A töltött káposzta nyomában érkeztünk a határmenti kis falu ismert éttermébe. Az említett ételt végül itt sem leltük, de a hely mégis vonzónak találtatott. Zamat, nyugalom, családiasság, osztrák alsóközép.
Be kell vallanom: évek óta foglya vagyok egy gazdagon fűszerezett töltött káposzta lakoma ábrándjának. Mintha indexre tették volna ezt a szerencsétlen ételt a szombathelyi éttermek, vagy csak én keresem rossz helyen. Gondom orvoslására egyik ismerősöm a bozsoki Aranypatak Vendéglőt ajánlotta, mint közismert töltött káposzta-lelőhelyet.
Bozsok kertek alatt negyedóra autóút a megyeszékhelyről. A határtól pár méterre kanyargó út csodaszép, csakúgy, mint a falu maga. Az étterem a község központjában, a Kastélyszállóhoz vezető út elágazásánál leledzik. A kopottas, sárgás falak, a zöld nyílászárók, a jellegtelen felirat, a járdanélküliség leginkább egy falusi kocsmát sejtetnek, amihez még az is hozzájárul, hogy az apró parkoló nem közvetlenül az épület mellett, hanem néhány házzal odébb kapott helyet.
Benyitva az étterembe viszont rögtön egy nagyon kellemes enteriőrbe találjuk magunkat. Az apró étkező igen kedélyes a mindössze négy hagyományos faasztalával, szívet melengető narancsszínű falakkal, duruzsoló cserépkályhával. A helyhez tartozik még egy kevésbé barátságos WC előtti söntés a szomszédos szobában, valamint egy nyáron minden bizonnyal hangulatos kerthelyiség, s egy különleges szolgáltatás: kerékpárkölcsönzés.
Rajtunk kívül csak egy osztrák család tanyázik a másik sarokban. Később még egy német nyelvű csapat érkezik, melegítőben.
Az étkezés csalódással indul: töltött káposzta nincs. Hm. Az itallap semmi különös, mind kínálatban, mind árfekvésben a szokásosat hozza, annyi megjegyzéssel, hogy a közelebbi-távolabbi vendégek biztos díjaznának egy helyi folyóbor kóstolási lehetőséget, ha már Kőszeg és Vaskeresztes között vagyunk.
Az étlap azonban kétségtelenül ígéretes. Az Aranypatak leginkább a tradicionális magyar vonulatot követi, annak is a karakteres, non-kommersz vonulatát. Fájdalom, halételek egyáltalán nincsenek, a többiből – szárnyas, disznó, marha, vad - sem olyan széles a skála, de annál vonzóbb, főként annak tükrében, hogy az árak némileg alatta maradnak a szombathelyieknek, kompenzálva a kiruccanás benzinköltségét. A szárnyas étel jellemzően 900, a sertés 1000, a marha 1000-1500, a vad 1500-2000 forintba kerül, amely árak tartalmazzák a köretet is.
Az adagok mérete bőségesnek bizonyul, s az ételek esztétikailag és íz tekintetében is nagyon korrektek.
Ízletesek a 300 forint körüli, csészényi levesek is, a hagyományos húslevesek és a krémlevesek egyaránt. Személyes tapasztalatok alapján a bárkinek tudom ajánlani a burgonyakrém-levest májjal vagy a fokhagymakrém-levest pirítóssal.
Kaphatók vegetáriánus ételek, valamint tészták is. Ez utóbbiaknak érdekességük, hogy nem a mostanában szinte kizárólagossá váló olasz vonalat erőltetik, hanem a hazait, értsd túrós csusza, káposztás cvekedli, dióstészta, ilyesmi, mindez olyan 600 forint körüli pénzért.
Az Aranypatak Vendéglő összességében egy nagyon szimpatikus falusi étterem, a szó legjobb, majdnem idealizált értelmében, ahova kispénzű osztrákok járnak át egy kis dolce vitára, ahova mamuszos nénik toppannak be, hogy beadjanak valamit a konyhán dolgozó ismerősnek, ahol zenementes, álmosító csendben és nyugalomban ehetjük tele magunkat elfogadható áron. És miközben az ebéd romjain szuszogunk, még az a pár kósza légy is abszolút helyénvalónak tűnik.