Világok harca - Lakossági fórum Szentkirályon

Habár a közigazgatásilag régóta a megyeszékhelyhez tartozó Szentkirály soha nem volt a város liblingje – a legtöbb szombathelyi talán a vaktérképen sem tudná elhelyezni városrészt -, az utóbbi időben még a szokásosnál is több gond ráncolja az itteni homlokokat. Ezek közöl a kettő legsúlyosabbról tartottak lakossági fórumot az amúgy példaszerűen összetartó közösség példaszerűen karbantartott legfőbb közösségi helyszínén, a zarkaházi Szily Kastélyban.

A hétfő esti hatórás kezdés időpontjára gyakorlatilag teljesen megtelik érdeklődőkkel a kastély összenyitható nagyterme. A színpadon Németh Kálmán alpolgármester (SZDSZ), Hende Csaba országgyűlési képviselő (Fidesz), Sági József, a kerület városi képviselője (Fidesz), és a hivatalt képviselő osztályvezetők (Lakézi Gábor és Heckenast Gusztáv) foglalnak helyet.

Az első téma a szomszédságba tervezett szalmatüzelésű erőmű, amivel lapunk a közelmúltban részletesen foglalkozott.

A téma előadója Németh Kálmán, aki nem sokat kertel, és kimondja a lényeget, mely szerint az önkormányzat ebben a formájában nem támogatja a tervet. Ennek több oka is van: egyrészt mert a közelmúltban felépült biomassza erőműbe is gondot okoz a tüzelő megszerzése, másrészt a most épülő szennyvíztisztító esetében még nyitott, hogy mivel kezelik a szennyvíziszapot, lehet, hogy éppen szalmával. És akkor még itt van mindaz a közlekedési terhelés, ami az amúgy is zsúfolt 86-os utat érné.

A hozzászólásokból az derül ki, a lakosság sem rajong az ötletért, főleg azért nem, mert a lakott területtől 800 méterre épülne az erőmű, és ők nincsenek meggyőződve arról, hogy - a szakértői jelentésektől függetlenül - ez nem jelent-e nekik egészségi kockázatot, meg amúgy is elég nekik a szennyvíztisztító és a Falco bűze. Egyik hozzászóló azt is felveti, hogy vajon mennyivel csökken az itt levő ingatlanok értéke, ha a szomszédban egy erőmű épül.

A beruházás mögött álló Nemzeti Agrárenergetikai Szövetség (NAESZ) alelnöke, Sárközi Imre a teremben meglehetősen magára marad az erőmű iránti lelkesedésével. Elmondja, hogy itt nemcsak szalmát, hanem kukorica- és napraforgószárat, energiafüvet égetnének el, ez nemcsak környezetbarát energiát, de a magyar mezőgazdaság számára nagy lehetőséget is jelentene. Oldalvágásként odaszúr a Kapolyi-féle áramimportőröknek és a drágán termelő gázturbinás erőműveknek. Az egy megawattot 27 forintért előállító „szamlamerőmű” olcsóbb lenne, mint a gázerőmű, majd kicsit a sci-fi területére kalandozunk, és megtudjuk, hogy a klímaváltozás miatt az ország területén majd egyre nehezebb lesz gabonát termelni, viszont az erőműbe szükséges növények bírják a globális felmelegedést és szárazságot.

 

Mi meg azt nem értjük, hogy nem lenne-e egyszerűbb az egész napi ide-odajáró böhöm nagy kamionokat (100 forduló lesz naponta) kiállítani egy rétre, egyhelyben túráztatni őket és rájuk kötni egy dinamót. No meg ha Paks 6,2 forintért állít elő egy kilowattot, akkor lehet, mégiscsak az atomenergiát kellene elfogulatlanul nagyító alá tenni.

A jelenlevők azért udvariasan megtapsolják Sárközi Imrét, akitől az asztalnál ülő politikusok azt kérik, hogy egy részletesebb hatástanulmányt hozzon, majd többször elhangzik, hogy az a legnagyobb baj, hogy az erőmű túl közel lenne. Ez az érv viszont nem kompatibilis a Németh Kálmán által előadott három legfőbb ellenérvvel. Legközelebbre talán jobban össze kellene ezt hangolni. Sárközi Imre otthagyja a székén az erőmű látványtervét, majd elmenőben mellettem még halkan odasúgja, hogy 34 milliárd forintos beruházásról van szó. Ezt mi eddig is tudtuk.

A megjelentek nagyobb része azonban nem az energetikai sorskérdések, hanem a közösség halálos veszélyben levő iskolája miatt jöttek a kastélyba. Csakúgy mint Czeglédy Csaba alpolgármester, aki időközben szintén megérkezett a helyszínre, hogy aztán – az itt lakók mellett - az est főszereplője legyen.

A beszélgetés kis pengeváltással indul, mivel Sági József a polgármestert hiányolja. Czeglédy közli, hogy Ipkovich György éppen a főiskola ügyében tárgyal, mire Sági azzal vág vissza, hogy Ipkovich nem a főiskola rektora, hanem Szombathely polgármestere - ezért itt kellene lennie.

A kis közjáték után Sági elmondja, hogy mi a helyzet: a súlyos anyagi gondokkal küzdő város be akarja zárni az iskolát, mint egyikét azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek a legrosszabb pénzügyi mutatókkal rendelkeznek.

 

 

Czeglédy Csaba cáfolja, hogy a város el lenne adósodva (a közönség soraiban nevetés), majd jórészt megismétli a fideszes képviselő helyzetértékelését, hozzátéve a már ismert számokat, hogy 1200 iskoláskorú gyerekkel van kevesebb Szombathelyen, mint korában, és az elkövetkezendő években újabb 400-500 fő fog hiányozni a rendszerből, valamit tehát tenni kell. Utal az ALON-interjúra, hogy ő szívesebben mentené meg a szentkirályi iskolát, mint az Eötvöst, de a helyzet nehéz. Az ügyben a februári közgyűlés mondja ki a végső szót, legnagyobb valószínűséggel az iskola bezár. Alternatív megoldásként még szóba jöhet, hogy integrálják valamely nagyobb iskolába, esetleg csak a felső tagozat megy el, az alsó marad.

Kilencfős osztályt nem lehet fenntartani – mondja Czeglédy -, az önkormányzat eltökélte magát, hogy betartja a - korábban saját maga által megszegett - szabályt, hogy 24 fő alatt nem lehet osztályt indítani.

Innentől kedve kapcsolódnak be a vita második felébe a szentkirályi lakosok, hogy több órán keresztül sorolják kérdéseiket és sérelmeiket, gyakran kibogozhatatlan egységben.

Ha valamiféle rendet akarunk vágni az elhangzottak között, akkor nagyjából három csoportra oszthatók a hozzászólások.

Az első – a legkisebb – csoportba tartoznak a végső elkeseredésből vagy zsigeri ellenszenvből születő megszólalások, olyan dolgokat vágva az alpolgármester fejéhez, amelyek nélkülöznek minden valós alapot: hogy például több száz millió forintért alpolgármesteri irodát alakítanak ki az önkormányzatnál vagy hogy az iskolát azért járják be, mert az Czeglédy Csaba szeretné megvenni.

A második csoportba tartoznak azok a hozzászólások, amelyek racionális érveket sorakoztatnak az iskola megtartása mellett. Hogy például amíg Szombathely belvárosában „egymás seggében vannak az iskolák”, addig az ő gyerekeiknek 5-6 kilométert kell majd utazniuk, hogy ők is ugyananannyi adót fizetnek, mint mások, miért van az, hogy a környékről lassan minden eltűnik. Hogy az iskolában azért kevés a gyerek, mert az itt élő szülőket már több mint egy évtizede riogatják az iskolabezárással, persze, hogy nem íratják ide csemetésüket. Ha fel lenne újítva az iskola, több gyerek lenne, példa erre az óvoda.

 

 

Egyik férfi azt a valóban furcsa anomáliát veti fel, hogy amíg a város több száz millió forinttal járul hozzá a nem szombathelyi fiatalok tanulásához, addig nem akar áldozni a szentkirályiakra, akik elvileg a városhoz tartoznak. Az is elhangzik, hogy a tapasztalatok szerint a felsőbb osztályokban mindig több diák van, mert a szülők a belvárosi iskolákból kiveszik a gyerekeket és kihozzák Szentkirályra, ahol ideális körülmények vannak az oktatásra.

A közelben lakópark épül, most lenne esély a trend megfordítására, de éppen most viszik el az iskolát – hangzik egy újabb érv, és a hosszúra nyúlt este folyamán egyre jobban tapintható, hogy az itt élők egy része Szombathelyre mint ellenséges városra tekint, mely „kollektív büntetésben” részesíti az itt élőket, és amely kiszívja az életet a településből. „Hova lett a pénzünk?” – kérdezi szelíd hangon egy nagymama, amely unokái jövője miatt aggódik.

És közben folyamatosan érkeznek a harmadik csoportba, az érzelmekre apelláló hozzászólások is, melyek többsége racionálisan védhetetlen. Hogy itt egy kétszázötven éves intézményről van szó, amit ha bezárnak, és valami véglegesen megszakad, ha szeptember elején nem hallatszik gyerekzsivaj az utcákon. Hogy a nagymama nem tud elsétálni az unokája elé, hogy kézen fogva hazavezesse, és hogy mi lesz ezekkel az eddig védett helyen felnövő gyerekkel a városi „húsdarálókban”.

Czeglédy Csaba becsületére legyen mondva, hogy eljött és hogy nem hiteget. A kérdésekre próbál válaszolni, és csak ritkán és rövid időre sikerül kibillenteni a nyugalmából a szórványos bekiabálásokkal. De a két világ annyira távol van egymástól, hogy minimális esélye sincs itt a győzelemre, vagy arra, hogy csak egy kicsit is meggyőzze álláspontjáról az itt élőket. Sőt, a hangnemet sem találja el igazán, így az ellenségesség és a gyanakvás szelleme egy pillanatra sem szünetel. Amit az alpolgármester a város összérdekeit és az oktatási minőséget szolgáló racionalizációnak hív, az itt élők – legalábbis a fórumon résztvevők - a világ legnagyobb igazságtalanságának élik meg.

 

 

Így viszont a két fél gyakorlatilag elbeszél egymás mellett, az álláspontok közelítésére gyakorlatilag egyetlen hozzászóló tesz kísérletet, azt kérdezve, hogy mit kellene tenniük, hogy megmaradjon az iskola. Ha 24 gyerek beiratkozik az első osztályba (jelenleg 30-an vannak "végzős" óvódások) az elég lesz-e? Czeglédy azt mondja, akkor tagiskolaként biztosan folytathatják, de később ez az ígéretes szál elsikkad a felfűtött érzelmek tengerében.

A külső szemlélőben meg az idő haladtával egyre jobban megszilárdul az az álláspont, hogy az iskola ilyen jellegű bezárásával valami olyasmi történik meg, aminek nem szabadna megtörténnie, és hogy a kialakult helyzetben már csak a rossz és még rosszabb között lehet választani. A szentkirályi eset nemcsak az utóbbi évtized várospolitikájának, de akár egész korunknak a szimbóluma lehetne.

Hende Csaba felszólalásaiban egyértelműen a szentkirályiak pártjára áll, „mint az oladi bíró unokája”, amely falut szintén hozzácsapták Szombathelyhez, és amely elvesztette identitását. Szentkirály még nem – mondja -, és arra biztatja a jelenlevőket, hogy ne engedjék bezáratni az iskolájukat, „mert igazuk van”. A bezárás mellett egyetlen érv szól, hogy sokba kerül, de az nem lehet érv. „Helyére kellene tenni az értékeket” – véli Hende.

Kérdésre válaszolva elmondja, hogyha az önkormányzat a bezárás mellett dönt, jogilag nagyon kevés lehetőség marad, ilyen lehet végső esetben a népszavazási kezdeményezés a Szombathelytől való elszakadásról. Majd hozzáteszi, hogy ez „nem felkérés a keringőre”, hosszú és komoly dolog annak lebonyolítása, de már csak azért is érdemes megemlíteni, mert ezzel talán nyomást lehet gyakorolni a képviselőkre. (A Szombathelytől való elszakadásról a közönség körében már a fórum kezdetétől beszélgettek maguk között a jelenlevők.)

Akár lesz ilyen kezdeményezés, akár nem, rendkívülinek ígérkezik a február 22-i közgyűlés, ahol a képviselők döntenek az iskolákról. Az est legvégén Sági József arra biztatja a jelenlevőket, jöjjenek el a szavazásra, ahol a Fidesz kéri fogja a képviselőket, hogy név szerint szavazzanak a kérdésről.