5 milliárdos fejlesztés a Nyugat-Magyarországi Egyetemen

2010.02.18. 15:14

Sopronban 2,27 milliárd forintért építenek kutatólabort, Szombathelyen 532 milliót fordítanak ugyanerre a célra.


Csaknem ötmilliárd forintos fejlesztésbe kezd a soproni központú Nyugat-Magyarországi Egyetem; a kétéves program egyik célja az intézmény környezettudatos jellegének erősítése.

Faragó Sándor rektor a Molnár Csaba kancelláriaminiszterrel közösen tartott csütörtöki soproni tájékoztatón elmondta: a program részeként 6400 négyzetméteren új épületet adnak át, 1600 négyzetméternyi területet felújítanak, illetve új laboratóriumok épülnek.

Sopronban 2,27 milliárd forintért építenek kutatólabort, Szombathelyen 532 milliót fordítanak ugyanerre a célra, 341 millió forintért családbarát tudományos bemutatóközpont épül, szintén Sopronban, az egyik mosonmagyaróvári épület felújítására 450 milliót fordítanak - sorolta a rektor.

Hozzátette: győri ingatlanuk teljes tetőterének beépítésével, 348 millió forint költséggel hallgatók kutatási lehetőségeinek adnak helyet. Az egyetem és a Berzsenyi Dániel Főiskola két évvel ezelőtti egyesüléséből megmaradt technikai feladatokra - például informatika fejlesztésre - 180 millió forintot kapnak.

Faragó Sándor közlése szerint idén ősszel adhatják át a projekt első részeit.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter az eseményen arról beszélt: a kormányzat "korábban soha nem látott összeget", 265 milliárd forintot irányzott elő a 2007 és 2013 közötti időszakra a felsőoktatási intézmények fejlesztésére.

Ebből 55,5 milliárdot vidéki intézmények felújítására szánnak; a 13 pályázó közül legutolsóként a Nyugat-Magyarországi Egyetemen indulhatnak meg ezek a munkálatok.

.