Márciusban tárgyal a közgyűlés a szombathelyi felsőoktatásról

2013.03.05. 14:10

Az LMP hajtotta a témát, mivel több olyan szak is van a városban, ami csak önköltségesként indul.



Az LMP Szombathelyi Csoportja kedden az alábbi sajtóközleményt juttatta el a szerkesztőségünknek.

Márciusban tárgyalhat a Közgyűlés a szombathelyi felsőoktatásról

A Lehet Más a Politika kezdeményezésére márciusban tárgyalhat a szombathelyi Közgyűlés a helyi felsőoktatási központok jövőjéről – tájékoztatta az LMP önkormányzati képviselőjét dr. Puskás Tivadar polgármester.


Az LMP először tavaly decemberben, majd idén februárban kezdeményezte, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése kaphasson tájékoztatást a két helyi felsőoktatási egység, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, valamint a Pécsi Tudományegyetem Szombathelyi Képzési Központ várható jövőjéről.

A Lehet Más a Politika szerint a téma tárgyalása azért is fontos, mert több olyan szak van Szombathelyen is, amely a kormány döntése értelmében csak önköltséges képzési formában indulhat, valamint a röghöz kötés tervezett Alaptörvénybe való bevésése is befolyásolhatja a felsőoktatási központok jövőjét. Emellett felsőoktatási intézmények támogatásának drasztikus csökkentésének is súlyos következményei lehetnek.

Az LMP szombathelyi javaslatával egy időben a Lehet Más a Politika országos szinten Nemzeti Főiskolamentő Alap létrehozását kezdeményezte. A 10 milliárdos alap létrehozásával az ökopárt a vidéki felsőoktatatási intézmények megszűnését kívánja megakadályozni, hisz ha a vidéki egyetemek eltűnnek, azzal a munkahelyeket, a beruházásokat, a lakosság jelentős részét is elveszítik a régiók.

A fentiek miatt az LMP Szombathelyi Csoportja üdvözli a város polgármesterének döntését, hogy a képviselőtestület elé kerülhet a téma!

Szombathely, 2013. március 4.

LMP Szombathelyi Csoportja

.