Most éppen olyan kampányidőszak van, hogy maga a kampány slendriánabb, mint „békeidőben”. Mintha hiányozna a lelkesedés a politikai szereplőkből. Hogy szerkesztőségünk tagjai mennyire lelkesek április 11. ügyében, azt most önök is megtudhatják. Tessék gyorsan olvasni, mert nemsokára kampánycsend meg ilyenek.
Most éppen olyan kampányidőszak van, hogy maga a kampány slendriánabb, mint „békeidőben”. Mintha hiányozna a lelkesedés a politikai szereplőkből. Hogy szerkesztőségünk tagjai mennyire lelkesek április 11. körül, azt most önök is megtudhatják. Tessék gyorsan olvasni, mert nemsokára kampánycsend meg ilyenek.
Rózsa Melinda
Semmit. Bővebben? Tényleg semmit. Minden bizonnyal Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, de ezt speciel nem annyira várom. Minden bizonnyal az elfogadhatónál nagyobb arányban lesznek képviselői a Parlamentben a szélsőjobbnak, ezt még annyira se várom. Ha van egy kis szerencsénk, bejut néhány független meg elempés, és akkor, halkan és elvétve, néha elhangzik majd néhány olyan hozzászólás, ami nem valamely érdekcsoportot szolgál.
Szándékosan nem írtam az első bekezdésben a szocialista pártról, legfőképp azért, mert nem igen van mit mondanom róla, ha csak azt nem, hogy jut eszembe, papíron még mindig tagja vagyok. Könnyen meglehet, hogy mire ez az írás megjelenik, már nem leszek az. Tíz éve vagyok tökpasszív tag, már rég itt lett volna az ideje, hogy kilépjek. (98-ban, egy bukott választás után léptem be.)
Az a baj, gyerekek, hogy már nem érdekel a politika, főleg nem a mai magyar, ahol az MSZP rég nem baloldali, az SZDSZ rég nem liberális, a Fideszbe még bele lehet magyarázni a polgárit, de kissé nyögvenyelősen megy az is, soroljam-e még? Minek.
Valahol ott lehet a kutya elásva, hogy a választási rendszerünkkel van a gond, főleg a listákkal, amelyek esélyt se adnak arra, hogy gyökeresen megváltozzon az egész felállás, hogy új arcok kerüljenek előtérbe. Hosszan lehetne még filozofálni azon is, hogy tényleg olyan jó dolog-e az általános választójog, jó-e, hogy nem választunk közvetlenül elnököt (akár miniszterelnököt, akár egy hangsúlyosabb szerepet betöltő köztársasági elnököt), jó-e, hogy egyazon évben vannak az országgyűlési és az önkormányzati választások, no, ezeket soroljam-e még?
Eh, itt a tavasz, a nap így is, úgy is sütni fog.
Déri Zoltán
Ezt: Fidesz-KDNP: 67%, MSZP: 20%, Jobbik: 10%, MDF: 2%, LMP: 1%. Ha már a Homer Simpsont alias Mr. Morvai Krisztinát és Krizsó Szilviát nem láthatom a képernyőn.
Az MSZP-nek végre takarodás lesz. Bőven kiélvezhettük az elkúrástechnikájuk minden csínját-bínját az elmúlt nyolc évben. Ennek azonban vége. Már a választások első fordulójának éjszakáján örömtüzek gyúlnak országszerte. Április 11-ét hamarosan nemzeti ünneppé népszavazzuk. Ígéret van rá, hogy a Házilag Főzött Pálinka Országa leszünk. Az anyakönyvvezetők szájából pedig soha többé nem hangozhat el a Ferenc név.
Szerencsére már nincs és nem is lesz soha többé (ezen a néven) olyan párt a magyar politikai bolhacirkusz porondján, hogy SZDSZ. Mint a vadlibák, úgy elszabadmadarasodtak. És mivel számukra az 1%-os határ is a csillagos ég, a következő négy év ingyenéléstől is elesnek. Még a végén sajnálni kezdjük őket.
De ők legalább belátták, hogy leszerepeltek. Nem úgy az MDF, a magyar politikai bolhacirkusz kacsacsőrű emlőse. Konzervatívok, mert ragaszkodnak a hatalomhoz. Liberálisok, mert érte mindenre hajlandóak. Még azt az egykori szoci bajuszkirályt is pajzsra emelik, akinek a neoliberális gazdaságszemléletének válsága még néhány évig remény- és léleknyomorító valóság lesz az emberiség számára. Egy érdem azonban kétségkívül a javukra írható. A „Lipótmezőről kipateroltakat a Parlamentbe!” című esélyegyenlőségi programtervezetüket a következő választásig alaposabb kidolgozásra lenyúlhatja az LMP.
Ki maradt még? Ja, igen. Vona Gábor kevésbé színes egyéniség, mint mondjuk Jörg Haider, de talán szolgál néhány kellemes pillanattal a parlamenti ténykedése során. Már csak azért is megéri szurkolni neki/nekik, hogy jókat derülhessünk a szörnyülködőkön, akik újnyilas rémuralmat, deportálást, Dunába lövést és lámpavason lógó kisebbségieket vizionálnak a Jobbik Parlamentbe jutásának másnapjától.
Tehát a Fidesz. Bajnai Gordon lehet a ludas meg a zsák krumpli Mesterházy Attila, de Gyurcsány Ferenc már most hiányzik. Orbán Viktor tudott hajdanán ennyi embert kivinni az utcára. Kiegyenlítetlen így a küzdelem. Még a végén meglesz a Fidesznek a kétharmad és a Vezénylő Tábornok beiktatja magát örökös elnökké, ahogy Hugo Chávez tette Venezuelában. És akkor sohase tudjuk már meg, hogy milyen lenne Kósa Lajos miniszterelnöknek, Debrecen pedig harmadszorra is fővárosnak.
Józing Antal
Ettől a választástól nagyjából azt várom, mint a korábbiaktól, ami a semminél több, de a mindennél jóval kevesebb.
Az ideális az lenne, hogy a nagy elkúrások után mindenki elgondolkodna, hogy hogyan is sikerült ily bravúrosan visszatáncoltunk az 1989-es rajtvonalhoz, talán egyedül a régióból, húsz évet kidobni az ablakon, elpuskázni egy olyan történelmi ziccert, amilyen nem nagyon lesz mostanában. Persze nem fogunk elgondolkodni ezen, mint ahogy egy olyan forgatókönyvön sem, hogy talán halkan be kellene kopogni Bécsbe – az osztrákok legnagyobb rémületére -, és odaadni a kulcsokat a labancoknak azzal, hogy bocsika, megpróbáltuk, egyedül nem megy, folytassuk ott, ahol cirka száz évvel ezelőtt abbahagytuk.
Szóval semmi ilyen nem lesz, de annyi talán mégis, hogy még ebben a szellemileg leárnyékolt közegben is homályosan felderengjen bennünk: mindenkinek felelőssége van, az osztályfőnöknek, a kertépítőnek és a Mónika Show nézőinek is, de leginkább azoknak, akik a közel vannak a döntésekhez, és ezzel együtt a húsosfazékhoz, legyen az politikus vagy a közelükben kempingező szakértő és egyéb más „bértelmiségi”. És ezt a felelősséget kéretik felfogni, a szemellenzőket pedig szélesebb spektrumra állítani.
Ha nem megy a szemellenző-átállítás, akkor pedig tessék félreállni, ha ez sem megy, akkor nem csodálkozni és mérgelődni, ha félreállítanak. De még az is lehet, hogy még homályos felderengés sem lesz. Akkor csak annyit várok el ettől a váltástól, hogy azokat, akik dolgozni akarnak, hagyják békén. Ne büntessék őket ezért, ne lopják el a szerszámaikat és ne nézzék őket totál hülyének. Egyszerűen csak engedjék őket a gyalupadhoz. Vagy ez is túl nagy kívánság?
Kleinhappel Miklós
Semmit. De ez az egy szó – bár beszédes – nem meríti ki a jegyzet fogalmát, ezért kissé árnyalom a képet. Választani alapvetően jó dolog. Főleg, ha van választék, és nem csak úgy tűnik, hogy van. Főleg, ha az ember nem a rossz és a kisebbik rossz közül választhat.
Nem vagyok az a fajta, aki egy-egy képletes útelágazás előtt hosszasan tépelődik, megrágja ezerszer az adott kérdést, majd megkérdez negyven ismerősét, mit gondolnak, végül kínkeservesen meghozza azt a döntést, hogy ezúttal sem tud dönteni.
Így eddigi életemben nem azért nem vettem részt egyetlen országgyűlési és önkormányzati választáson (olyan rossz viccet, mint a vizitdíjról történő voksolás, meg sem említek), mert a bőség zavarával küszködtem. Hanem mert nem volt kire szavazni.
Most sincs.
A magát politikai elitnek becézgető politikai csoportosulás például olyanokból áll, akik egyik ellenzéki vezetője saját bevallása szerint még soha nem hazudott. Olyanokból, akik 12 év – nem gyurcsányos, hanem hofis kifejezéssel élve; mégis elegánsabb – elszabott kormányzás után azt mondják, oké, elrontottuk, de a jövőben minden más lesz, hiszen ezúttal megvan a tuti recept. Hiszen végül is mindegy, hogy egy párt kormányon vagy ellenzékben mond csődöt. Na, ezeknek ráadásul sikerült mindkét fronton. És lehetne hosszasan sorolni a szereplőket és áldásosnak nagy jóindulattal sem nevezhető tevékenységüket, de az csak a dolgok túlzott leegyszerűsítése lenne, így nem teszem.
Jobbára az elmúlt két évtizedben sorra megrágott, majd kiköpött fogásokból áll a svédasztal. Ki kellene hajítani az egész svédasztalt és egy új, erős lábakon álló magyar asztalt a helyére állítani. Mondjuk ezúttal tisztességesen eljátszhatnánk a Rendszerváltás című darabot.
De ennek is csak akkor van értelme, ha kiderülne, hogy – az asztalnál maradva – a magyar konyha nem csupán a gulyást és a pörköltet jelenti. Bíztató a Civil Mozgalom és a Lehet Más a Politika. Talán nem fullasztják bele magukat a pörköltszaftba, és akkor négy év múlva nem a „semmit” szóval kezdem a válaszomat.
Kupi Györgyi
Mit várok a választástól? Ez majdnem olyan kérdés, mint az, hogy mit várok az új évtől? Az egyik év pont olyan, mint a másik. Mindegyikben történik jó is, rossz is.
Persze az ember a rosszat nem várja, jön az magától is, jóban meg azért csak-csak reménykedik. Én ez a reménykedős típus vagyok. Ami az új évet illeti. A választásokkal kapcsolatban már nem.