Felcsútra ötször annyi focipénz ment, mint egész Vas megyébe

2014.04.19. 09:42

Avagy miből épült a Pancho Aréna?

Érdekes összefüggésekre hívja fel a figyelmet a Figyelő eheti (16.) száma.

A „Köszpénz” című írásban a szerző, Jandó Zoltán magyar labdarúgásba áramló úgynevezett „taopénzek” mennyiségét és földrajzi elhelyezkedését járja körül?

Mi az a taopénz?

Egy 2011-es jogszabály-módosítás lehetővé teszi a nyereséges cégeknek, hogy a nyereségadójuk terhére öt kiemelt látványsportot (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong) támogathatnak.

A támogatást a cégek költségként elszámolhatják, és a teljes összeget levonhatják a társasági adóból.

Ez azt jelenti, hogy a cégektől a taopénzek  a sportegyesületekhez, alapítványokhoz nem a központi költségvetésből érkeznek, így papíron nem minősülnek közpénznek, ugyanakkor mégiscsak azok, hiszen olyan adópénzekről van szó, melyek nem folynak be a költségvetésbe, így hiányoznak onnan, a kieső összegeket máshonnan kell pótolni. További részletek.

 

A Figyelő számításai szerint 2011 óta a taopénzek több mint 10 százaléka, mintegy 6,8 milliárd forint Felcsútra érkezett, ezzel magyarázható a húsvét hétfőn nyíló Pancho Aréna anyagi háttere.

taopénzek mennyisége és földrajza

Ezzel az 1800 fős település igencsak figyelemre méltó „tao-teljesítményt” tud felmutatni, egyedül Budapest (10,93 milliárd) és Pest megye (7,27 milliárd) előzi be.

Figyelemre méltó, hogy a Fejér megyébe érkező támogatások háromnegyede a „miniszterelnöki faluba” került.

Hogy miért tartják a cégek fontosnak, hogy így támogassák az Orbán Viktor alapította  az akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, amely a kiemelt projektek keretében így évi 1,5-2,6 milliárd forinthoz jutott, arról a cégvezetőket kellene megkérdezni, mindenesetre a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapján a támogatók között mintegy félszáz cég van felsorolva, a Közgépen kezdve a MOL-on át az OTP-ig és a SPAR-ig.

Pancho Aréna
Húsvéthétfőn nyílik meg a Pancho Aréna
Fotó: Puskás Akadémia/ifj. Döme László

Ami hétfőn nyíló Pancho Arénát illeti – ha megpróbáljuk lehámozni róla vastagon rárakódott politikát-, az az általános sajtóvélemény, hogy szépnek szép, de felesleges épület.

A szimbólumnak való értelmezését pedig meghagyjuk mindenkinek.

Vas megye

A térkép szerint Vas megyébe három év alatt 1,28 milliárd forint – Nógrád után a második legkevesebb - taotámogatás érkezett működési és tárgyi eszközökre, sporttelep-felújításokra. A megyében nem volt kiemelt projekt. A megye labdarúgásába érkező taopénzek  informatívan és látványosan nyomon követhetők az MLSZ térképén.

.