Indul az egységes mobilparkolás júliusban, változnak a számok

2014.06.25. 14:17

Elindul az országos egységes mobilparkolási rendszer július elsején, új SMS- és hívószámmal.

Mivel az eddigi integrátor, az EME Zrt. nem csatlakozott a rendszerhez, így ügyfeleinek másik mobilparkolási szolgáltatót kell keresniük júliustól - erősítette meg Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az EME is csatlakozhat, ha megfelel a feltételeknek.

A jelenlegi 810-es SMS-, illetve hívószám 763-ra változik - tette hozzá.

Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az EME Zrt. kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottságnál, mivel véleménye szerint az állam monopolizálta a mobil parkolást. Valójában azonban az állam csak az egyik szereplő, mivel a privát cégek nyújtják az ügyfeleknek a szolgáltatást - hangsúlyozta.

Veres Mihály elmondta: az EME Zrt.-vel folyamatosan tárgyalt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., ezért is halasztották május 15-ről június 10-re a csatlakozás lezárását. Miután addig nem állapodtak meg, a július elsejei indítás miatt szükségessé vált a tárgyalások felfüggesztése - jelentette ki vezérigazgatója.

Az egységes mobilfizetési rendszer kiépítése 820 millió forintba került - ismertette Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: ez alacsonynak számít, és másfél év alatt megtérül. A költséget úgy sikerült leszorítani, hogy a használatarányos útdíjfizetési hálózatot szélesítették ki.

A későbbiekben ugyanerre az alapra épül a tömegközlekedési jegyek elektronikus úton történő megvásárlása is - jelezte Veres Mihály.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 70 közterületi parkolási társaság területén indítja el az egységes mobilparkolást július elsején, jelenleg 42 parkolási társaságnál lehet mobillal fizetni, így kiszélesedik ez a lehetőség, a szolgáltatók száma pedig hatról hétre növekszik, de az ősztől várhatóan újabbak csatlakoznak a rendszerhez. A szolgáltatók körébe tartozik a három mobilcég, továbbá az Mpark, az Evopay és a Barion rendszert létrehozó Sense/Net Zrt. is. 

A Sense/Net Zrt. társalapítója, Bíró Tamás ismertette, hogy az általuk kifejlesztett digitális készpénz-előrefizető rendszer, a feltöltött egyenlegből mobiltelefonnal lehet fizetni, és nemcsak a parkolásra használható, hanem egyre bővülő körben vásárolni is lehet vele.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a rendszerhez csatlakozott  szolgáltatók más-más megoldást kínálnak, eltérő költségen. Az alap az, hogy a mobiltelefon számlájában jelenik meg a parkolási díj, de lehet bankkártyás feltöltést, sőt utólagos fizetést is választani. Kinek-kinek magának kell eldöntenie, hogy parkolási szokásaihoz melyik megoldás a megfelelőbb, a legolcsóbb.

Az új számokra figyelmeztető matricákat június utolsó éjjelén a parkolási társaságok ragasztják fel az automatákra. Aki rutinból tárcsáz, az figyelmeztető SMS-t kap. 

Veres Mihály kérdésre válaszolta azt mondta: vélhetően lesz néhány nap türelmi idő az átállásra, de ehhez az önkormányzatok hozzájárulása is szükséges. Megjegyezte, hogy a közterületi parkolás fele ma is mobillal történik.

.