még nem látott a megyében.

A szennyvízcsatornát lekötötték a rendszerről, hogy a szennyeződés ne menjen tovább.

A hírportál arról értesült, hogy azok, akik a kora délutáni buszról leszállva a figyelmeztetések ellenére gyalog vágtak neki az útnak, könnyebb sérüléseket szenvedtek az utcán hömpölygő maró folyadék miatt. A katasztrófavédelem kiemelt, 5-ös szintű készültségben végzi az elhárítást.

A kolontári iskolából gyermekeket kellett kimenekíteniük a tűzoltóknak.

A Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon Ajka és Devecser között Kolontár megállóhelynél le kellett zárni a vasúti pályát, a helyreállításig az utasokat vonatpótló buszok szállítják, az utasoknak 35-40 perc késésre kell számítaniuk.

.