20 éve írták: szemezgetés a Vas megyei sajtóból (1992. szeptember)

2012.09.27. 20:59

Bükön átadják a golfpályát, árulják a volt orosz laktanya lakásait, lezuhan egy repülő, igazi horror egy szombathelyi lakásban. Sosztarits Ottó római oltárokat talál, a Haladás pénzért könyörög.



Vas Népe
1992. szeptember 1.
Az első vasi földárverés: Újgazdák
Tegnap délben Szentpéterfán tartották az első Vas megyei földárverést. Dr. Érvai György a Kárrendezési Hivatal vezetője köszöntötte a temérdek érdeklődőt és vendéget, s a jóval kevesebb licitálót. A köszöntőben elhangzott, hogy a durva történelmi hibát jóvá tenni nem lehet teljes egészében, még egy gazdag országnak is nagy teher lenne ez. A kárpótlási jegyek mögött levő értéket az is jelzi, hogy az értékpapírokat a feketepiac is elfogadta. (– töti-)

Savaria Fórum
1992. szeptember 4.
Lakások
A 11-es Huszár úton a volt szovjet laktanya utolsó 82 felújított is megvásárolható lesz. A pontos feltételeket a városháza földszintjén levő hirdetőtáblán lehet megtekinteni. A 28 egyszobás, 38 kétszobás, 13 egy + két félszobás 2 háromszobás és 1 két + két félszobás 36 és 86 négyzetméter közötti lakások árai 1 millió 100 ezer és 2 millió 630 ezer forint között vannak.


Savaria Fórum
1992. szeptember 4.
Indul a Püspöki Elemi
A vallásos világnézet és a keresztény értékek szellemében kezdődik meg a tanítás a Hollán Ernő utca 8. szám alatt létesülő Püspöki Elemi Iskolában. Az intézmény működéséről, szellemi, lelki irányításáról a fenntartó és az általános felügyelő Szombathelyi Egyházmegyei hatóság gondoskodik majd. … a 92/93-as tanévben 55 gyerek nevelése kezdődik meg két osztálytanító, két napközis nevelő és Dancs Lajos igazgató irányításával.


Vasvármegye
1992. szeptember 6.
Felemás hangulat
Több száz rendező tevékenykedett egész nap a sitlei koncert színhelyén, sokan mégis a bokrok közti „zöldbejáratokat” vették igénybe. Így a valódi nézőszámot csak megbecsülni lehet: azt mondják, legalább annyian voltak, mint tavaly. Az idei rockünnep nem csak ebben hasonlított az előzőkre, most sem láthatott folyamatos műsort a nagyérdemű. A fellépők mindegyike azt nyújtotta, amit elvártak tőle. Nem okoztak csalódást az első alkalommal közreműködő vasi amatőr együttesek sem. A PA-DÖ-DÖ másfél órás show-ja egyenest minden várakozást felülmúlt, még a metálzenéhez és a nonstop iváshoz szokott rockerek szájától is el-eltávolodott néha a piásüveg, hogy együtt énekelhessék velük a Bájbáj Szása refrénjét (P.A)


Vas Népe
1992. szeptember 8.
Halál émelytő illata
Péntek délelőtt találták meg Szombathelyen a Liszt Ferenc utcában egy fiatalember holttestét. Öngyilkos lett, a lakás WC-jében két hete feküdt a hulla, a test oszlott, és kukacok járták át. A kukacinvázió hétfőig tartott, a megfelelő intézkedésig a lépcsőház lakói hypóval és söprűvel takarították a lépcsőházba szakadatlanul özönlő férgeket. (Komondi Gábor)


MTI
1992. szeptember 9.    
Segítik a kisvállalkozókat Vas megyében
A kisvállalkozók gondjairól, működésük feltételeiről tartottak szerdán sajtótájékoztatót Szombathelyen az iparosok és kereskedők országos érdekvédelmi szervezeteinek vezetői, valamint Vas megye és a város önkormányzatának képviselői.    A megyei és városi vezetők közölték, hogy segítik a kisvállalkozókat. Vas megyében ezekben a napokban 180 millió forintot osztanak fel pályázatok alapján a vállalkozók támogatására. Könnyítés az is, hogy Szombathelyen mindössze 1 ezrelék a helyi iparűzési adó és nincs kommunális adó. Tervezik alapítvány és vállalkozást támogató központ létesítését a volt munkásőrség szombathelyi épületében.



Savaria Fórum
1992. szeptember 18.
18 millió focira? Nem!
Lehet, még az NB I-ben is a Haladás büszkélkedhetne az egyik legnagyobb szurkolótáborral, a valóság azonban az NB II. S a szurkolók lehetnek bármily odaadóak és áldozatkészek, ez úgy tűnik, kevés. A szponzorokat nem hatja meg a reklámlehetőség, sem a szurkolók, de még a Haladás vezetőinek segélykiáltása sem. Marad a jó bevált, az előző években mindig jól fizető tanács, az utóbbi két évben az önkormányzat. A tegnap még 40 milliós álmokat kergető labdarúgó szakosztály mára már beérné mindössze 18 forintos önkormányzati támogatással is.


MTI
1992. szeptember 19.
Repülőgép szerencsétlenség
Lezuhant és kigyulladt a Szombathelyi Repülő Klub egymotoros Z-142 típusú sportrepülőgépe Szombathely környékén, szombaton.  A szerencsétlenségről a Vas megyei Rendőrkapitányság ügyeletese szombaton az MTI-nek elmondta: a gyakorló repülést végző gép balesetének két halálos áldozata van. A szerencsétlenség okát még vizsgálják.


MTI
1992. szeptember 23.
Római kori oltárokat találtak Szombathelyen
Két, időszámítás utáni III. században készült, római eredetű fogadalmi oltárt találtak Szombathely középpontjában, az épülő üzletközpont terepelőkészítési munkái közepette.  Mint Sosztrasits Ottó régész, a feltárási munkálatok vezetője az MTI szombathelyi tudósítójának elmondta: az egykori Savaria déli részén folytatott ásatások során előkerült oltárkövek jó állapotúak, a feliratok alapján III. századiak lehetnek, s egy eddig ismeretlen istenségnek állította bizonyos Lucius Pompeius Longus nevezetű polgár és családja. A mintegy 8000 négyzetméteres területen építendő bevásárló központ tulajdonosai vállalták, hogy a területet régészeti szempontból feltáratják és az építészeti terveket úgy készíttetik el, hogy az előkerülő műemlékek az épület alatt megőrizhetők legyenek.


MTI
1992. szeptember 26.
SZDSZ megyei közgyűlés Vas megyében
Alapvető egyetértés jellemezte az SZDSZ szombaton tartott Vas megyei közgyűlését - hangoztatták a tanácskozást követő sajtótájékoztatón Szombathelyen a párt vezetői.  Mint kiemelték, eltűnőben van az SZDSZ válsága, s az alapkérdésekben egyetértés mutatkozik, ami a párt novemberre tervezett országos küldöttértekezlete előtt rendkívül fontos, hiszen a 94-es választásokat az a tömörülés fogja megnyerni, mely igazi alternatívákat kínál a társadalomnak.


MTI
1992. szeptember 26. 
Felavatták Magyarország legnagyobb golfpályáját  
Szombaton a Vas megyei Bükfürdőn felavatták az ország első nemzetközi és egyben Európa egyik legnagyobb 18 lyukú golfpályáját.  A Büki Golf Kft. - svéd-magyar vegyes vállalat - 906 hektáron elterülő létesítménye, Birdland Golf and Country Club, várhatóan a nemzetközi élet színterévé válik. A létesítmény a már bejáratott 200 szobás Danubius Thermál Hotel szomszédságában van a magyar-osztrák határtól 25 kilométerre.

.