2013-tól a kislakásokra is kell az energiatanúsítvány

2012.12.30. 09:51

Jövőre már az 50 négyzetméter alatti ingatlanokat sem lehet eladni vagy bérbe adni energiatanúsítvány nélkül. A dokumentum 30 ezer forintba is kerülhet.

Jövőre már az 50 négyzetméter alatti ingatlanokat sem lehet eladni vagy bérbe adni energiatanúsítvány nélkül. A dokumentum kiállítása akár 30 ezer forintba is kerülhet.

A január elsején életbe lépő szabályozás egyik fontos eleme, hogy a tanúsítványnak egy felújítási javaslatot is tartalmaznia kell – mondta az M1 Híradóban a Magyar Energiahatékonysági Kht. igazgatója. Bart István közölte, a dokumentumból az is kiderül majd, hogy hány forint befektetéssel lehet csökkenteni a költségeket.

Az energihatékonysági tanúsítvány elkészítése nagyjából 20-30 ezer forintba kerül az eladónak. A vásárlóknak viszont jó tájékozódási lehetőség, hiszen így pontosan megtudhatják, mennyi energiát fogyaszt a kiszemelt lakás vagy ház.

Január 1-je után már az adásvételi szerződésben is fel kell tüntetni a tanúsítvány azonosító számát. Enélkül hivatalosan nem lehet eladni egyetlen ingatlant sem. Erre a szerződést ellenjegyző ügyvédnek figyelmeztetni kell az eladót és a vevőt is.

Fotó: hőkamerával felületi hőeloszlást mérnek egy eladásra váró lakásnál. (MTI/Balaton József)

Magyarországon az ingatlanok legalább kétharmada energiahatékonysági felújításra szorul. Amíg például Szlovákiában a falak szigetelése 15 centiméter vastagságú, addig Magyarországon a 10 centimétert sem éri el. Szakértők szerint, ha egy kicsivel többet foglalkoznánk a nyílászárók állapotával, a falak szigetelésével, akkor legalább havi 20 százalékkal csökkentethetőek lennének a rezsiköltségek.

Bár idén januártól kötelező a tanúsítvány készítése a nagyobb lakásoknál, ennek meglétét eddig senki nem ellenőrizte. Így aztán egy év alatt csupán néhány ezer ingatlannál végeztek felmérést.
.