Kémvádak ez egyik jobbikos európai parlamenti képviselő ellen (részletes)

2014.05.15. 21:22

A Magyar Nemzet írta meg, hogy nyomoznak Kovács Béla ellen, mert a gyanú szerint kémkedett. A lap szerint Kovács Béla rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel az orosz fővárosba látogat.

 

Kémkedés gyanúja miatt Brüsszelnél kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyészség - értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint a képviselő azzal keltette fel a polgári kémelhárítás figyelmét, hogy rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel az orosz fővárosba látogat. Kovács Béla azt mondta: soha nem volt kém.

Kamerákkal, fotósokkal és újságírókkal volt tele a Jobbik sajtóterme ma a képviselői irodaházban. Volt, aki külön le is fényképezte a tömeget. Voltak újságírók, akik be sem fértek a sajtótájékoztató helyszínére, ezért a folyosón várták Kovács Bélát. Az újságírók ezúttal nem a Jobbik EP-kampányára voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy Kovács Béla, a párt EP-képviselője valóban kémkedett-e Oroszországnak.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy nyomoznak Kovács Béla ellen, mert a gyanú szerint kémkedett. A lap szerint Kovács Béla rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel az orosz fővárosba látogat. A Magyar Nemzet azt is írta: a jobbikos politikus már korábban felkeltette a polgári kémelhárítás figyelmét. A lap megjegyzi: Kovács Béla a ’80-as években Moszkvában tanult, felesége pedig orosz - osztrák kettős állampolgár, aki - a Magyar Nemzet szerint - a KGB kémelhárításának a munkatársa volt.

Kovács Béla szerint az egész csak egy lejárató kampány. A Jobbik brüsszeli politikusa azt mondta: soha sem volt kém. „Soha nem voltam semmiféle, sem magyar, sem külföldi titkosszolgálatnak sem a tagja, soha nem is működtem velük együtt, és megkeresés sem volt a részükről” – közölte Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője. Kovács Béla külön kikérte magának, hogy a szovjet kémelhárításnak dolgozott volna a felesége.

Kovács Bélát ugyanolyan mentelmi jog védi az Európai Parlamentben, mint a hazai képviselőket itthon. Ezért a legfőbb ügyész kérte, hogy Brüsszel függessze fel a jobbikos képviselő mentelmi jogát.

A Központi Nyomozó Főügyészség egy 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény ügyében nyomoz. S már régóta nyomoznak Kovács Béla ellen. Most azért kérik, hogy függesszék fel a mentelmi jogát, mert az hátráltatná a további nyomozást - mondta Fazekas Géza, ügyészségi szóvivő. De, hogy pontosan milyen ügyben nyomoznak Kovács Béla ellen, az titkos. „Az egész eljárás minősített: ez azt jelenti, hogy sem a bűncselekményről, sem a feljelentő személyről, és különösen nem a tényállásról, és az eddig lefolytatott nyomozati cselekményekről nem áll módomban tájékoztatást adni” – közölte Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

Az Európai Parlament csütörtökön megkapta a legfőbb ügyész levelét. Brüsszelben azt közölték: az EP csak az új törvényhozási ciklusban foglalkozhat a mentelmi jog felfüggesztésével, s csak abban az esetben, ha Kovács Bélát újra EP-képviselővé választják. Erre a közvélemény-kutatások szerint jó esély van: a kémkedés gyanújába keveredett politikus ugyanis az előkelő, harmadik helyen szerepel a Jobbik EP-listáján.

A parlamenti pártok megdöbbentőnek nevezték az ügyet és azonnali kivizsgálást sürgetnek

Az MSZP-s Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke hétfőre összehívta a testületet.

Az MSZP nincs meglepve a Kovács Bélával kapcsolatos hírek miatt - mondta a párt EP képviselőjelöltje. Gúr Roland azt mondta: számos kérdés fölmerült bennük a Jobbikkal kapcsolatban. „Vajon a Jobbiknak honnan van forrása arra az európai parlamenti kampányra, amit jelenleg folytat az országban, felmerül bennünk az a kérdés, hogy hogyan lehet, hogy a jobbik mindenhol kap hirdetési felületet?” – mondta Gúr Roland, az MSZP, EP-képviselője.

A Demokratikus Koalíció színeiben politizáló Vadai Ágnes több kérdést írt a belügyminiszternek. Többek között azt szeretné tudni, mivel gyanúsítja az ügyészség Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt. „A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy nagyon súlyos, akár államellenes bűncselekményről vagy intézmény, európai uniós intézménnyel szembeni bűncselekményről van szó, úgy gondoljuk, hogy a magyar közvéleménnek joga van tudni, hogy mi az a konkrét bűncselekmény” – közölte Vadai Ágnes.

Az Együtt-PM szerint a magyar választóknak tudniuk kell, hogy a Jobbik - ahogy Szigetvári Viktor fogalmazott - egy hazaárulás gyanújába keveredett politikust akar újra mandátumhoz juttatni. „Botránynak tartjuk ezt az ügyet, elfogadhatatlan az a gyanú egyáltalán, hogy a magyar köztársaságot külföldön képviselő európai parlamenti képviselővel kapcsolatban felmerülhet egyáltalán, hogy a magyar nemzeti érdek ellen, egy idegen állam érdekében kémkedjen vagy eljárjon” – közölte Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke.

Az LMP szerint a lehető leggyorsabban tisztázni kell, hogy a jobbikos Kovács Béla bejutása esetén milyen érdeket fog képviselni az Európai Parlamentben. „Ha őt kiküldjük az EP-be, akkor onnantól kezdve védett helye lesz éveken keresztül és be kell látnunk mielőtt szavaznának rá a magyar választópolgárok, hogy milyen érdekeket képviselne ebben az intézményben magyar érdekeket vagy éppen orosz érdekeket” – közölte Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

A Fideszes Németh Szilárd példátlannak és megdöbbentőnek nevezte az esetet. „Példátlan és megdöbbentő a történet véleményünk szerint és teljes körű és mindenre kiterjedő vizsgálatot követelünk a Jobbiktól ebben az ügyben” – mondta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A KDNP szerint kérdéses, hogy a Jobbik sorozatos botrányai után miként fogja határozottan, de kulturáltan képviselni Magyarországot az Európai Unióban.

.