Hirdetés


Valljuk be, ráfér.

Hirdetés

2013 nyarán több mint kétezer szavazat érkezett arra a kérdésünkre, amellyel azt tudakoltuk, hogy önök szerint melyik a legkínosabb szombathelyi helyszín.

A 10 helyszín között volt a Smidt Múzeum is, amely a maga 135 szavazatával a középmezőnyben végzett.

Felújítják a szombathelyi Smidt Múzeumot

Nos, ha minden igaz, az épület nemsokára lekerül a "feketelistáról".

Puskás Tivadar polgármester, Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója és Takátsné Tenki Mária, a körzet képviselője csütörtökön közös sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy most 33.5 millió forintot költ a város a legendás múzeumra, mely összegből 11,5 millió egy pályázatnak köszönhető.

A munkálatok során többek között rendbe teszik a kéményeket, a tetőt, az ereszeket és kijavítják a homlokzati vakolatot is.

Az épületen szemmel láthatóan már dolgozik is a kivitelező, ha minden igaz, október végére készen is lesz minden. Ez már csak azért is fontos, mert így 2016-ra egy alaposan megújult Berzsenyi tér várja majd a Szent Márton-évet.

A „új” Smidt Múzeumban egyébként helyet kap az egykor itt működött Martineum nyomda bemutatója is, és külön szekciót szentelnek majd a múzeumalapító Smidt Lajos sebészorvos humanitárius tevékenységének.

Némileg rendeződik a szomorú sorsú gyűjtemény sorsa is. A kiállításon nem szereplő tárgyak a nyirkos, vizes pincéből a tervek szerint átkerülnek a Mátyás király utcai Derkovits-házba, és talán megkezdődhet a restaurálásuk.