A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület sajtóközleménye.
Nem kellesz hát senkinek, MMIK?!
(intézményi sors 2013)
Pergessük vissza az idő és az emlékezet kerekét: 1980. március 19-én ünnepélyes keretek között adta át használatra az új Megyei Művelődési és Ifjúsági Központot Pozsgay Imre, akkori kulturális miniszter. (Később ő lett az egyik rendszerváltó politikus). Az impozáns épületben őszintén, bátorítóan szóltak szavai: „Közkinccsé kell tenni a nemzeti és egyetemes kultúrát…”. Így méltatta Vas megye példás erőfeszítését: „A kultúra eddig is itthon volt Vas megyében, most itt az újabb háza is.” (Jól csengő, bíztató szavak lennének ma is, amikor sorstalanságra jutott az intézmény).
A városképet rontó Karicsa helyén új otthonra lelt a kultúra, új szellemi műhely jött létre a megye, a város közösségeinek, az emberek szorgos munkája eredményeként. Azzal a reménnyel vettük mindannyian birtokba a megyéből, a városból régóta hiányolt intézményt, hogy az a mindennapi kulturális igények, szükségletek kielégítését segíti, az alkotómunka, a korszerű ismeretközlés, a művészi befogadás sokféle lehetőségét kínálja, a közösségi cselekvés új színtereit teremti meg és a kultúra értékeinek elsajátításához intézményesített és szakszerű feltételeket biztosít. Ezt a felelősséget és elkötelezettséget érezték nemcsak az átadás felemelő pillanataiban, de a dolgos hétköznapokon és 33 éven át azok a kulturális szakemberek is, akik szívós munkájukkal és ötletdús kezdeményezéseikkel kivívták a használók megbecsülését, elismerését.
Sok tízezren, százezren igazolhatjuk: az intézmény valóban tárháza lett a kultúra értékeinek és a közelmúltig otthon érezhette magát benne gyermek, fiatal és felnőtt.
Nem politikai presztízsszempontokból, hanem az emberek valós igényeiből táplálkozva jött létre és vált országosan is elismert, korszerűen gondolkodó és cselekvő intézménnyé, a közművelődés „zászlóshajójává”.
Azzá válhatott, mert három évtizeden át országos szakmai elismerésekkel is jutalmazott fenntartói voltak. Kreatív szakembergárdája, az intézményi közösségek magas szintű munkája és a használók pártoló hozzáállása közösen bizonyította létrehozásának, fenntartásának létjogosultságát.
Közülünk ki tudná feledni például a Családi vasárnapok gyermekeket és szülőt önfeledt szórakozására inspiráló óráit, az iskolai ismeretanyagok élményközpontú feldolgozását adó Iskolanapok zsibongó légkörét?
Itt ismerték meg a fiatalok százai a Kárpát-medence néptáncait és népzenéjét a táncházakban, e régióban is hozzájárulva a jövőhöz, az immár a világörökség részévé vált táncház módszerhez. Sokszor lehettünk részesei a Ferrum Színpad emlékezetes bemutatóinak, a lassan 6 évtizedes múltú Ungaresca Táncegyüttes és utánpótláscsoportjainak felejthetetlen produkcióinak, a művészetek ezernyi csodáival meglepő kiállításoknak. Emlékezetünkben élnek a velemi folklór-napok hangulatai, a vasi kisfalvakat segítő élő körműsor akciók lelkes fogadtatásai, a színházi előadások önfeledt percei, a jeles személyiségekkel való találkozások felejthetetlen pillanatai.
Sokaknak itt tárult ki a világmindenség is: a csillagok, a technikai vívmányok, a természettudományok, a művészetek, a lélek, az idejáró látogató, hallgató, alkotóan résztvevő ember saját lelkének világa. Ebben az intézményben sajátították el a közművelődés korszerű gyakorlatát a főiskolás hallgatók is.
Sokan tudják, mégis meg kell említeni: az intézményben született meg a Szombathelyi Televízió, vált tudatos műhelymunkája révén hivatásos együttessé a Mesebolt Bábszínház, intézményi támogatással épült fel, példátlan társadalmi összefogással a Velemi Népművészeti Műhelyrendszer és Stúdió, jött létre a társadalmi szervezeteket támogató CISZOK, a fiatalok élethelyzetét segítő LOGO Ifjúsági szolgálat. Ez a ház is helyt adott a 90-es évek elején szervezkedő ellenzéknek, fogalmazódtak meg falai között rendszerváltó gondolatok és cselekvések.
A kiragadott példák és tények igazolják, hogy a megteremtett értékeket továbbra is védeni kell!
Sokunkban felmerül a kérdés: lesz-e helye az évtizedek óta működő, értékteremtő, a város imázsát, nemzetközi kapcsolatait, hírét növelő társulások, civil szervezetek önszerveződő tevékenységének?
Botladozva, reményvesztetten kérdezzük: hogyan tovább MMIK??
A világos válasz késik, a tájékoztatás hiányos és ellentmondásos és az érdekek elrejtve. A fejlemények okán abban sem lehetünk biztosak, hogy kell-e, szükség van-e itt és ma kiművelt emberfőkből álló, önmagát megszervező, gondolkodó közösségekre? Ha kellene, akkor az „új fenntartók”, „a gazdaszerepet elhárítók” is beismerhetnék: a használók, a kultúraszerető közvélemény, a polgárok ellenében és megkérdezése nélkül hoztak elhamarkodva, rossz döntést: vészhelyzetbe jutatták a társadalmi létjogosultságát meggyőzően bizonyító intézményt és a benne működő közösségeket, szakembereket.
Lélegeztető gépen tartva az intézményt a legrosszabb állapot, sorsa továbbra is bizonytalan.
Ezért ismételten kérjük az illetékeseket, hogy vizsgálják felül korábbi döntésüket és felelősen tegyék mérlegre annak közvéleményi, politikai súlyát is.
„Merjenek JÓT tenni!”
A párbeszédre, a segítő együttműködésre és jövőtervezésre készen állnak az intézményben működő civil közösségek.
Reméljük, hogy nem kell Petőfinek az intézmény előtt álló szobráról hátranézve azt látnia, hogy miként tépik szét a markolók a kultúra hajdani fellegvárát!
Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület
FELHÍVÁS!
2013. június 7-én (pénteken) 16 órakor nyilvános emlékezésre hívunk minden kultúra szerető barátunkat az MMIK előtti térre és a kiüresedett intézménybe! Kérjük, hogy ötleteikkel, javaslataikkal segítsék az intézmény jövőjének, működésének újrafogalmazását. Kérjük hozzon magával gyertyát, mécsest vagy az intézményhez köthető személyes relikviát!
Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület