2012-es nyári táborok a Savaria Ifjúsági Centrumban (Szombathely)

2012.05.03. 17:09

Az Oladi ÁMK – Savaria Ifjúsági Centrum ebben az évben is izgalmas, mozgalmas nyári elfoglaltságot ajánl az általános iskolás korú gyermekek számára.

Indul az új programokkal bővülő a Kis Kaland tábor, az évek óta nagy érdeklődéssel zajló Alkotó tábor, és a játékos formában vízhez szoktató Vízi tábor.

A Kis Kaland tábor keretében a már megismert és megkedvelt programok mellett újdonságokkal is várják a kalandozni vágyó gyerkőcöket. Ismét lesz erőpróba a Holdfényligetben, parkerdei bringatúra bográcsozással, langalló sütés a lukácsházi Bio Tájházban. Ezen kívül kőszegi és velemi túra, burgi fürdőzés, ásványgyűjtő túra is várja az érdeklődő fiatalokat. Újdonságként szerepel a programban az ausztriai Family Park felkeresése, valamint őrségi kirándulás és ismerkedés a fazekas mesterséggel.

Az Alkotó táborba azoknak a 6-14 év közötti gyermekek jelentkezését várják, akik szeretnék bebarangolni a rajzolás, festés és alkotás világát. A résztvevők többféle kézműves technikával ismerkedhetnek meg, a kreatív foglalkozások a természetben zajlanak, ahol játékok, sportolás, kirándulások színesítik a programokat.

Az Úszótáborban délelőtt csoportos foglalkozásokon, délután strandolással egybekötött egyéni foglalkozásokon, játékos formában szerezhetnek vízi biztonságot, tanulhatnak meg úszni a gyermekek.

A táborokról részletes információk találhatók a www.omk.nyugat.hu illetve a www.facebook.com/sictaborok honlapon, és a 06-94-509-380-as telefonszámon is kérhető felvilágosítás.

Kis kedvcsináló: http://www.youtube.com/watch?v=tmYl54bX82o

.