2015-től indul a kétkukás szemétgyűjtés

2014.01.14. 21:21

Az egyikbe a nedves, a másikba a száraz hulladékot kell majd dobnunk.

Kétkukás háztartási hulladékgyűjtés indul Magyarországon 2015. január elsejétől – mondta a környezetügyért felelős államtitkár a Budafilter 94. Kft. műanyag-hasznosító üzemének keddi alapkőletételén, Mezőfalván.

    Illés Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarországon egy teljesen új hulladékgazdálkodási rendszer alakult és alakul ki. A jövőre induló kétkukás rendszer nagyban hasonlít majd a lengyelországihoz. A háztartások "egy eltéveszthetetlen rendszerben" kétfelé tudják szelektálni a szemetet – tette hozzá.
   
Az államtitkár elmondta, hogy a két hulladékgyűjtő közül az egyikbe a nedves hulladék, például zöld hulladék kerülhet, amelynek egy része újrahasznosítható lesz. A másikba a száraz hulladék (papír, műanyag, ruha, papír, üveg) kerül majd, amelyet utóválogatóba szállítanak, majd értékesítve anyagában újrahasznosítják.
   
Közölte, hogy a nem hasznosítható anyagok jó hőértékű tüzelőanyagot képeznek. Egységnyi hő előállítása kőolajszármazékból 10 forintba kerül, míg szemétből 50 fillér – fűzte hozzá.

    Illés Zoltán emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió minden tagország számára meghatározta, mennyi háztartási szemetet kell anyagában újrahasznosítania a következő években. Kiemelte: a növekvő uniós elvárások eléréséhez kötelező volt bevezetni a szemétlerakási járulékot, amely azt szolgálta, hogy a szolgáltatók ne lerakják, hanem újrahasznosítsák a hulladékokat, hiszen azokból komoly bevételük is keletkezhet. Hozzátette: amelyik cégnek mégsem sikerül nonprofit módon működtetni a szolgáltatást, a befolyó járulékokból kompenzációra és fejlesztésre tud pályázni.

    A műanyag palackok újrahasznosításával kapcsolatban megjegyezte, hogy Magyarországon évente többmilliárd darab PET-palack keletkezik. A palackok kőolajszármazékból készülnek és 400 év alatt sem bomlanak le – tette hozzá.

    Az államtitkár fontosnak nevezte a mezőfalvai cég tevékenységét, mert pazarlás és környezetszennyezés helyett újrahasznosítja és különböző műanyag elemeket, szerelvényeket, alkatrészeket készít belőle. Örömét fejezte ki, hogy a fejlesztést követően az új üzemcsarnokban már lesznek olyan berendezések is, amelyek a műanyag granulátumból újra PET-palackot készítenek.

    L. Simon László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő kiemelte: a kormány azért támogatta a beruházást, mert innovatív, munkahelyet teremt és a vidéket gyarapítja. Úgy vélte, hogy a Budafilter tevékenysége a magyar találékonyságra, fejlesztésekre és tudásra épül.

    Jelezte, hogy a cég pályázatot nyújtott be az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséghez egy műanyag palack begyűjtési rendszer elindítására, amely képes lesz arra, hogy az üzem kapacitásánál jóval nagyobb mennyiséget gyűjtsön be és ezzel alapanyagot biztosítson más, hasonló profilú cégeknek.

    Simon Lajos, a Budafilter ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az új üzemcsarnok alapkőletétele egyben a háztartási palackzsugorító készülékre alapuló visszagyűjtési rendszer kezdetét is jelenti. Hozzátette: tizenkét éve foglalkoznak a zsugorító készülékkel és a begyűjtött palackokat teljes egészében újrahasznosítják.

    Az MTI kérdésére elmondta, hogy a vállalkozás jelenleg 22 főt foglalkoztat, de a fejlesztés következtében a létszám hatvan főre bővül.

    A rendezvényen kiosztott sajtóanyag szerint a Budafilter 94. Kft. Greenpet elnevezésű, kizárólag magyar innovációkon alapuló PET-palack zsugorító, visszagyűjtő és újrahasznosító tevékenysége 100 millió forint támogatást kapott a Közép-dunántúli Operatív Programban. Az összesen 205 millió forintos - az üzemcsarnok bővítésére és egy 2.500 tonna kapacitású mosóberendezés felszerelésére irányuló - beruházás elkezdődött.

    A Budafilter 94 Kft. 2002-ben kezdte el a rendszer kifejlesztését. Ennek alapja a szabadalom által védett elektromos háztartási zsugorító készülék, amelynek fejlesztésére a cég eddig önerőből 300 millió forintot költött. A begyűjtött PET palackok teljes körű felhasználásával pántoló-szalagot és fröccsöntött termékeket állítanak elő. A cég két forint visszavételi díjat fizet azoknak, akik a zsugorított palackokat a postán keresztül, a cég költségére elküldik.

    A vállalkozás már meglévő, 1.200 tonna kapacitású újrahasznosító üzemét 315 millió forintos beruházást követően 2012. december 6-án avatták fel. A beruházás eredményeként a geotermikus energiával fűtött (nyáron hűtött) üzemben 600 tonna kapacitású granuláló és 600 tonna kapacitású pántoló-szalag gyártó gépsor, valamint két fröccsöntő berendezés került felszerelésre.     (FOTÓ)
.