Mérei Tamás marad a szombathelyi szimfonikusok igazgatója

2013.11.22. 11:31

A régi-új igazgató 2019-ig kapja a megbízást.

A szombathelyi közgyűlés még szeptemberben írt ki pályázatot a Savaria Szimfonikus Zenekar vezetői álláshelyére.

A kiírás értelmében az új igazgatój 2014. májusról 5 éven keresztül, azaz 2019-ig vezeti majd a zenekart.

A kiírásban szakirányú felsőfokú végzettség , legalább ötéves szakmai gyakorlat és büntetlen előélet szerepelt feltételként, előnyt jelentett szakterületen szerzett vezetői gyakorlat, illetve a német, angol vagy francia nyelv tárgyalási szintű ismerete.

A kiírásra mindössze egyetlen pályázat, a jelenlegi igazgatóé, Mérei Tamásé érkezett.

Mérei Tamás

Ezt bírálta el a héten a város szakmai bizottsága, amely kiegészült a zeneművészeti bizottság négy, az illetékes minisztérium egy, a reprezentatív szakszervezet egy, a közalkalmazotti tanács egy, továbbá a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselőjével.

A bizottság egyhangú  szavazatával szakmailag alkalmasnak tartotta és azt támogatta Mérei pályázatát.

Lapunk információ szerint még a bizottsági ülés előtt a zenekar véleményét is megkérdezték egy titkos szavazáson. Az éppen Szombathelyen tartózkodó 70 zenenakari tag mindegyike igennel szavazott a jelenlegi igazgatóra.

Bár a végső szót majd a közgyűlés mondja ki, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy ezek után ne Mérei Tamás legyen a Savaria Szimfonikus Zenekar régi-új igazgatója.
.