A 2011-es sárvári kistérségi díjak átadása

2011.10.04. 17:24

A díjazottak listájával.

Sárvári kistérségi díjak 2011

Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás 2011. szeptember 30-án, az Önkormányzatok Napján tartotta meg ünnepélyes ülését, melynek keretében immár harmadik alkalommal kerültek átadásra a Kistérségi Díjak.

A Társulási Tanács 2009. január 26-i ülésén 49/2009. (II. 26.) számú határozatával alapította nyolc kistérségi díjat, melyeket a kistérségi települések polgármestereinek, képviselő-testületeinek, valamint a társulás elnökségének felterjesztései alapján negyvenkét személy illetve közösség vehetett át az ünnepélyes ülés alkalmával.

Sárvári kistérségi díjak 2011
 

A díjak közül hármat a kistérségben élő és alkotó, kiemelkedő életművet hátrahagyó személyről nevezett el a Társulási Tanács. Ennek értelmében a Közéleti Díj Radó Kálmán nevét viseli, a Közművelődési Díjat Lábodi Zoltánról, a Sportdíjat pedig Horváth Zoltánról nevezte el testület. Egy évvel később, a 2010. május 25-i ülésén a Társulási Tanács gazdasági díjat alapított, melyet a neves gazdasági szakemberről, Sztupa Lajosról nevezett el.

Sárvári kistérségi díjak 2011

A szeptember 30-i ünnepélyes díjátadón Vas megye himnuszának elhangzása után Pártliné Soós Zsuzsanna, Bögöte-Duka-Vashosszúfalu községek körjegyzője üdvözölte az egybegyűlteket. Ezután kulturális műsor következett, a Ma’mint’Ti színjátszócsoport három tagja mondott verset, illetve a Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg) két színésze (Hertelendy Attila és Debrei Zsuzsanna) adott elő zenés produkciót.

Sárvári kistérségi díjak 2011

Kondora István, Sárvár város polgármestere, a társulás elnökhelyettese rövid beszédben méltatta a kitüntetettek tevékenységének jelentőségét, beszélt arról, hogy mennyire fontos a „hétköznapok munkásainak” elismerése. 

Sárvári kistérségi díjak 2011

Az emlékérmeket és az okleveleket Patyi Elemér, Kondora István és Dr. Németh Kálmán, Répcelak polgármestere adta át a díjazottaknak. A Szózat hangjainak felcsendülése után állófogadással zárult a rendezvény.

Sárvári kistérségi díjak 2011

Sárvári kistérségi díjak 2011

A díjazottak listája

Radó Kálmán Kistérségi Közéleti Díj

1. Farkas Miklós
2. Horváth Imréné
3. Dr. Lendvai Róbert
4. Mérgesné Stampf Ildikó
5. Molnár Gábor
6. Rácz Péter
7. Szabó Ervin

Sárvári Kistérség Oktatásáért Díj

1. Boncz Jánosné
2. Fehér Richárdné
3. Hőbér Károlyné
4. Jancsó Józsefné
5. Nagy Józsefné
6. Remete Judit
7. Szokolszkyné Hangodi Éva

Sárvári Kistérség Egészségügyéért Díj

1. Dr. Mózer Gyöngyi
2. Tancsics Ferencné

Lábodi Zoltán Kistérségi Közművelődési Díj

1. Csényei Asszonykórus
2. Gömböcz Róbert András
3. Horváth Endre
4. Imre Melánia
5. Péntek Enikő
6. Tóth Péter Károly

Horváth Zoltán Kistérségi Sportdíj

1. Bárdosi László
2. Császár Ernő
3. Kiss László
4. Móricz Zoltán Lászlóné
5. Németh Attila
6. Őri Norbert
7. Pados János
8. Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület
9. Téttry Péter

Sárvári Kistérség Közbiztonságáért Díj

1. Dezső Miklós

Sárvári Kistérség Szociális Díja

1. Horváth Antalné

Sárvári Kistérség Polgárainak Szolgálatáért Díj

1. Bejczi Róbert Pál
2. Benkő Zsolt János
3. Bolla Gáborné
4. Horváth György
5. Dr. Marton Ferenc
6. Nyul Gáborné
7. Varga Jenő

Sztupa Lajos Kistérségi Gazdasági Díj

1. Dr. Somlai Gyula
2. VJS TRANSZ Fuvarozó és Szolgáltató Kft.

 

.