Milyen ajándéktárgyakat vihet haza a turista Szombathelyről?

2013.07.10. 09:50

A hűtőmágnes, a képeslap és az I love Szombathely felirattal ellátott kulcstartó, póló, bögre, toll a sláger.



Egy évtizede téma volt a helyi sajtóban: a vasi megyeszékhelyre látogató turisták gyakorlatilag semmilyen kínálattal nem találkoztak, ami a várossal kapcsolatos ajándéktárgyakat illeti. Mivel ilyeneket senki sem gyártott.

Azóta némileg javult a helyzet: a pár évvel ezelőtti híradások már arról szóltak, hogy újra kaphatók pólók, bögrék, kulcstartók.

Most, 2013 júliusában gondoltunk egyet és elhatároztuk, feltérképezzük a szombathelyi belvárost, hogy megtudjuk, a nyári idegenforgalmi szezonban, amikor a legtöbb turista látogat a településre, mi a helyzet az ajándéktárgy-fronton? Egyáltalán könnyedén belefuthat-e az ide érkező a város szívében olyan üzletbe, ahol ilyesmit árulnak?

Első utunk a Berzsenyi tér felé, konkrétan a Szentháromság kegytárgyboltba vezetett. Szombathely az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet szán a vallási turizmusnak, így logikusnak tűnt, hogy vallási témájú ajándéktárgyakat is keressünk. Ráadásul a tér és a környező utcák alkotta területen pár méterre egymástól található a Székesegyház, az Egyházmegyei Könyvtár, a Püspöki Palota, a Szily János - és a Berzsenyi-szobor, az Eölbey-ház, valamint a Smidt Múzeum, amelyek egyenként is vonzzák a turistákat, hát még együtt.

Milyen ajándéktárgyakat vihet haza a turista Szombathelyről?


Az üzlet ajtajában rögtön legalább tucatnyi, Szombathelyt népszerűsítő hűtőmágnesre lettünk figyelmesek. Bent kiderült, ezzel az itt kapható, várossal kapcsolatos termékek 99 százalékát már láttuk is, mert egyetlen, a Székesegyházat ábrázoló képeslapon és egy gyertyán kívül más ilyen nem szerepel az ajándékbolt kínálatában.

Szombathelyi szuvenír 2


Igaz, ennek megvan az oka: „Szombathely halott város, sokkal több turista kellene” – kommentált az eladó, majd azzal árnyalta a képet, hogy hozzátette, minden egyes nap adnak el ezekből az ajándéktárgyakból, de néhány éve jelentősen megcsappant a turisták száma, ami a bolt forgalmán is érződik. Az árukészlet pedig a vásárlók igényeit tükrözi. Így valószínűleg az sem véletlen, hogy a leendő vásárlónak be sem kell lépnie az üzletbe, máris „összetalálkozik” a hűtőmágnesekkel; ezeket viszik a legtöbben.  

Ott-tartózkodásunk körülbelül negyed órája alatt egyébként hárman is betértek az ajándékboltba. Volt, aki Bibliát vásárolt, más határidőnaplót, egy hölgy pedig negyvenedik házassági évforduló alkalmából meglepetésnek szánt Böjte Csaba-kötettel távozott.  Úgy tűnt, mindannyian helybeliek voltak.

Szombathelyi szuvenír Agora jegyiroda


Az ajándékboltból kilépve elindultunk a Fő tér irányába. A Belsikátorban az Agora-jegyiroda kirakatában úgy féltucatnyi olyan könyvet, illetve ajándéktárgyat vettünk észre, melyek Szombathelyhez kötődőek.

Szombathelyi szuvenír Agora


Bent az öngyújtótól, a bögréken és a római tőrön át a CD-kig sok más is akadt, ami szuvenír vagy akár egyedi, szép emlék lehet: itt is voltak hűtőmágnesek (ugyanolyanok, mint amilyeneket a Szentháromság ajándékboltban láttunk), nagyságrendekkel többféle képeslap, eléggé jellegtelen grafikával ellátott öngyújtók, bögrék, viszont kimondottan ízléses, a lakás színfoltjainak beillő tárgyak is kellették magukat.

Szombathelyi szuvenír Agora könyvek


Feltűnt, hogy a jegyiroda több könyvet féláron kínál. Megtudtuk: ennek oka, hogy az egyébként borsos árú köteteket a kiadó árazta le – azóta meg is nőtt irántuk a kereslet. A legkedveltebbek a három nyelven íródott Szombathelyi történelmi séták és a Szeretettel vár Szombathely címűek.

Az iroda alkalmazottja nem panaszkodott az ajándéktárgyak forgalmára, azt mondta, gyakran térnek be turisták, s rendszerint nem távoznak üres kézzel. A fenti könyveken kívül slágertermékek a hűtőmágnesek, a bögrék és a képeslapok.

Szombathelyi szuvenír - Milyen ajándéktárgyakat vihet haza a turista Szombathelyről?


A jegyirodából kilépve néhány lépés után a Fő térre jutottunk, ahonnan a Tourinformba vezetett az utunk. Az asztalok mögött három hölgy ült, egyikük, az iroda vezetője készségesen válaszolt a kérdéseinkre.

Elmondta, az irodába elsősorban tájékozódás céljából mennek az emberek. Erre a kijelentésre rögtön bizonyítékul is szolgált egy – minden bizonnyal szombathelyi – úr, aki a karneváli program iránt érdeklődött.

Szombathelyi szuvenír - Milyen ajándéktárgyakat vihet haza a turista Szombathelyről?


De visszatérve a turistákra: a Tourinform megújult Savaria élménykalauzából a helyi nevezetességekről, programokról tájékozódhatnak azok, aki a városban szeretnének eltölteni bizonyos időt. Mivel nemzetközi diákigazolványt, Hungary Card-ot, a Vasi Volán járatain érvényes autóbuszjegyet és -bérletet, valamint horgászjegyet is forgalmaznak, nem véletlen, hogy a megyeszékhelyre látogatók, valamint az átutazók adják a forgalmuk jelentős részét. Akiknek, ha már az irodában vannak, könnyen megakad a szemük a szombathelyi ajándéktárgyakon – amelyekből itt láttuk a legnagyobb kínálatot.

Szombathelyi szuvenír - Milyen ajándéktárgyakat vihet haza a turista Szombathelyről?


A Tourinformban is ott vannak egyebek mellett a fentebb említett hűtőmágnesek, a féláron kínált könyvek, de a Szent Márton-ajándékok, a rézkarcok, a római ólomkatona figurák vagy éppen az I love Szombathely felirattal ellátott kulcstartók, pólók, tollak bögrék tovább színesítik a palettát. Rákérdeztünk az ajándéktárgyak gyártóira is: a legtöbbet Szombathelyen készítik, méghozzá szinte mindegyiket más.

A legkedveltebb termékek: a hűtőmágnesek és a képeslapok, valamint minden, amin szerepel a piros–fekete I love Szombathely felirat.

Szombathelyi szuvenír


Ha már képeslapok: az irodavezető úgy fogalmazott, gyér a szombathelyi képeslapkínálat, pedig sokkal többfajtára lenne igény. Náluk nagyjából ötvenféle kapható, de gyors összegzés után kijelentette, véleménye szerint kétfélénél jelenleg nincs több a nagypostán. Mindez azért érdekes, mert az irodában bélyeget nem lehet kapni. Egyszerűen azért, mert nincs értelme árusítani, hiszen a közterületekről szinte eltűntek a levelesládák, amelyekbe a turisták bedobhatnák a lapokat. Így aki képeslapot akar küldeni, annak mindenképpen ki kell derítenie, hol talál postát.

A Tourinformban a legkevésbé a könyvek fogynak.

Szombathelyi képeslapok


Körutunk végén úgy döntöttünk, a Március 15. téren lévő postán megkérdezzük, milyen szombathelyi képeslapok állnak a turisták rendelkezésére ott, ahol kapható a feladáshoz szükséges bélyeg, és postaládát sem kell keresi.

Háromféléből választhatnak, amelyek szemlátomást egy kaptafára készültek.    
                          

.