33. Nemzetközi Folklórfesztivál Sárváron

2013.08.14. 19:42

2013. augusztus 15-e és 20-a között kerül megrendezésre Sárváron a 33. Nemzetközi Folklórfesztivál.

A Nemzetközi Népművészeti Szövetség égisze alatt működő fesztiválon az idei évben 7 együttes vesz részt.

A hivatalos megnyitóra augusztus 16-án kerül sor a Nádasdy vár udvarán, ahol az együttesek rövid bemutatóval adnak ízelítőt népi kultúrájukból. A város lakói és a városba látogató vendégek a fesztivál időtartama alatt minden nap találkozhatnak az együttesekkel, hiszen a város főterén, valamint a Sárvári Gyógy- és Wellnesfürdőben minden nap más együttes lép fel.

Mindezek mellett a Nemzetközi Folklórnapok csoportjai külső helyszíneken is a nagyérdemű elé lépnek. Az államalapítás ünnepén a színes népviseletbe öltözött táncosok és zenészek Sárvár fő utcáján felvonulással nyitják meg a folklórgálát, amely szintén, a fesztiválon résztvevő együttesek számára már szimbolikussá vált Nádasdy-vár udvarán kap helyet.

Résztvevő országok 2013-ban: Németország, Lengyelország, Izrael, Szerbia, Bulgária, Szlovákia, Szicília.
 
Bővebb információ a programokról és fotók az előző évi fesztiválokról az alábbi linken találhatók:  http://lathatatlansarvar.hu/nfn/
.