Elektronikus művek az Irokéz Galériában

2006.11.12. 10:58

Három erősen rendhagyó képzőművészeti alkotás került kiállításra az Irokéz Thököly utcai galériájában. Jelen van például egy fal nagyságú szappanopera-generátor.

Az Irokéz mostani kiállítása annyiban is rendhagyó, hogy hivatalos, beszédekkel összekötött megnyitója sem volt. A megjelölt időpontra érkezett mintegy 50-60 ember a művek között pohárral és pogácsával a kézben először kisebb csoportokba verődve élénk társasági életet élt, majd később több dj vezényletével elekro-party vette kezdetét. A megjelentek – ahogy az Irokézben már lenni szokott – leginkább az excentrikus, a művészet világára nyitott fiatalokból és a mára középkorúvá vált, korábbi underground-arcok közül kerültek ki. A korábbi kiállításokkor láttunk egy-egy helyi politikust felbukkanni, ezen most nem. Talán mert választások után vagyunk.

Mátrai Erik A barracasi mise


Nemcsak a közönség nem számít a fősodorhoz, de a kiállított művek sem, melyekből most mindössze három található a padlásból kialakított két nagyméretű helyiségben. A limitált mennyiséget indokolja, hogy egyikük, Mátrai Erik A barracasi mise című munkája - a több mint tíz négyzetméterre, egymás mellé vetített három mozgókép - gyakorlatilag teljesen betölti a belső helyiséget. A tenger hullámzásának összekötése a folyamatosan változózó, geometriába ágyazott keresztformákkal, a héttérben úszó meditatív zenével valóban súlyos élmény a közönség számára. A műről való informális beszélgetések során elhangzott: a hozzáértők szerint elképzelhető, hogy Mátrai komoly nemzetközi karriert fog befutni.

Rácz Márta: Szappanopera


A külső helyiség egyik falát egy szintén tekintélyes méretű szappanopera-generátor foglalja el. A művel korábban már találkoztunk a budapesti Jövő Házában is, és most a szombathelyi közönség is játszhat vele, mint tették ezt az est folyamán órákon keresztül a megjelentek. Alkotója, Rácz Márta a dél-amerikai szappanoperákból 250 jellegzetes mondatot vágott ki, amelyeket gombnyomással meghallgathatunk, és tetszőleges párbeszédet, komplett sztorikat alakíthatunk belőlük.

A harmadik mű szintén interaktív. Ravasz András Music Puzzle című alkotása egy asztalszerű tárgy, aminek lapját Stravinsky 16 darabból álló arca adja. Ezeket a darabokat lenyomva lehet elindítani az egyes hangszereket, amelyek együttesen kiadják a zeneszerző Tűzmadár művének összességét. Az a zenei puzzle kezelőjére van bízva, hogy mikor milyen hangszereket kíván hallhatóvá tenni a darab lejátszása során.

Az Irokéz Galéria Elekro című tárlata november 24-ig, hétköznapokon 14 és 18 óra között tekinthető meg.
.