Továbbra is életveszélyben van a három hete megégett tűztáncos

2016.04.28. 18:17

Az ügyben a Vas megyei rendőrség nyomoz.

Túl számos műtéten továbbra is harcol az életéért az a tűztáncos, aki március utolsó napjaiban, gyakorlás közben égett meg, harmadfokú égési sérülései vannak testének 60 százalékán - írja a Kisalföld. 

A tragédiáról április 9-én mi is beszámoltunk.

A tűzzsonglőr kórházba kerülése óta több műtéten átesett, a lap úgy tudja, az égett bőrfelületet eltávolították a testéről, most az épekről próbálják átültetni a bőrt. A kezével kezdték az újabb operációsorozatot. A beteget továbbra is altatják és lélegeztetik.

Illusztráció


A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – tájékoztatta a Kisalföldet Leibinger Eszter hadnagy, rendőrségi szóvivő. 

A szóvivő törvényi előírásra hivatkozva nem adott választ arra, ki ellen nyomoznak. A gyanúsított személyéről a lapnak meg nem erősített információja van: a sérült tűztáncossal szoros emberi-szakmai kapcsolatban álló illetőről lehet szó.

A lap úgy értesült, hogy a művész egy emberalakhoz hasonlító vázat rögzített a testéhez, ezt gyújtották meg, s ennek a hőhatása okozta a sérüléseit.   

.