A Vitéz Mihály az előző évad legjobb új magyar drámája

2015.09.21. 07:13

A szerző és a jelmeztervező is rangos díjat kapott.

A Weöres Sándor Színház (WSSZ) három jelölésből kettőt díjra váltott a Színházi Kritikusok Céhének vasárnapi díjátadóján a Trafó - Kortárs Művészetek Házában, ahol az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit jutalmazták.

Írtunk róla: a WSSZ Vitéz Mihály című műve a legjobb új magyar dráma, Bajomi Nagy György a darabban nyújtott alakítása okán a legjobb férfi főszereplő díjra volt esélyes, Pilinyi Márta pedig a jelmez kategóriában képviselte a szombathelyi színházat.

A vasárnapi rendezvényen az Örkény István Színház e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY című, Mohácsi János rendezte produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést.

A 35. alkalommal odaítélt elismerésre a kritikus céh tagjai legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhattak. A Színikritikusok Díját a legtöbb szavazatot kapó művész, illetve produkció vihette haza. A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, a díjakért a kategóriák mindegyikében három jelölt volt versenyben.

Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok ötödik alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt az idén Molnár Piroska színművész kapta.

Molnár Piroska arról beszélt, hogy nem vehetné most át a díjat, ha élete egyik legjobb pillanatában nem csatlakozik egy színházi közösséghez, amely őt fölnevelte és a helyes útra terelgette, és amelynek óvó tekintetét a mai napig magán érezheti, a bajban ugyanúgy, mint élete szerencsésebb pillanataiban.

A legjobb új magyar dráma a Vitéz Mihály

Molnár Piroska. Fotó: Bodnár Boglárka (MTI)

Ha erőm engedi, és időm lesz még, akkor csiszolgatom ezt az életművet, hogy olyan fényes legyen majd, hogy a legkritikusabb kritikus is nyugodtan dőljön hátra a fotelben, hogy jól van, egye meg a fene, jó helyen van ez a díj ennél a nőnél" - mondta.

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg díját Székely Csaba nyerte el Vitéz Mihály című darabjával. A darabot a szombathelyi Weöres Sándor Színház tűzte műsorra.

A legjobb új magyar dráma a Vitéz Mihály

Zsótér Sándor a legjobb rendezés díját vette át a Nemzeti Színház Brand című előadásáért.

A legjobb női főszereplő díját Krizsán Szilvia kapta az Újvidéki Színház Bánk bán című előadásáért. A legjobb férfi főszereplő díját Trill Zsoltnak ítélték oda a Nemzeti Színház Zsótér Sándor rendezte Brand című produkciójáért.

A legjobb független színházi előadásnak járó elismerést a Szputnyik Hajózási Társaság Kovács D. Dániel rendezte A heilbronni Katica című produkciója nyerte el.

A Stúdió K Színház és a Tatabányai Jászai Mari Színház, Népház közös, Maya hajója című produkciója a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás díját kapta. Az elismerést Fodor Tamás rendező vette át.

A legjobb zenés/szórakoztató előadás díját megosztva nyerte el a Budapest Bábszínház Kabaré című előadása, Alföldi Róbert rendezése, valamint a Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság Koldusopera című produkciója, Bodó Viktor rendezése. Az utóbbi díjat Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója vette át.

A legjobb új magyar dráma a Vitéz Mihály

Mohácsi János, miután átvette a legjobb előadásért járó Színikritikusok Díját az e föld befogad AVAGY SZÁMODRA HELY, az Örkény István Színház előadásáért a 35. Színházi Kritikusok Céhének díjátadóján a Trafó - Kortárs Művészetek Házában. Fotó: Bodnár Boglárka (MTI)

A legjobb női mellékszereplő díját Monori Lili kapta a Katona József Színház Faust I-II. című Schilling Árpád rendezte előadásban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi mellékszereplő díját Bercsényi Péter nyerte el a Budapest Bábszínház Alföldi Róbert rendezte Kabaré című produkciójáért.

A legjobb díszlet díját Ágh Mártonnak ítélték a kritikusok a Katona József Színház Faust I-II. című előadásáért, míg

a legjobb jelmez díját Pilinyi Márta vette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház Vitéz Mihály című előadásáért.

A legjobb új magyar dráma a Vitéz Mihály

A legjobb színházi zenéért az idén Dargay Marcell vehette át az elismerést a Katona József Színház Faust I-II. című előadásáért.

A legígéretesebb pályakezdő díját ifj. Vidnyánszky Attila nyerte el.

Különdíjat ítéltek oda a kritikusok Márton Lászlónak a Faust I-II. újrafordításáért.

A rendezvényen a közelmúltban elhunyt Koltai Tamás színikritikusról is megemlékeztek a céh tagjai, hangfelvétellel idézve fel a színházról megfogalmazott gondolatait.

A színház hanyatlását előrevetítő, ironikus hangvételű gálaestet Boross Martin rendezte. A Színházi Kritikusok Céhének hat év után leköszönő elnöksége nevében Tompa Andrea elnök búcsúzott, mint mondta, remélik, hogy továbbra is folytatódhat a legjobb produkciók díjazása.

(Vitéz Mihály-fotók: Weöres Sándor Színház)

Galéria

.