Alpokalja-Online
2010. szeptember 3. péntek
Ma: Hilda névnap
Holnap: Rozália névnap

Meleg víz tört fel Zalakaros belvárosában



Hivatalosan még nincs magyarázat, valószínűleg egy új termálforrásról van szó. Szépen gőzölög a télben.

Kisebb tavacska gőzölög Zalakaros központjától nem messze, ahol egy utcasarkon termálvíz tört a felszínre.

A néhány négyzetméternyi területen elterülő vízfelület a Zrínyi utca és a Jegenye sor sarkán alakult ki, éppen a most elkészült új tűzoltószertár előtti útszakaszon. A városi önkéntes tűzoltók egyesületi elnöke, Novák Ferenc - aki munkáját tekintve a helyi közösségi ház igazgatója és a település krónikása - az MTI tudósítójának csütörtökön a helyszínen azt mondta: két nappal ezelőtt még csak vizesedés volt látható, mostanra viszont buzog a forrás, csordogál a víz. Kora reggel, a mínusz fokokat mutató időben látványosan gőzölög, környékén elolvadt a hó és a jég.

Csütörtök reggel meg is mérték, ott ahol a forrás feltör, 22 fokot mutatott a víz hőmérséklete, ez alapján tehát feltételezhető, hogy termálvízről van szó.

A krónikás elmesélte, hogy évtizedekkel ezelőtt az akkor még falunak számító Zalakaros ezen alacsonyan fekvő része lápos, vizenyős terület volt. Régen kendert áztattak ezen a környéken az asszonyok, de arról eddig senkinek nem volt tudomása, hogy meleg vizű forrás is lenne errefelé.

Novák Ferenc az előzményekről azt mondta: hónapokkal ezelőtt is láttak már itt vizesedést a talajon, de nagyjából két napja erőteljesebb lett a buzgár. Arról már megbizonyosodtak, hogy csőtörés nem lehet, vagyis sem az utca alatt futó vezetékből, sem a közeli lakóházakból nem szivárog a víz. Talán a felszín alatti rétegek elmozdulása okozhatta, hogy éppen a fagyos időben tört fel az új forrás - vélekedett.

Az egyébként éppen termálvizéről híressé vált településnek a medencéket töltő gyógyvizes kútja kilométerekkel arrébb található. Még az elfolyó termálvíz sem ebbe az irányba távozik.

Szirtes Lajos, a város polgármestere az MTI érdeklődésére azt mondta: az eddigiek alapján valószínűsíthető, hogy tényleg új forrásról van szó. Hivatalosan azonban még nincs magyarázat, a vízügyi igazgatóságot most fogják tájékoztatni a felfedezésről. Annyit még hozzáfűzött: ha bizonyossá válik, hogy új meleg vizű forrás tört a felszínre, akkor gondolkodnak majd a hasznosításán is.

 


Megosztás: Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Twitter-style @usersnames are linked to their Twitter account pages.
  • Twitter-style #hashtags are linked to search.twitter.com.

.

Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Partnereink

Baywatch-blog

Egy fagyos nap a medence szélén és a medencében


"Páratlan érzés volt, ahogy a víz átmelegített és teljesen ellazította a testemet.” Tovább.

Aktuális

Ajándékot kapott a Weöres Sándor Színház

Csomka Ernő festőművész Weöres Sándor-portrét festett az új színház számára.

Közepes méretű izgalmakat váltottak ki Szombathelyen az MDF 2006-os fénymásolt ajánlószelvényei. A párt ma egy sajtótájékoztatón reflektált. Szabó Gábor a bányászbéka seggét emlegette. Úgy tudjuk, a politikus nem indul a választásokon.

A 880 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően kórház - a helyi gyógy- és wellenessfürdő lehetőségeivel kiegészülve - a régióban is egyedülálló színvonalú rehabilitációs szolgáltatást képes nyújtani.

szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat

A szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat újabb remek eredményekkel gazdagította az éremfalát.

Herényiek Erdélyben

A herényiek ajándékként egy ősi magyar szilvafát vittek magukkal és ültették el a vendéglátó egyesület közösségi házának udvarán.

Némethné Pásztor Klára

A városi ünnepélyes tanévnyitó ünnepségen Némethné Pásztor Klárának aranydiplomát adott át dr. Ipkovich György polgármester.

Új épületszárny átadása

Csaknem ötszázezer ügyben hozott határozatot, és összesen 13,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki február óta a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálata.

A szombathelyi Szova ZRt. egyik közbeszerzési eljárásával kapcsolatban befolyással üzérkedés miatt ismeretlen tettes ellen folyik eljárás a Vas megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán. A Szovánál érdeklődtünk az ügy hátteréről.

A Mérlegek a nap 24 órájából, most lehetőleg minél többet járjanak nyitott szemmel, a Nyilasok életében pedig az erotika és érzékiség kap fő szerepet.
 

Bolyai iskola, Szombathely

A kedden átadott új létesítmények közül a leglátványosabb egy műanyag-borítású, kivilágított atlétikai pálya. Czika László fotói.

Tanulmány

Olvashatunk Gonda Györgyről, a Kertész téeszről, az iparosításról, vagy éppen a főiskolán működő Dialógus-körről.

Tanévnyitó ünnepség Szombathelyen

A nyár helyett inkább a telet idéző időben a Puskás Tivadar Szakképző Iskola egyik tantermébe kényszerült az idén a szombathelyi hivatalos tanévnyitó, ahol az ünnepi beszédet Ipkovich György polgármester mondta. Smidéliusz Bence fotói.

Hirdetés

 

 

Hirdetés

Alon üzleti kereső:

Keressen a helyi vállalkozók adatbázisában!

Hirdetés

Facebook