Ablánc csárda, Bük (Acsád)

2003.12.17. 00:27

Vitathatatlanul ma is szól néhány indok amellett, hogy felkeressük a hajdan kultikus helynek számító Ablánc csárdát. Sajnos ellene is. A barátságos környezetért és a nyugalomért például a szokásosnál kissé mélyebben kell a zsebbe nyúlnunk.

Ablánc csárda, Bük (Acsád)

Vasárnap délelőtt a biztonság kedvéért telefonálunk az fent nevezett vendéglátó-ipari egységnek, szabad hely után érdeklődve, hogy mégse tegyünk meg feleslegesen a kétszer 20 kilométert. Biztosítanak, hogy felesleges az aggódás, nem lesz gond az üres asztallal.

Igazuk van. A télen is irigylésre méltó környezetben meghúzódó csárda parkolója üres, a völgyben néma csend honol. Az étterem maga is kihalt, mi vagyunk az egyedüli vendégek. Fura érzés, emlékszem, nagyapám idejében, akinek egyik kedvenc helye volt az Ablánc, állandóan dugig volt a parkoló is meg az épület is, az osztrákok alapból ide jöttek, a magyarok sikkből. Változik a világ, szól igazat a közhely megint.

Ha vasárnap ebédkor nincs itt egy teremtett lélek sem, mi lehet a hétköznapokon, morfondírozunk, majd arra a megállításra jutunk, hogy a geográfiai elhelyezkedéssel lehetnek a gondok. A közeli Bükön számtalan kiváló vendéglő nyílt az utóbbi években, nem sok minden indokolja a pár kilométeres kiruccanást, s hasonló a helyzet a távolabbi megyeszékhellyel, ahol meg aztán végképp hatalmas a felhozatal, az újonnan nyíló éttermek nyomon követése is emberes feladat. Ha a sarkon jó étterem van, minek elbenzinezni egy ezrest.
 

Ablánc csárda, Bük (Acsád)Az Ablánc pediglen hangulatos hely. A csárda stílusa erősen magyarosra van véve, súlyos fa asztalokkal és székekkel, hajópallóval, almáriummal, fehér falakra aggatott népi falvédőkkel és kerámiákkal. Mivel az épület maga is hasonló stílusban épült annak idején, értsd tornác, mestergerenda, ilyesmi, az átlagosnál jóval kevésbé érezzük művinek a berendezést, sőt, egészen baráti a közeg. További pluszpont, hogy a kereskedelmi rádió helyett valami középkommersz jazz szól kazettáról, s habár a csendnek még ennél is jobban örülnénk, megtanultuk már az ilyen apró kis pozitívumokat is értékelni.

Az étlapon levő ételek számát tekintve a választék átlagosnak mondható, a nevek azonban ígéretesek, mint később beigazolódik, jogosan. A magyaros konyha dominanciája első pillantásra nyilvánvaló, halak, vadak, szárnyasok, malacok, egyéb csárdai ínyencségek.

A pincérnő tiszta, udvarias és csinos, és olyan rövid idő múlva hozza az ételt, hogy az csak fagyasztás és mikró intenzív használata révén lehetséges, még akkor is, ha hozzászámoljuk, rajtunk kívüli továbbra is zéró számú kuncsaft tartózkodik a helyszínen.

Öten ötféle ételt rendelünk, az étlap különböző részeiből, van közötte szárnyas, cigánypecsenye, fatányéros, miegyéb, gyakorlatilag csak a halak maradnak ki a szórásból, leginkább financiális okok miatt, a legolcsóbb uszonyos, a rostonsült fogasfilé is másfélezer forint fölött kóstál. Sajnálatunkra a csárda különlegességeként beharangozott Ablánc káposztaleves éppen nem elérhető. Ami viszont elénk kerül, az kivétel nélkül gusztusos, ízletes, bőséges, ügyesen fűszerezett húsokkal, változatos köretekkel, különös tekintettel a krumpli megannyi változatára. A levesek mérete kevésbé meggyőző, de ízre és sűrűségre a korrekt kategóriába esnek.

Az Ablánc Csárda összességében egy természetközeli, nagyon nyugodt, kedélyes hely, ahova érdemes lenne rendszeresen ellátogatni, ha nem esne ki annyira a látószögből, és ha valamivel olcsóbb lenne. Az előbb említett halárak ugyanis nem kiugróak, másfélezer alatt más étel is alig van, gyakori a kétezer feletti összeg is. Öten tízezer forintot hagyunk ott, két a levessel, minimális italfogyasztással, ohne desszert. Ellenben hozzájön a benzinköltség.
 

Ablánc csárda, Bük (Acsád)Az igaz, hogy, hogy Szombathelyen ennél drágább helyek is vannak, de ez elég sovány indok az autóba pattanáshoz.

A csárda mellett egyébként egy hotel is található itt, 1-től 3 ágyas szobákkal, apartmannal, főként csendet és nyugalmat kínálva a vendégeknek, amiben – tapasztalatunk alapján – nincs jogunk kételkedni.

A rendezett erdei környezethez tartozik még egy külön bejáratú vadaspark, kecskékkel, birkákkal, egyéb kedves lényekkel, a gyerekek nagy örömére. A melegebb évszakokban népszerű tevékenység itt a lovaglás és a sétakocsikázás is.


Cím: 9746 Acsád Pf.: 3.
Tel./fax: 06 94 355 130
e-mail:
Ablánc csárda és fogadó

.