Nyugodtan kattintson, nem oknyomoztunk, csak fényképeztünk.
Nyugodtan kattintson, nem oknyomoztunk, csak fényképeztünk.
A szombathelyi egykori huszár, majd orosz laktanya szimbóluma lehetne annak, mi valósult meg a rendszerváltás álmaiból.
„A központi épületet most hangos gyerekzsivaj tölti meg, gyakorlatilag teljes kihasználtsággal működik, és többek között az idén itt voltak már a huszár rendezvények is” – mondta megkeresésünkre lapunknak Kovács Jenő, az épületet tulajdonló Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A földszinten a Nyugat-Magyarországi Egyetem művészeti intézete, az emeleten az Apáczai Waldorf iskola négy osztálya rendezkedett be.
Mikor péntek délután a helyszínre érek, valóban gyerekzsivaj fogad.
Az udvaron egy New York-i tanár éppen angol nyelvű testnevelésórát készül tartani, a földszint egyik termében meg az egyetemisták alkotnak valamit lelkesen.
A patinás épület csodaszép, a hatalmas fák színes levelei között átsüt az őszi napfény.
Szinte idilli az egész, ha nem zavarna az a tudat, hogy ez a békebeli életérzés az egykori orosz laktanya egyik apró területére koncentrálódik.
A maradék ugyanis továbbra is ebek harmadján van.
Az egykori legénységi épületek közötti terület kétségkívül gondozott – a parkfenntartó egyik autóját és dolgozóit látom is ügyködni –, de a hátsó területen már a dzsungel az úr, ami nekiállt megenni az épületeket, utakat és mindent.
A laktanya egykori lakóépületeinek belseje szomorúan félelmetes, minden mállik, esik szét, itt-ott már kúszónövények zöldellnek az emeleten.
Ha nem történik valami velük, a természet megoldja az egykori orosz laktanya problémáját, amit az emberek nem tudtak.
És miközben a biztonsági őrrel sétálgatunk a hatalmas területen, és 10 percig soroljuk egymásnak, hogy milyen remek dolgokat is lehetne, lehetett volna itt megvalósítani, arra gondolok, hogy a komplexum akár lehetne az egész rendszerváltásnak a szimbóluma.
Hogy mennyit sikerült kihozni a huszárörökségből, mit tudtunk kezdeni magunkkal az orosz birodalom távozása után, milyen hatékonyan működött együtt a jó szándék, a dilettantizmus, az értelmiségi álmodozás, a politika, a hivatali bürokrácia, és a reálgazdaság.
Aztán lehetne írni egy háromrészes sorozatot az elmúlt két évtized tekervényes fejleményeiről, a nagy tervekről, azok haláláról, a tulajdonosváltásokról, feltárva, megmutatva, rávilágítva, leleplezve.
De önök, kedves olvasók, ezt már nem nagyon olvasnák el, és bevallom, nekem sincs nagy kedvem megírni.
Késő van ehhez.
Szinte mindenhez késő van már.
Elvégre ősz van.