Hirdetés

Átadták a Markusovszky kórház felújított központi sterilizálóját Szombathelyen

2015.06.25

De több egyéb fejlesztés is történt.

Hirdetés

Több mint 210 millió forintos beruházással újították fel a szombathelyi Markusovszky Kórház központi sterilizálóját, amelyet csütörtökön adtak át az egészségügyi intézményben.

Nagy Lajos, a kórház főigazgatója az átadáshoz kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kor követelményeinek megfelelően teljesen átépítették a központi sterilizáló épületét, valamint lecserélték a gépeket és a berendezéseket is.

Emlékeztetett arra: ez a fejlesztés is része annak a 6,3 milliárd forint értékű uniós infrastruktúrafejlesztési projektnek, amelynek keretében megépült az új belgyógyászati tömb, elkészült a 9 műtőből álló új műtőblokk, megújult az intenzív osztály és jelentős kórházi informatikai fejlesztések is lezajlottak.

Hozzáfűzte, a sterilizáló gépei a projekt csaknem 700 millió forint értékű beszerzési része keretében érkeztek a kórházba, azok értéke 130 millió forint. A központi sterilizáló összesen 378 négyzetméter alapterületű helyiségeinek átépítése és épületgépészeti korszerűsítése 85 millió forintba került. 

Szólt arról, hogy az építkezés idejére a kórház steril anyaggal való ellátását át kellett szervezni, a sterilizálás feladatait nagyrészt a körmendi kórház sterilizálója vette át. Az ott dolgozók áldozatvállalásával három műszakban tudták az igényeket kielégíteni, ennek ellenére nem kellett bérsterilizálást igénybe venni és műtétek sem maradtak el.

Átadták a szombathelyi kórház felújított központi sterilizálóját

A főigazgató beszámolt egy másik, szintén a Markusovszky Kórházban lezajlott uniós fejlesztésről is, amelynek értéke meghaladta a 275 millió forintot. Ennek keretében a rehabilitációs szolgáltatásokat fejlesztették: pszichiátriai, addiktológiai rehabilitációs operatív központot, tüdőgyógyászati és légzésrehabilitációs, továbbá kardiológiai rehabilitációs ambulanciát alakítottak ki és működtetnek.

A 11-es Huszár úti telepen található Drogambulanciában három egymástól elkülönülő blokkot alakítottak ki, egy vizeletminta-vételi és labor helyiséget, két terápiás és egy személyzeti szobát. A bejárat mellett építettek egy akadálymenetes parkolóhelyet is. Kicseréltek több nyílászárót és beépítettek egy hőszigetelő üveggel ellátott, fa ablakot a korábbi szélfogó helyére. A háromegységes ellátás megkönnyítésére a korábbi kettő helyett három bejárata lett az épületnek. Az épületen belül elvégezték a szükséges épület-gépészeti felújításokat is.

Az ugyancsak 11-es Huszár úti Operatív Rehabilitációs Központ is a fejlesztés révén újult meg. Az épület új funkciója a földszinten Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Gondozó, az emeleten Pszichiátriai Centrum, Operatív Rehabilitációs Központ. Az épületet teljesen felújították, átépítették a projekt során. Megtörtént a teljes körű akadálymentesítés: liftet, rámpát alakítottak ki. A beruházás során a rehabilitációhoz szükséges helyiségeket alakítottak ki, csoportszobákat hoztak létre, speciális foglalkoztató-, mozgásterápiás és pszichoedukációs termeket építettek ki.

A kórház központi telephelyén, a II. Belgyógyászati Osztályon három kórtermet alakítottak át a járóbeteg rehabilitációs ambulancia részére.

Hirdetés