Jobb kéz (kriminovella)

Bal kezének mutatóujja még a helyén volt, éppen az előző másodpercben tolta feljebb vele a szemüvegét. Tipikus Lavigne-es mozdulat.

– Mennyit kell fizetnem, hogy megölje az üzlettársamat? – kérdezte a vele szemben, az asztal túloldalán ülő fickótól.

– Először mutassa az ujjait.

– Az ujjaimat?

A másik jól ismerte ezt a reakciót, minden ügyfele hasonlóképpen viselkedett. Amikor rájönnek, mibe keveredtek, már régen csapdába estek. Lavigne csak másodpercekre volt ettől.

– Emelje fel a karját és fordítsa felém a tenyerét, hadd lássam őket.

Lavigne követte az utasításokat (miért gondolkodik így: utasítások, ellenvetésnek helye nincs?). Ez a beszélgetés egyáltalán nem úgy alakult, ahogy tervezte.

– Tudta, hogy a balkezesekről hosszú évszázadokon át azt hitték, hogy az ördöggel cimborálnak? – kérdezte a házigazda, de választ nem várva folytatta. – Magunk között szólva: nem alaptalanul. Sokat mesélhetnék arról, miféle szörnyűségekkel bíztak meg a balkezes ügyfeleim, de ennél figyelemre méltóbb, hogy a maga esete különösen súlyos.

– Az esetem? – Lavigne már azt érezte, hogy gyanútlanul belesétált egy mocsárba, amelyben egyre mélyebbre süllyed, és sehol egy faág, aminek segítségével kiszabadulhatna.

– Mindig van esély arra, hogy megváltozzunk, jobb emberek legyünk, hiszen az emberek alapvetően jók – prédikált tovább a másik, Lavigne pedig nyugtalanul tanulmányozni kezdte a bal tenyerét és az ujjait. – A balkezes gyerekek egy része idővel jobbkezessé válik. Jobbkezes szüleiket utánozva egyszerűen elnyomják az ösztöneiket. Gyanítom, hogy a szülei is balkezesek.

– Igen, de mi köze van mindennek az üzlettársam megöléséhez?

– Nagyon is sok. Gyerekkorában tehát nem látott maga előtt pozitív példát. Ráadásul a középső ujjával azonos hosszúságú a mutatóujja, ami gőgre, hatalomvágyra, egoizmusra utal. Napóleonnak is egyformán hosszú volt a középső- és a mutatóujja.

– Mire akar kilyukadni?

– Mindenki a maga módján szeretné jobbá tenni a világot. Van, aki szelektíven gyűjti a hulladékot, más önkéntes munkát végez. Csak néha mindez édeskevés.

– Maga pedig embereket öl – mondta Lavigne utálkozva, és ő lepődött meg a legjobban azon, hogy így reagált.

– Nem! – felelte a másik, magasba emelve a jobb mutatóujját. – Kitisztítom a gyulladt, gennyes sebet, és megakadályozom a felülfertőződést. Ez az a mozaik, amit én tehetek hozzá a nagy egészhez.

Lavigne biztos volt benne, hogy a másik korábban balkezes volt, mivel kissé ügyetlenül használta a jobb kezét. És… eddig észre sem vette: hiányzott a bal mutató- és gyűrűsujja. A háromujjas bal kéz ott pihent az asztal lapján, mint egy régi emlék.

Amikor erre rádöbbent, olyan lendülettel állt fel, hogy felborította a széket. Nem tudta megmagyarázni, miért, de azt érezte, ha most azonnal nem lép le, akkor menthetetlenül elsüllyed a mocsárban. – Nem hallgatom ezt tovább, elmegyek.

– Nem megy sehova! – mordult rá ellentmondást nem tűrően a másik, ami megállította Lavigne-t. – Röviden vázolom a helyzetét. A beszélgetésünket rögzíti egy videokamera, ezért ha a rendőrségre megy, vagy nem csinálja azt, amit mondok, a felvétel megvágott változata, az a rész, amelyben először elmeséli, miért akarja megölni az üzlettársát, majd megbíz a gyilkossággal, néhány órán belül a kapitányságra kerül. Igaz, kimagyarázhatná magát, de ha az üzlettársának egyetlen haja szála is meggörbül, akkor mindketten tudjuk, hogy ki lenne az első, akire gyanakodnának. Ugyanez igaz akkor is, ha váratlanul én halnék meg: gondoskodtam róla, hogy ez a felvétel ott pihenjen egy kanadai szerveren. Van valaki, aki megteszi a szükséges lépéseket, amennyiben három naponta nem adok magamról életjelt. Veszélyes ez a szakma, az ember nem lehet elég óvatos.

– Maga megőrült – Lavigne felállította a székét, és megadóan visszarogyott rá.

– A gyógyuláshoz vezető út első lépése, hogy megszüntetjük a betegséget kiváltó okot. Egyetlen módon kerülheti el, hogy a videó a rendőrségre kerüljön: le kell vágnia a bal kezének mutatóujját. Javaslom, hogy ezt egy kórház közelében tegye, mert az átvágott artéria okozhat problémát, ha viszonylag gyorsan nem kerül orvoshoz. Az artéria falában lévő simaizom a sokk pillanatában az adrenalintól összehúzódik, ezért rögtön nem fog vérezni. Ha mégis kicsúszik az időből, szorítsa le az artériát, így nem vérzik el. És remélem, megérti, de látni akarom a levágott ujjat. Minderre mostantól számítva egy hete van.

– Maga nem bérgyilkos, hanem egy átkozott csaló – rebegte Lavigne, mint egy kisgyerek, aki másodperceken belül pityeregni kezd.

– Korábban bérgyilkos voltam, de történt néhány dolog, ami mindent megváltoztatott. Az egyik, hogy megszületett a kisfiam. A feleségem is balkezes, nem meglepő, hogy ő is az lett. Nem szeretném, hogy rossz mintát lásson… Ne aggódjon, idővel maga is megtanulja majd, hogyan használja a jobb kezét. És remélem, nem lesz szükség arra, hogy még több ujját levágja. Jobb kéz, jobb élet, ezt ne felejtse el.

– Nem érti! Tudom, hogy meg akar ölni az üzlettársam! Ha nem sikerül megelőznöm…

A másik elmosolyodott és félbeszakította: – Mr. Lavigne, ne aggodalmaskodjon. Jól gondolom, hogy ő is balkezes? Látom, eltaláltam. Ha elvégezte a feladatát, valahogy érje el, hogy az üzlettársa hozzám forduljon...

(A kriminovella eredetileg az Alon Café 2015. áprilisi számában jelent meg.)